Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-25 / 48. szám

hogy különben is van más egyetemünk: ott van Kolozsvár, mely a tanári képzés és képesítés eszközeivel és jogaival szintén rendelkezik. Elismerem, hogy a helylyel járó több bajoknak Kolozsvárott eleje van véve; de a mi prot. egyházi szellem s annak intézetei és intézvényeivel szemben nyilatkozó kicsinylő vagy legalább is közönyös lelkületet illeti : úgy annak az e helyen képzett tanárokban is kell, hogy álalában meglegyen és pedig azért, mivel azon téves eszme, mely nagy Eötvösünktől eltérőleg vezeti tanügyi politikánkat itt is, ott is egy és ugyanaz. Méltányoltuk alkotmányos kormányunk érdemeit, a midőn ez a culturállam eszméjét megragadva tanügyünkön nagyot lendített. — De nézetem szerint abban áll az újabb tanügyi politikának alaphibája, hogy e téren is ép az eredmények által biztatva, az állam mindenhatóságát a nevelési ügy monopoliuma által is érvényesíteni kívánja, hogy bizonyos ellentétben a felekezeti iskolaügygye], önmagát mint csalhatlant, utólérhetlent, mint csak utánzandót állítja oda s így következetesen minden felekezeti iskolának közvetlen állami felügyelet alá való helyezésében nyereséget lát a kulturára, a hazára nézve. Csak ez utóbbiakat segélyezi. — A. valódi alkotmányos állam, mely a valódi culturállam eszméje által vezéreltetik, soha sem feledkezik meg nagy Eötvösünk ama fentidézett szavairól, hogy az állam e téren monopoliumot nem akar, hogy alkotmányos országban a tanszabadság absolut következése az alapelvének ; nem feledkezik meg arról, hogy a culurállamnak az eszméje, valamint minden egészséges és magasabb szervezetnek létele csak ott kezdődik, a hol az uniform, a gépezetszerű élet megszűnik, a hol az állam nem nyeli el az állampolgár címe alatt a társadalmat, a társulatokat, hanem ellenkezőleg ezek egyéni alakulását támogatja, segélyezi és pedig azon arányban, mint a minőben szolgálják az igaz culturát. Bírjuk-e ezen, a culturállam eszméjének szolgálatában álló alkotmányos kormányt ?! Bár mily fájó szívvel, de határozottan be kell vallanunk, hogv nem. Azon állam, mely a felekezetek fölé kiván helyezkedni, de tényleg még a 48-dik 20. tc. követelményét a felekezetek jogegyenlősége és viszonyosságára nézve nem teljesítette; azon állam, mely a cultura eszméje által vezéreltetve nem támogatja a századokon át culturáért, a haza alkotmányáért, a nemzeti szellemért különös érdemeket szerzett felekezet tanintézeteit, hanem azokat legfeljebb csak megvásárolja; azon állam, mely ép a nevelés terén uniformizál, centralizál és monopolizál: ezen állam még nem emelkedett fel a protestantismus elvei által is követelt valódi culturállam eszméjére, s ezen állam tanárképző-intézeteiből kikerült egyének prot. tanügyi érdekeinket nem szolgálhatják. De van végre még egy érv, mely tanáraink képzését nem bízatja az államra s ez a minden államot lényegileg meghatározó jog természetéből és a tudós természetéből vett. A jog tényekkel és nem az érzülettel számol; s a jogállam polgárainak nem érzületét, hanem tetteit itéli meg. A tudományok, mint exact tudományok, a természettudománytól kezdve a vallástudományáig, szinte tények rendszeresítésével foglalkozik; de a tudós csak akkor érdemli a valódi tudósnak nevét, ha tudománya személyivé lett, ha tudományos működése annyira összeforrott egész egyéniségével, ha tevékenysége annyira egész személyiségnek munkája, oly benső sajátos birtok, oly érzületi valami, hogy e nélkül megszűnnék lenni sajátos egyéniségében. Ezért is a valódi tudós tudománva mind az j anyag elrendezésében, mind a vezérlő gondolatok alatti csoportosításban, mind pedig végre az ismeretek közlésében egészen sajátos, minden másétól elütő. S még egy jellemző vonással találkozunk minden igaz tudósnál: és ez a vallásosság. Igenis a vallásosság. Az áltudós mástól nagy nehezen és mégis már készen átvett ismerettőkéjében oly rémitő sokat lát, s a felkutatott törvényekben az ismeret és élet minden terén oly annyira megoldva látja az ismeret és élet problémáit, hogy kiemelkedve a közönséges emberek sorából egész önteltséggel, brüsk modorral közli az eltulajdonította^ vagy hajlong a még többet tudók és hatalmasok előtt, és igen természetesen — néki nem lévén szüksége mélyebb alapokra — tagadja a végtelen szellemet, az Istent. Az igaz tudós, ellenben minél inkább mélyed el az igazság fénye mellett az igazság országába, minél osztatlanabb, odaadással önmagáról, minden különleges vágyairól kivánatairól lemondva, keresi objective csak az igazságot: annyival inkább meggyőződik arról, hogy szemben a mult kutatók nagy munkájával, és szemben a kutatandó végtelenségével, mily parányi erő, mily semmis ; s hálával borul le az igazság szelleme előtt, mely megengedi néki azt, hogy ő is a szellemi lovagok rendjében személyisége teljes odaadásával sajátosan szolgálhatja a végtelen igazságot. Tanulmányozása egy folytonos istentisztelet, mert folytonos viszonyítása ez a véges szellemnek a végtelen szellemhez, valamint a végtelen igazság kijelentése az azt sajátosan befogadó emberi szellemben. Ezért is teljes szellemének tudatában feltétlen függés, teljes alázat szemben a végtelen