Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-21 / 43. szám

őseitől átöröklött s a zsoltár-dallamok természetének legjobban megfelelő ének-modoráról. Az ev. ref. dallamokban országonként, sőt egyes vidékenként is az eredetitől (melyhez legközelebb áll az id. Szotyori Nagy Károly, illetve Szenczi Molnár Albertféle gyűjtemény) úgyis elég eltérés van, hová jutunk, ha azokat ezen felül meg minden nemzet a maga nemzeti rithmusára pányvázza? 1 Szerzők figyelmeztetik az olvasót, hogy könyvükben azt az újítást alkalmazták, hogy a népdalokat eredeti szövegekkel adják, mert úgy vannak meggyőződve, hogy a gymnasiumban van helye és ideje, hogy a tanuló ifjúság legszebb népdalainkat, halhatatlan lyrikusaink örökbecsű költeményeivel énekelje, mivel az életben s a társaságokban is ezeket használják és kár volna a gymnasiumi ifjúságot Petőfi, Tompa, Tóth K. stb. szerelmi költeményeitől megfosztani! A fentebb jelzett proclamatio pedig nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a szerzők helyesnek tartják, ha a gyermekek az iskolában ilyen szövegeket énekelnek, mint pl. a 83. lapon a 130. dal: »Jer ölembe kis babám ! Jer a karomba kincsem, violám! Te vagy az én szívemnek csillaga, Szerelmem rózsafája, viruló hajnala.« vagy a 103. lapon a 166. dal: »Csicseri borsó, Nyugszik az orsó ; Dobog szíve tája, Mert a babája Szép szeme csillog, Szerelmesen villog!* Gyermekeknek való a 169. dal is: »Nagy baja van a kis lánynak, Hogy szeretőt tart magának, Mert a legény csinos is, Hej de nagyon hamis is, S ha rá szól is sebbel-lobbal Kibékíti egy-egy tüzes csókkal!« De mit szóljunk ahoz, mikor a 12—íj éves gyermek rákezdi, hogy: »Ha férfi lelkedet Egy hölgyre föltevéd, S az idvességedet Könnyelműn tépi széu... stb. A gyermek erkölcsi és eszthétikai érzésének képzésére igen alkalmas lehet a következő dal : » Lányka áil előttem, oh be szép ! Mi bájoló, ha mosolyog, Angyali szép szeme oly szelid, Hogy szívem érte földobog. Ámde előttéin bor vagyon, S ilyenkor csak nevetem A szerelmet, gerjedelmet, S lánykáin is elfeledem. Megboc.-áss, oh megbocsáss ! A szerelem némelykor mámorít. De a jó bor mindig boldogít! (sic í) A szülők iránt való kegyelet fölgerjesztésére pompás dal a következő: »Részeg volt a nagyapám is hajdanán, Mikor királyt választottak ős Budán. Szegéuy öreg ő már többet nem iszik, Bort ide, hogy igyam érte reggelig!® De Uraim! tisztelem én azt az eszthétikát meg erkölcsi képzést, melyet ilyen dalokból merít az ifjúság, de nem kérek belőle. Irta légyen az utóbb idézett két dalt akár mekkora halhatatlan lyrikus, nem az iskola szent falai közé valók azok, hanem pálinkás bódéba. Az, hogy e dalokat később úgy is megtanulják, nem mentség, hanem baj, még pedig annál nagyobb baj, minél hamarább tanulják meg. Az iskola erről persze nem teher, de legalább ne sanctionálja ezeket. Valóban nem tudjuk mit Ítéljünk el jobban, a szerző tanárok könnyelműségét és paedagogiai érzéketlenségét-e ? avagy az erdélyrészi egyházkerület igazgatótanácsának gondatlanságát, mely a könyvet talán anélkül, hogy megnézte volna, aprobáíta. Mindezek után a könyvet iskolai használatra jó lélekkel nem ajánlhatjuk, de annál inkább felhívjuk rá az egyházi főhatóságok, a kir. főigazgatók és az országos közoktatási tanács figyelmét. Didimus. BELFOLD. Az ágost. evangélikusok egyetemes gyűlése. (Folytatás és vége.) Következett Szeberényi Gusztáv nyilatkozata az előző nap interpellált Zsedényi-alap ügyében. A Zsedényialapból a bányavidéki kerületre 1000 frt esik. Ezen összeg a tanítók segélyezésére fordítandó. Minden esperesség segélyezésére három tanítót jelöl, kik közül egyet a püspök választ. A békési esperesség azonban csak egy tanítót jelölt. Ez által a püspök feloldatva érezte magát attól, hogy ezen egy jelöltre szorítkozzék, ki tudomása szerint olyan anyagi körülmények között él, hogy a segélyre nem igen szorul. Azért a békési esperessel megbeszélvén az ügyet, egy másik, ügyefogyott tanítónak, ki arra igen rá volt szorulva, emberbaráti érzülettől vezérelve, soron kivül adta oda a 100 frt segélyt és nem hitte, hogy e miatt megrovásra érdemes cselekményt követett el. De ez ügyben, mely interpellatio tárgyává tétetett, nem is azt vitatták, hogy a püspök, bár jó indulatából igazolható szabálytalanságot követett el, hanem azt, hogy a püspök egy pánszlávnak adta a segélyösszeget és ezért a hírlapok utján magát a püspököt is pánszlávnak hirdették. De kijelenti, hogy azt a szegény tanítót, kit könyörületességből segélyben részesített, csak gyanúsították pánszlávizmussal és a gyanú alapítalannak bizonyult. Mert ha csakugyan kiderült volna, hogy a tanító pánszláv, biztosítja a püspök a közgyűlést, hogy nemcsak segélyben nem részesítette volna, hanem még hivatalától is megfosztotta volna, mert pánszlávokat eddig sem tűrt, ezt az egyet sem tűrte volna meg. A mi a saját személye iránti méltatlan, igazságtalan támadást és alaptalan, pánszlávizmussal való gyanúsítást illeti ezt a »Conscientia mea recta famae mendacia ridet« elvénél fogva hallgatással mellőzte és nem tartotta érdemesnek, hogy arra válaszoljon. De biztosítja a közgyűlést, mely azt tudhatja is, hogy a hazafiság ápolása és a magyarság terjesztése érdekében többet tett, mint azok, kik hírlapok utján őt pánszlávnak kihiresztelték és biztosítja, hogy ezután is a haza és a magyarság érdekeit fogja elősegíteni. Kubinyi Géza, ki tegnap ez ügyben interpellatiót intézett a konventhez, a püspök felszólalása folytán kétszeresen örül. Egyrészt azért, mert az interpelíatió tárgytalanná vált, másrészt, mert a püspök, kit ez ügyben a nyilvánosság előtt pelengérre állítottak, magát teljesen és minden kétséget kizárólag tisztázta. Ezért az interpellatiót visszavonja és hódoló tisztelettel hajlik meg a püspök hazafisága előtt. Elnök kijelenti, hogy Zsilinszky Mihály tegnapi