Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-29 / 5. szám

rostéiyán át nézi növendékeit, és formalismus követésével hivatalos kötelességét s lelkiismeretét kielégítheti. De továbbá, míg a családi viszony egyrészt szeretet s jóakarat szellemével hatja át a házi nevelést, addig másrészt érdeket s fogékonyságot fejleszt idegen növendékek áldásos nevelése iránt is; és ezzel a családi élet s nevelés a legjelentékenyebb tényező arra, hogy nevelőintézetek állíttassanak, s hogy a nevelés ügye a meddő formalismustól és esetleg pangástól megóvassék. Nem puszta véletlen az, hogy a középkori klérus tanügye évszázadokon át alig tanúsított haladást — testi nevelés, tananyag, tanmód és fegyelem tekintetében; schematikus nevelési gyakorlatát megrázkódtatják a családos lovagok, polgárok és a hitjavitók törekvései. Luther szerint a házasság istentől rendelt szent viszony; a gyermekek Isten áldásai és a házas életnek becses örök kincsei; a gyermekek nevelése pedig a szülők legfőbb kötelessége. Mert ^sokkal szükségesebb a gyermekek neveléséről gondoskodni, mint bűnbocsánatot váltani, imákat végezni, idegen templomokat látogatni vagy fogadalmakat tenni.« »Mit használ, ha magadért még oly jámbor vagy, de gyermekeid nevelésében hanyag.« »Hogy a keresztyénség roszul áll, annak oka az, hogy senki sem karolja fel az ifjúságot; és a keresztyénség megújítása bizonyára a gyermekeken kezdendő.« És e szavait Luther példával egészítette ki, mert gyermekeinek gondos és gyengéd nevelője volt. Haldokló 13 éves lánykája mellett legmélyebb atyai fájdalmát csak imával és Isten bölcseségébe helyezett bizalommal képes némikép enyhíteni. Zwingli és Calvin méltó társai Luthernek a családi életben s nevelésben is; családjok, gyermekeik példás apái. Calvin egyetlen fia korán halt eí; az apa cholerikus vérmérséklete mellett vájjon e veszteség nem fokozta erkölcsi szigorát a kiskorúak irányában? Zwingli esténként kis gyermekei bölcsőjénél lantolva dalokat énekelt, vagy nejével a gyermekek keresztyén neveléséről beszélt. A reformátorok családi élete nem csak történeti tény, hanem protestáns egyházi nevelés számára elv is, mely az egyház s Isten országának építését első sorban a család szent érdekévé s kötelességévé teszi. Egyházi köznevelés nem is lehet eléggé életteljes és áldásos, míg az egyház vezérei s tanügyi intézői elzárkózva a családi nevelésben egyrészt paedagogikai tapasztalatokat s fogékonyságot nem szereznek, másrészt érdemeket s példát fel nem mutatnak. Atyák tudnak igazán érdeklődni s buzgón áldozni a nevelés- és tanügy javáért! A protestantismus körében nem is kellett annyi unszolás, buzdítás, amennyivel a középkori s reformáció-korabeli kath. papságot hajtani kellett az oktatás felkarolására (Chrodegang, N. Károly, Sz. Iván, Oláh Miklós, polgári rend stb.). Igaz, e tényben a hitelvek s hitélet különbözősége döntő, de bizony a papi rend családi viszonyai is kifejezést nyernek. Luther szerint a gyermek már a családban arra neveltessék, hogy Istent jónak, igazságosnak ismerje, félje és szeresse; hogy szülőinek szeretetből engedelmeskedjék. A félelem, szeretet s engedelmesség fejlesztésében szóval s tettel jó erkölcsi példát kell adni a gyermeknek; se elkényesztető se riasztó eljárást követni nem szabad, mert előbbivel az érzékiség tétetik uralkodóvá, utóbbival a gyermek önbizalma s az erényesség szárnál a szükséges bátorsága semmisíttetik meg. »Vessző mellett alma legyen.« Kerülendő a szerzetesi gyermeknevelés, mely ahhoz hasonló, mint ha gyümölcstermésre való nemes fácskát szűk cserépbe ültetnénk. A fiatal ember emberek közé menjen, tapasztaljon, s lehetőleg jó példákat lásson; az ily közlékeny életmódot élénkség s öröm kiséri, s ez ép oly szükséges a léleknek, mint étel-ital a testnek. Zwingli gyermekszeretetéből és nevelési érdekéből fakadt 1523. írt neveléstana is: wHogyan kell a fiúkat keresztényiesen oktatni s nevelni.« Szép elveket hirdet ez első reformátori neveléstan. E szerint az ifjúság Istennek, önmagának s a társadalomnak neveltetik. Isten ismeretére és szeretetére két könyv vezet: az evangeliom és a természet könyve. Hogy e két könyvben olvashassunk, nyelvek és a természet ismeretére van szükségünk. Nevelés főkép a kedély nemesítésére törekedjék; ez azonban ki nem zárja a testi nevelést és az illemes társadalmi örömöket. Calvin az evangeliom szellemének szigorú uralma alá helyezi az egyházi és családi életet, s az erkölcs tisztaságát a gyülekezeti kormányzat és a családfők legszentebb érdekévé tette. E neveléstani elvek talán kevésbé újak és nem oly feltűnők mint pl. Comenius, Rousseau, Pestalozzi stb. elvei; de jelentőségűk s értékök az újkor neveléstörténetében eltagadhatatlan: a család nevelő hivatása betöltésére szóllíttatik; az erkölcsi nevelés általános ker. alapokra fektetve emancipáltatik a hierarchiai osztályszellem és formalismus békóiból. (Folyt, köv.) Fabriczy János, praepar. tanár. TÁRCA. Spencer Herbert elmélete a „Megismerhel"lenről. (Folytatás.) D. Az ismeret relativitása, A végeredmény tehát, bárhonnan induljunk is ki, ugyanaz marad. Ha a dolgok lényegét és kezdetét illetőleg hypotheziseket állítunk fel, a kérlelhetetlen logika mindig két egymást kizáró képtelenséghez vezet bennünket. Ha meg minden előfeltétel nélkül, a környező dolgok észrevehető tulajdonságaiból indulunk ki, és miután speciális függési törvényeiket megállapítottuk, mindig általánosabb törvények alá igyekezünk azokat foglalni, mígnem egyetlen törvény alá helyeztük: még mindig ép oly távol maradtunk azon kérdés tisztázásában, hogy vajon mi az, a minek segélyével mi azon sajátságokat megismerhetjük; bármilyen világosan véljük is ezt beláthatni, a vizsgálat mutatja, hogy a mi látszólagos ismeretünk önmagával teljesen összeegyezhetlen. A vallási és tudományos alapfogalmak egyaránt a valóság puszta symbolumai s nem ismerete gyanánt tűnnek fel. Hátra van azonban még annak bebizonyítása, hogy ezen meggyőződéshez épúgy hozzá juthatunk gondolkodásunk természetének, mint a tapasztalatnak vizsgálata által. Ugyanis az általános és különös tapasztalattól levont inductiót meg kell erősítenünk a megismerő tehetség természetéből kiinduló deductió által. Hogy ilyen deductióhoz juthassunk, két út áll előttünk. Annak bebizonyítása, hogy ismeretünk nem absolut s ilyen nem is lehet, vagy a gondolateredmény, vagy a gondolkozás processusának elemzése altal történhetik. Elemezzük mind a kettőt. A mi először is a gondolkozás productumát illeti, ha valamely tényt megmagyarázni, megfoghatóvá tenni akarunk, azt mindig az által érjük el, hogy más, előbb ismeretessé lett ténysorozatról teszünk említést, a melybe az illető tény is felvehető. És a midőn ezt tesszük