Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-29 / 5. szám

együtt, erős oppositio volt kora elfogultságával, egyoldalúságaival szemben. A realismus és tudásvágy kiválóan a kolostorok celláit s ismereteit, továbbá az alsó papság tudatlanságát támadta. Másrészt a polgárság körében feltámadt természettudományok s felfedezések a vallásos szellemet is módosították és szabadabbá tették. Ez új szellem a római egyházi tantól és formalismustól elfordulva inkább az egyén lelkületét foglalja el és bensőbbé teszi a viszonyt Isten és a hivő közt. E szabadabb szellem hirdetői : Husz, Savanarola, stb. méltán a reformáció előharcosai sorába tartoznak. Mindezen fejleményekhez a görög és római klaszszikusoknak mintegy feltámadása járult. T. i. a 13., 14—ik s következő századokban egyes kiváló férfiak felkarolják a római s görög irodalmat, philosophiát és műveltséget, melyeket a hierarchia száműzött volt, és azokat a tudomány és szabad szellemű gondolkodás s mívelődés tényezői sorába emelik. A classicismus hősei, az u. n. humanisták, kiválóan az aláhanyatlott classicus nyelv s nyelvtan javítása s uralma érdekében küzdenek, de a scholasticismus tudakosságát történeti s természettudományi ismeretekkel helyettesíteni, és a pápai egyház viszszaéléseit szabad szellemmel s gyümölcsöző vallásossággal javítani törekszenek. E törekvéseikkel a humanisták utat nyitottak a tudományok miveléséhez, de különösen a sz. Íráshoz, melyet már ők fordítottak (latinra), illetőleg fordításait javították. Továbbá ugyanők külön neveléstanokban is szép nézeteket hirdetnek a csáládi, testi, értelmi s erkölcsi nevelésről, és kiválóan a classikus irók, a philosopliia, zene, történet stb. tanulmányozását ajánlják (Vergerio, Vegius, Agricola, Reuchlin, Erasmus stb.). A humanisták ez érdemei mellett megbocsátható némelyeknek az a túlbuzgóság, melylyel elemi iskolába is latin nyelvet csempésztek be, és a mely buzgósággal — bár a scholasztikát tartalom s nyelvezet tekintetében gúny tárgyává tették — egynémelyek magok is scholastikus feszegetésekbe tévedtek bele. T. i. Róma és Athén tiszteletétől elragadtatván kitelt egynémelyektől annak kutatása, mekkora lehetett Diogenes hordója és Herkules buzogánya. Másik azzal értelmezi Erasmus nevét, hogy az születése előtt »erat mus« (egér volt), és életében »er as mus« (egeret evett.). A humanismus virágzása a reformáció századába esik. A reformáció előtt a hit sötét, az erkölcs és iskolai fegyelem nyers volt. A köznép babonába, a papság nagyobb része tudatlanságba és erkölcstelenségbe sülyedt. Tanulók gyakran tanáraikkal együtt dorbézolnak, lopnak, verekednek s iskolát kerülnek. Áz iskolai fegyelem nyers csúfolást, testet bénitó s önérzetet ölő verést, mesterkélt kegyetlen büntetéseket alkalmaz. A mesterkéltségről egyebek közt pl. a következő svájci büntetésmód (15. század) tanúskodik. A mely fiú déli harangszóra az utcán le nem térdelt s nem imádkozott, azt esetleg tengely körül forgatható kalitkába (u. n. szégyenházikóba) zárták s addig forgatták, míg elszédült vagy elájult. Á tanítóság alig díjaztatik; nagyobb részök képzetlen és lelket ölő szótanítást űz. A munkakerülés divatos; vásár, keresztelő, névnapok, disznótor stb. elegendő cím volt arra, hogy a tanítás szüneteljen. Ennyi a reformátió talaja. Térjünk a talajból táplálkozó fához, magához a reformációhoz. A reformációt rendesen azzal szokták jellemezni a neveléstörténetben, hogy az inkább a hit javításával levén elfoglalva, a nevelés-tanítás terén csekély jelentőségű újításokat tett. Első tekintetre e jellemzés találónak tűnik fel; de méltatlansága azonnal megbotránkoztat, mihelyt a reformációnak nem csak nevelés- és tanügyi kész 1 tényeit, hanem egyszersmind hitelveit, szellemét és ez elveknek a jövőbe kiható hatalmát megfontoljuk. Egy apa nemes gyümölcsfácskát ad fiainak, amely még csak egyszer termett gyümülcsöt s csak keveset. A fiak örülnek a fának s becsülik azt. Vájjon méltó-e az az öröm, mikor a fácska még fejletlen és még csak 5—10 almát termett. Igen, méltó az öröm; mert a fácska atyái gondosság s jóakarat szülöttje, s mert jövőben terebélyes koronája nyugvóhelyet és sok nemes gyümölcsöt nyújt ápoló tulajdonosainak, sőt annak a szomszédnak is, aki a fát kaján szemmel nézi. Lássuk először a reformáció közvetetlcn hatásait a nevelés-tanításra, vagyis azon elveket és tényeket, melyekel a reformátorok magát a nevelés-tanítást rendeztek s javították, illetőleg rendezni s javítani törekedtek. Mert az egyház hitelvi megújítása mellett az egyén családi és iskolai nevelésére is kiterjedt figyelmök és gondjuk. Nem mind új, amit e törekvésök felmutat s talán nem is helyes mindnyája a mai paedagogika itélő széke előtt. Ámde — mint már említettem — a nevelés fejlődési mozzanatainak nem is csak az a jelentősége s feladata, hogy újat létesítsen, hanem az is, hogy a régit felújítva elemezze és felkarolja, illetőleg ostromolja. Továbbá a neveléstörténeti fejlemények mind csak mozzanatok levén, értékök megítélését nem szabad kizárólag csak kiváltságaikra alapítani; sőt elismerendő a nevelésnek az a sajátságos áthasonító ereje, hogy egyes mozzanatok gyarlóságait épen a növendék javára használhatja fel. Mindegyik reformátor elismeri és kiemeli a nevelés, tanítás fontosságát és szükségét. Egyelőre elég csak Zwingli szavait idéznem: »Az emberi kedély kerthez hasonló, melyben gondozás nélkül gaz tenyészik. Azért gyermekkortól kezdve kell azt ápolni és képezni. Hogyan is lehetne gazzal benőtt kertből jó gyümölcsöt szedni?« Reformátorok a családi nevelésről. Család a nevelés alapja, nem csak annyiban, amennyiben a növendéket j nemzi, hanem azért is, mivel a családi nevelés veti meg minden következő nevelés alapját, kiválóan a testi s erkölcsi nevelését. A reformátorok családos férfiak voltak. Valamint hitelvi tekintetben a bűnbocsátó jegyek ellenében tanúsított felháborodásuk szakadást jelzett, úgy családalkotó elhatározásuk méltán annak jeleül tekinthető, hogy nevelési elveik s eljárásuk a múlttal legalább részleg szakit. A középkori római klérus egyeduralkodó volt a tanügy terén, de saját testi gyermekei körébe a tanítás és testi nevelés áldásait nem hintette. E tény első tekintetre jelentéktelennek látszik, annyival inkább, amennyiben épen a családfentartási gondok az atya tanügyi szolgálatait korlátozni képesek. Azonban a látszatot tények teszik jelentékenynyé. Az atyának s családjának viszonya a természettörvény (ösztön, vérrokonság) és a szeretet kettős alapján nyugszik; s ez alap minden idegen nevelői szeretetnél s hajlamnál szilárdabb. ! Innen érthető, hogy az atya saját gyermeke boldogságát legőszintébben óhajtja, s ezt legjobbnak vélt neveléssel biztosítani s aggodalmasan előmozdítani törekszik ; tehát legszentebb érdekeivel a gyermek-nevelés érdeke teljesen összeforr. Azért mikor az atya szigorú, szigorának forrássá a szeretet; és amennyiben szeret, annyiban szigorú is. Igaz, a családi szeretet és szigor nyilatkozatai nem egyszer talán hibásak ; de ezek csak oly (ritka) nyilatkozatok, melyek methodikai belátás korlátoltságából fakadnak. Pollenben nevelési szellem s jóakarat tekintetében mégis gyakrabban téved az a családtalan prae| ceptor, aki a kijelölt tananyag, tantervek s utasítások