Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-10-21 / 43. szám
6o ezer tagot számláló „Evangyéliomi szövetség" ellenei, a midőn annak vallásos-erkölcsi irányú működését valamely hitvallási formula elfogadásától akarnák függővé tenni, holott e szövetség elismeri az egyes protestáns felekezeteknek, sőt azokon belül az egyes theologiai irányoknak létjogosultságát s relative véve kinek-kinek sajátszerű történeti charismáját, s egyáltalában nem akarja az ág. vagy ref. jelleget eltörölni vagy történetellenes módon elsimítani. Az ,,Evangyéliomi szövetség" az egyetemes német protestantismusnak közös vállalata, s nem valamely theol. iránynak pártvállalata, vagy kizárólagos tulajdona. S nézetünk szerint elvi tévedésben volt a debreceni dogmatika is, a midőn az egyetemes magyar protestáns jellegű Irodalmi Társaságból a »protestáns« jelzőnek szűkkeblű értelmezése alapján ki akarta s akarja zárni az egészséges egyházi élettel s figyelemreméltó egyházi irodalommal dicsekvő unitárius egyházat, mert hiszen a dogmatikai elvek küzdelme mindig a felekezetek életrevalóságának a jele, aztán pedig az Irodalmi Társaság a felekezeti érdekek tisztességes megóvása mellett a hazai prot. egyházfelekezeteknek a fődolgokban való közös, egyesült működését akarja lehetővé tenni s korántsem törekszik a felekezeti érdekek elsimítására vagy megsemmisítésére. De űgy látszik, távol áll tőlünk a protestantismus közös egyetemes jellege, a főbb evangy. ker. érdekeknek a mellékdolgok melletti kiemelése, pedig a hazai protestantismus épen történeti múltjának nehéz tanúságában s a maga szellemi életerejében bir ja a theol. liberalismus alapján magasztos egyetemes feladatát. Úgy látszik, nálunk a szűkebb felekezeti érdekek az egyetemes jellegű fődolgok helyére lépnek, a magasabb, szentebb eszmék zászlója alatt nem tudunk tömörülni, s a közös, egyesítő kapcsok helyett a széthúzókat s elkülönítőket szeretjük, az örökös ellenségek nagy örömére! Pedig az evangyéliumi protestantismus történeti múltjának, lényegének s magasztos hivatásának sajnos félreismerése az, amidőn azt egy szűkebb felekezeti alaknak, vagy egy theologiai iránynak kényszerzubbonyába szorítjuk, az egyetemes, egyesítő főbb életérdeknek, az egységnek s a közös munkálkodásnak mellőzésével vagy elhanyagolásával, s határozottan római türelmetlen álláspont az, a midőn a lelkiismereti szabadság s a szabad szellemi fejlődés elvével nem gondolva valamely theol. tanszéket vagy szószéket bizonyos számú tantételnek érintetlen elfogadásától teszünk függővé. Teljesen magunkévá teszszük mindezekután a ,,Sárospataki Lapok" érdemes szerkesztőjének legközelebb tett ama kijelentését, hogy a pozsonyi »Ev. Egyház és Iskolánakcc lapunk uniói törekvése, illetőleg annak őszintesége ellen megindított szenvedélyes harca egyházirodalmi viszonyaink „kedvezőtlen jelei" közé tartozik, s hogy e téren már annyira vagyunk, hogy ág. ev. testvéreink már „saját édes testvéreiket is üldözőbe veszik amiatt, hogy ezek utó gondolat nélkül, fellétlen nyíltsággal és egyenességgel készek az ev. ref. egyház szabadelvű férjiaival együtt lelkesedni egy közös társaság eszméjeértsőt egyik ezen munkásokból — kinek positiv evangyéliumi álláspontjáról eléggé meggyőződhettek lapunk ág. hitv. olvasói is — már „ktyptocalvinismussal" vádoltatott be a nyilvánosság előtt. Bizony szomorú jelenségek ezek a hazai protestantismus jelen életében, a melyek legkevésbé sem bizonyítanak a lelkiismereti s szellemi szabadság mellett, sőt inkább azt mutatják, hogy nálunk a szűkkeblű konfeszszionális érdekek lehetetlenné teszik a közös cél diadala érdekében a magasabb, szentebb érdekek melletti szeretetteljes tömörülést! Ily viszonyok között igazán attól tartunk, hogy a magasabb eszmék s a szeretetteljes tömörülés iránti közönyösség mellett a felekezetieskedések türelmetlen előtérbe helyezése s az egységes, együttes szellemi 7nunkálkodást hangsúlyozók ellen intézett eme sokoldalú szeretetlen modern üldözés, Í nem a hatalmas Róma mindenkor csatakész fegyverei fogják megrontani a hazai evangy. protestantismus áldásos művét, a mitől óvjon meg bennünket a jóságos isteni gondviselés! Nem győzöm eléggé hangsúlyozni : liberalismust a theologiába l Szabadelvű, tárgyilagos s mindenekfölött türelmes és békülékeny felfogást a theol. kérdések megitélése, főleg a magasabb közös, eszményi célok körüli tömörülés terén ! Szükségessé teszik ezt, Róma hatalmas, sokoldalú apparátusának vészteljességét csak érintve: a theologiának tudományos jellege, szabad fejlődése s a többi tudományokhoz való viszonya, az evangy. protestantismus szellemi és lelkiismereti szabadsaga, a modern eszmevilág elutasithatlan követelménye, a szabad tudományos meggyőződés iránti prot. türelem, ujabb üdvös s nagy horderejű szellemi mozgalmaink erősítésének és biztosításának magasabb eszményi érdeke, a protestantismus létérdeke és jövője. Különben a komoly elhatározás indító okaiból eredő öntudatos célokért való küzdelmet meggátolhatják ugyan egyideig a felekezetiség hatalmának szózatai, az idők s a szűkkeblű felekezeti elfogultság mostoha viszonyai, de végkép soha el nem nyomhatják, mert az igazi elveknek a férfias meggyőződésen, őszinte nyíltságon s a 85*