Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-09 / 50. szám
De fenntartotta az említett törvénycikk a többi királyi jogokat is, hanem ezeket igen röviden összefoglalhatjuk. Egyik a megtorlási jog, melyre nézve sem az állami, sem a zsinati törvények nem intézkednek részletesen; egyházunkkal szemben, miután ez sem a maga természetes s most már királyi megerősítést is nyert hatáskörét, sem az egyház államjogi helyzetére s más felekezetekhez való viszonyára vonatkozó állami törvényeket átlépni s megsérteni nem akarja, erre nincs is szükség. Amennyiben mégis egyes szabálytalanságok előfordulnak, ezek orvoslására nézve a gyakorlat az, hogy a kormány utasítja az egyházat a törvények pontos megtartására s ezeknek megfelelőleg újabb rendelkezés tételére. Természetesen, ha az egyház a felhívás után sem változtatná meg intézkedését, s a kormány is ragaszkodnék álláspontjához, az egyház lenne kénytelen engedni, esetleges sérelmének orvoslására nyitva állván előtte a törvényhozás ajtaja. Másik említésre méltó s még érvényben levő joga a magyar királynak egyházunkban az, hogy az erdélyi kerület püspökét megválasztatása után ő erősíti meg hivatalában, s ez iránta hűség-esküt tartozik letenni. E jogát azonban nem csak országos törvény, hanem a zsinati törvény 136. §-a is fenntartja. De egyházunknak is fontos jogai vannak az állammal szemben. Mindenekelőtt megkívánhatja, hogy az állam őt vallásának szabad gyakorlatában ne háborgassa s bel egyházi ügyeibe be ne nyúljon. E jogát számos országos törvény és békekötés biztosítja, s különösen ez utóbbira nézve a zsinati törvény is nyilatkozik, midőn a 4. §-ban azt mondja, hogy »mindentéle egyházi és iskolai ügyeket a fennálló egyházi törvények és rendszabályok szerint, a jelen egyházi törvényben megállapított fokozatos képviselő testületek, kormányzó hatóságok és bíróságok, úgyszintén a törvényesen választott egyházi tisztviselők intéznek,« és midőn a 9. §-ban, hogy a zsinat által alkotott törvényeket csak törvényes zsinat magyarázhatja, módosíthatja vagy töröli el; mely határozatokban is ki van fejezve, hogy az államnak nincs joga változtatást eszközölni az egyház alkotmányán. Ám ennyiben pedig vannak mégis esetek, melyekben fogadni tartozik az egyház a kormány rendeleteit, nehogy ezek által alkalom nyíljék egyházunk törvényes szabadságán, autonomicus jogain csorbát ejteni, az 53. §. h) a 61. §. a) d) és a 80. §. a) b) pontjaiban körül van irva a mód, melyszerint az egyház önvédelmi jogát gyakorolhatja. A mód az, hogy a sérelmes rendelet végrehajtását felfüggesztvén, feliratot intéz kijelölt hatóságai által a kormányhoz, kérvén a rendelet visszavonását, s ha ez nem használ, felírhat az országgyűléshez és a királyhoz; de már ezek rendelkezéseinek ellene nem szegülhet. Régebben kénytelen volt egyházunk fegyverrel kezében védeni a maga jogait, de akkor is előbb megkisérlett minden törvényes eszközt sérelmeinek orvoslására, s csak miután ezek sikerteleneknek bizonyultak s a nyomás elviselhetetlen volt, nyúlt az utolsó eszközhöz, a fegyverhez. Ezt egyházunk ma már nem kénytelen megtenni, de természetes joga ez. Ugyanazon három fennebb említett pontja a zsinati törvénynek egy más irányú elmélkedésre is ad alkalmat A 53. §. h) pontja szerint: az egyházkerület » felügyel az egyház autonomicus jogaira, intézkedik a kormányrendeletek végrehajtásáról, amennyiben azoknak végrehajtása jogkörébe tartozik, s azok egyházunk önkormányzati jogaival megegyeznek, ellenkező esetben indokolt feliratot intéz a kormányhoz, kellő felvilágosításokkal szolgál a kormányhatóságoknak, valahányszor szükségét látja, feliratot intéz az államkormányhoz és országgyűléshez, átír a testvér egyházkerületekhez, felhívja figyelemre s közreműködésre, főleg oly ügyekben, melyek a magyar ref. egyházat egyetemesen illetik, annak békekötések és országos törvényekben biztosított jogait érintik vagy épen csorbítanák, a testvér egyházkerületeken kívül az egyetemes konventet és magát az országos zsinatot.« A 61. §. a) d) pontjai szerint a zsinat együtt nem léte esetén »a konvent képviseli a magyarországi ref. egyházat az állam irányában, minden oly ügyben, mely az egyházat egyetemesen érdekli«, és »a konvent az egyház törvényes jogait bárhonnan jövő támadások ellenében és sérelmi ügyekben védelmezi, azok elhárítására nézve a szükséges intézkedéseket megteszi.« Végül a 89. §. 2. a) b) pontja szerint a zsinat »őrködik az egyház jogai és önkormányzata, más hitfelekezetekhez való jogviszonyai felett; valahányszor szükségesnek tartja ezek tárgyában a kormányhoz, országgyűléshez vagy a koronás apostoli magyar királyhoz fölterjesztést tesz.« LIa figyelemmel vizsgáljuk e három rendbeli zsinati határozatot, észre fogjuk venni azon sajátságos helyzetet, hogy ez alapon tulajdonképeu három testület, egyenlő jogokkal képviseli az egyházat kifelé, különösen az állammal szemben; amely helyzetnek viszásságát igen könnyű kimutatni. Annak a rendkívüli féltékenységnek kifolyása ez, amelylyel egyházunk autonómiáját őrizzük, s elárulása annak a — különben történetileg igazolt — bizalmatlanságnak, melylyel az államkormány loyalitása iránt viseltetünk s bizonyos fokig annak a szűk látkörnek nyilvánulása, mely nem birt felemelkedni a valódi egység gondolatára s bár érezte annak szükségét, gyakorlati teljes megvalósításától mégis idegenkedett. Különösen visszás az egyházkerületeknek adott nagy hatáskör e tekintetben; az egyház autonomicus jogaira való felügyelés igaz, hogy hatáskörébe tartozik nemcsak a kerületeknek, hanem az utolsó s legkisebb egyházi hatóságnak, sőt minden egyes prot. embernek ; de a sérelmek orvoslása már egészen más kérdés. A zsinati törvények szerint jogában áll minden egyes egyházkerületnek az önkormányzati jogokat sértő kormányrendeletek ellen a maga nevében -felírni a kormányhoz s az országgyűléshez, még oly ügyekben is, melyek a magyar ref. egyházat egyetemesen illetik, annak békekötések és országos törvényekben biztosított jogait érintik vagy épen csorbítanák, anélkül, hogy e ténykedésében a többi kerület tanácsát vagy részvételét igénybe venni tartoznék, mert törvény szerint csak felhívja figyelemre és közreműködésre azokat, de különben önállóan jár el, nemcsak a kerületektől, hanem a konventtől és zsinattól is függetlenül, mert ezeket is csak közreműködésre hívja fel. Tehát az egyes egyházkerületek egyenjogú hatósággá vannak téve a konventtel és zsinattal, s a menynyiben a kezdeményezés joga őket illeti, még bizonyos tekintetben elsőbbségben is részesülnek, aminek absurditását nem kell sokáig fejtegetnünk. Hiszen az egyházkerület csak egy alsóbb fokú hatóság, az egyház 1 j5 részének képviselő testülete, s ha a törvényalkotó atyák egy kissé mélyebb belátással s kevesebb történeti elfogultsággal fogják fel a dolgot, be kellett volna látniok, hogy az egyház 1 /5 része nem lehet illetékes az egyetemes egyházat érdeklő ügyekben intézkedni; ez csak egyetemes hatóságnak jogköre lehet, ilyen pedig csak a konvent és zsinat. Az egyházkerületeknek a dolog természete szerint nem kellene ide vonatkozólag több jogának lenni, minthogy némely esetekben, t. i. az olyanokban, amelyek magát az illető kerületet érdeklik^ felírhasson ; de még az ilyen esetekre
