Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-07 / 41. szám

tartó kapcsa, földi angyala a nő, a feleség, az édes anya. Régi történeti igazság, hogy a nagy jellemek a fenkölt lelkű anyáktól örököltetnek, s ép oly megdönthetetlen tapasztalat, hogy a valláserkölcsi jellemnek első kiformálódása a mély kegyességű anyák műve. Merem állítani, hogy korunk divatos hitközönyének terjedésében nagy a bűnük azon anyáknak, kik vallásukkal nem törődnek, gyermekeik nevelését az istenadta vallásos érzék kifejtése nélkül teljesítik. A vallásos anya gyökerezteti meg a vallást a családban, ez ápolja, ez fejleszti a kis és a nagy gyermekek lelkében is a legsikeresebben. Mikor tehát az egyház a protestáns nőnevelés ügyét lelkesen felkarolva a leendő anyákat valláserkölcsi hivatásukra eszmélted s e hivatás öntudatos teljesítésére képesíti: akkor ezekben a vallás-erkölcsi életnek megannyi papját és apostolát küldi a családba; akkor a vallás megszentelő erejét önti a családba, templommá, Isten házává és a hit oltárává avatván fel azt. Mindezeknél fogva én lelkem egész örömével üdvözlöm protestáns egyházunk ez új irányú kezdeményezését, őszinte szívvel kívánva rá Istennek áldását. Óhajtva egyszersmind azt is, hogy a Tiszán és Dunán túl megindult üdvös mozgalom tettre indítsa református egyházunk azon köreit is, melyek a protestáns lélek e jelentőségteljes megmozdulásának eddig csak néma szemlélői. Erős meggyőződésem, hogy a mi mulhatlanul szükségesnek találtatott Debrecenben és Pápán, Miskolcon és Nyíregyházán, Ungvártt és Szathmártt, az iránt van érzék, lesz belátás és meg fog indulni az akció Budapesten és Kolozsvárit, Hódmezővásárhelyit és Komáromban, Kecskeméten és Nagy-Kőrösön és több más nagyobb gyülekezetünkben is. Bizonyára eme helyeken is szükséges, hogy a művelt családok leányai protestáns szellemben neveltessenek; bizonyára e helyeken is találkozni fognak lelkes férfiak, kik a prot. nőnevelés apostolaivá szegődve kivánt eredményre vezetik ez üdvös mozgalmat! Az akciót felülről kezdeném s jól megfontolt terv és kimerítő előmunkálat után indítanám meg. Mindenek előtt kimondanám a konventen a prot. nőnevelés elvi fontosságát s országos felkarolásának szükségét, egyszersmind alkalmas tantervet készíttetnék az egyetemes tanügyi bizottság által. Innen az ügyet áttenném az egyházkerületekhez, ' felszólítván őket, hogy állandó nőnevelésügyi bizottságokat szervezvén, ezek által jelöljék ki i. a helyeket, a hol felsőbb nevelőintézetekre szükség volna és 2. a módozatokat és eszközöket, melyek által a nőnevelés ügye előmozdítható volna. E nőnevelési bizottságoknak volna aztán az is feladata, hogy a nőiskolát igénylő gyülekezeteket akcióba lépésre hívják fel, kijelölvén azon érdekköröket és testületei vet is, melyeknek bevonásával az alapgyüjtés és a fenntartás eszközöltetnék, mert arra, hogy egyes gyülekezetek maguk erején létesítsenek a kor követelményeinek megfelelő intézetet, csak kivételes esetben lehet gondolnunk. Talán egy Debrecen, H.-M.-Vásárhely vagy Budapest egy kis megerőltetéssel önerejéből is megbírná, de vidéküknek segítsége kivált a megindulásnál, ezekre is ráférne.... No, de ezek részlet-kérdések, melyek fejtegetésének most még nem jött el az ideje. Ideje és helye van azonban egy erkölcsi tényezővel már jó előre leszámolni. Ez a protestáns nőnevelés ügyének minél teljesebb társadalmi felkarolása. Nekünk reformátusoknak, tudvalevőleg, van már néhány nőnevelő-intézetünk az országban; hogy csak néhányat említsek, van Debrecenben és Komáromban, Szathmártt és Sárospatakon, Miskolcon és N.-Kőrösön, Kolozsvárit és Marosvásárhelytt stb., tehát néhány oly helyen is, melyeket fennebb felsőbb leányiskolái székhelyekül jelöltem ki. Csakhogy ez intézetek legnagyobb részben annyira kezdetlegesek, hogy a katholikus és az állami felsőbb leányiskolákkal nem képesek sikeresen versenyezni. Ezért a közönség bizalma is nagyon csekély irántuk. Tudok helyet, hol a református egyház rendkívüli áldozattal fenntartott leányiskolája helyett azon egyház előkelő tagjai, presbyterei, tanárai, bár maguk, rendesen és sokkal járulnak a ref. intézet fenntartásához, gyermekeiket mégis a katholikus nőnevelő-intézetbe járatják, s magukat ekkép kétszeresen adóztatják meg. Az pedig egészen mindennapos tapasztalat, hogy református szülők gyermekei még ott is, hol református növeldék vannak, az állami vagy községi, tehát felekezetnélküli intézeteket látogatják. E fonák és végkimenetelében vallás-erkölcsi szempontból mindenesetre káros, mert legjobb esetben is egyháziatlanságot okozó tény, tapasztalat szerint, két okra vihető vissza, melyeket a protestáns nőnevelés ügy tervbe vett szervezésénél mulhatlanul kiváló figyelemre kell méltatni. Egyik a meglevő ref. nőnevelő-intézetek hiányos szervezete; másik, mi evvel szorosan összefügg, a művelt közönség csekély bizalma a mi leányneveldéink iránt. Ha azt akarjuk, hogy intézeteink az állami és római katholikus felsőbb leányiskolákkal sikeresen kiállják a versenyt, s az elpártolt szülőket lassanként vissza kívánjuk hódítani: mulhatlanul a legkitűnőbb szervezettel, jeles tanerőkkel, helyes tantervvel,