Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-25 / 48. szám

Állítsunk fel protestáns tanárképző intézetet, (Folytatás és vége.) Már maga a hely, Budapest, bármennyire természetes gyúpontja szellemi és tudományos életünknek s bármennyire is alkalmas az erkölcsi elveiben és a tanulmányozás módszerében megerősödött egyén továbbfejlesztésére, kutatási vágyainak kielégítésére: a kezdő tudós számára lehetőleg kedvezőtlen hely. A nagy város számtalan indításai és csábjai a szűk körökből kikerült és erkölcsi elveiben meg nem erősödött kezdő ifjút annyira lefoglalják, annyira szórakoztatják és csábítják: hogy a komoly tanulmányozás első feltétele, a nyugalom, a csendben való concentrálás majdnem lehetetlenné válik. Budapest azonfelül nem csak általában mint főváros, de mint nagyszerűen fejlődő város az , életért való leggyakrabban az erkölcsi jellem megtagadásával járó küzdelemnek színhelye. Lehetetlen, hogy eme küzdelem, nemtelen, többet mutató mint megálló, sokat igérő, de keve- j set tartó, a protectiót szenvedélyesen kereső kinövéseivel ne gyakoroljon befolyást az ily légkörben növekedő ifjúra; majdnem szükség- j szerű az ily tanulmányozásra nézve, hogy a komoly, a minden külsőről megfeledkező egybe való concentrálás helyett — a tudákosság mindenhez értő jelenségeivel találkozzunk, az önmélyítés helyett érettlen, többnyire felületesen compiláltnak közlésével, tartalmilag gyarló, de frázisokba burkolódzó, mindenkép imponálni, mást kicsinyíteni, megsemmisíteni kivánó munkák termelésével. Lehetetlen, hogy a fővárosnak a centralizáló állam által is annyira dédelgeti nagyzási irányzata, a melynél fogva csak ő valami s a provincia, csak reá való tekintettel bir, kétes értékkel, a tanulmányozó ifjúra ne gyakoroljon mély befolyást, s hogy ő, mint a budapesti egyetem tagja ne kisérje leereszkedő mosolylyal a provinciális tudományos, többnyire csak felekezeti iskolák törekvéseit. Lehetetlen, hogy midőn e fővárosi elteltséghez meg azon tudat is járul, hogy az állam »aima matercc-jének fenntartója s hogy a provinciában élő felekezetek eme fenntartójuk működésének megakasztói, lehetetlen, hogy az állameszméhez több kegyelettel és lelkesüléssel, mint értelemmel felemelkedő állami egyetem polgára, némi ingerültséggel és megvetéssel ne tekintsen le az alant járó felekezeti érdekekre s szellemében ne szabaduljon fel ama rá nézve idegen, felekezeti szellem hatalma alól. De közeleg a vizsga: a miniszteri mindenhatóság érzetével. Aj miniszter által kinevezett vagy szervezett bizottság előtt állja meg vizsgáját s a miniszter kezében van jövője. Várja a kinevezést, de számosan várják ugyan azt; a miniszter például őt nem ismeri, de ismer másokat; s így ismét igen természetes, hogy az ajánlat, a pártfogók keresésének önérzetellenes útjára szorul. — Végre megérkezik a kinevezés, de csak felekezeti középiskolára. De e kinevezést is a miniszternek köszöni, tőle várja előléptetését, jövőjét, carrierjét, s az állam biztosítja őt és leendő családját gondtalan megélhetésről a munkaképtelenség napjaiban. Nemde természetes, hogy az ily egyén, ki gondolatában annyira a miniszterrel egybeforott, a miniszter és az állami intézet képviselőjének érzi magát a felekezeti intézet tanárai és hatóságával szemben. S viszont nemde természetes, hogy ily egyén, ha szép tehetségű is — a mint az tényleg is megtörtént — az oly szükségszerű collisió alkalmával kijelenti, hogy nem törődik sem igazgatóval, sem tanácscsal, sem püspökkel, sem felekezettel — az ő ura csak az őt kinevező miniszter! Nemde természetes ismét az, hogy az ily egyén, ki az állami tanárképzőnek növendéke, a hol még mielőtt valóban tanulmányozott volna, mielőtt a tanulmányozás módszerét saját tanulmányai és tapasztalatai alapján tudatra emelte volna, már is tanított és mások tanítási módszerét kritika nélkül eltulajdonította: most szinte csak ezen schablon szerint itéli meg a felekezetek tanárai működését és egy paedagogarchánkat bepanaszol a miniszternél, mint rendet nem tartó, ignorans egyént ? ! S nemde természetes, hogy ily egyén, ha kedvezőbb helyzetbe kerül, ha állami középiskolában nevezi ki a miniszter, e schablonszerű oktatási módszerben mit sem akadályoztatva, sőt a tanulási pensumok és a folytonos igazgatás által ép ebben folytonosan megerősödve : ép e módszert annyira mindennek találja, hogy a tárgyért való lelkesülés, ha meg is volt, elillan, hogy a gyermekek csak addig léteznek számára, míg e módszer substratumát képezik, hogy a tanítótól búcsút vesz a nevelő, a tanár helyett megmarad az órákra fogadott hivatalnok. A gyakori áthelyezések ez irányú fejlődésnek csak is kedveznek. S ha netán nem ugyan a paedagogizálás, hanem a politizálás hevében önálló férfiasságának tudatában eme hivatalnoki voltáról megfeledkezik : az áthelyezés, nyugdíjazás emlékezteti arra, hogy állami tanár. Így képzett, ily eszmekörben élő, ily érdekű tanárokat önmagunk leiadása nélkül nem választhatunk, az ily névleg protestáns, de tényleg a | prot. egyház minden ügye iránt legalább is elhidegült egyénekben jövőnkbe fektetett bizalmunk egyetlen zálogát sem láthatjuk. De mondhatná valaki, hogy a kép túlzott,