Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-26 / 35. szám

kiválasztás szerveit. Az egyes szervek ismertetésénél hygienikus utasításokat is ad szerző, mit igen helyes vnethodussal tesz, mert így sokkal könnyebben sajátítja el az egészségtant is a növendék. Előadása a mellett, hogy szigorúan tudományos, mégis élénk, világos, szem­léltető és érdekes. Methodusában megkönnyíti a tanu­lást a folytonos összehatonlító tárgyalással s ezzel hozza egyszersmind szerves összefüggésbe az egész állat­világot. Irályában tős-gyökeres magyar, mit annyival inkább ki kell emelnünk, mert épen a természetrajzi munkákat eddig legnagyobb részben a nehézkes, ma­gyartalan irály tette élvezhetlenekké; a műszók közül is csak a már meggyökerezett jó szavakat használja, bár itt-ott még ő is kísértetbe esik, hogy egy-egy rosz képzésű szóval éljen. A clicheék, kivált az emlősök és madarak ábrái, sok kívánni valót hagynak fenn, homá­lyosak kopottak; nálunknál sokkal jobbak a hüllők, halak és rovarok rajzai. A munkához egy nagy gond­dal összeállított betűrendes tárgymutató szolgál kalauzul. Melegen ajánljuk mind a három munkát ez illető szak­tanároknak. A tanítás művészete. Útmutató azon tanítók szá­mára, kik hivatásukban mesterré kívánják magukat kiké­pezni. Irta Goeith A. fordította és átdolgozta dr. Havas Gyula Beszterce-Naszódmegye kir. tanfelügyelője. Egye­dül jogosított magyar kiadás. A munka a Franklin-Társulat kiadásában jelent meg. Ára i frt. Goerth műve a tanítót a kérdezés művészetében kalauzolja s általában módszer­tani utasításokat ad mintaleckék alakjában az anyanyelv, a vallás, a történet és földrajz, a természettan és az irva-olvasás tanításához. Majd értekezik a francia és angol nyelv tanításának céljáról és módszeréről a felső leányiskolákban. Gyakorlati figyelmeztetéseket ad a számtan első oktatásához, útbaigazítást a növénytan, tanítására, végül alaposan szól a fiatal leányok olvas­mányáról. A mintaleckék felölelik az elemi és a közép­oktatás anyagának egy részét. Dr. Havas az eredeti műnek főleg azon részét dolgozta át s illetve csak rö­vidítette meg, mely a vallástanítás methodikáját adja, egyebekben híven követte Goerthöt. Az átdolgozást és nem a tisztán lefordítást kellett volna Dr. Havasnak eszkö­zölnie, ha azt akarta, hogy valóban használható s min­dennapi szellemi kenyér gyanánt szolgálandó munkát adjon a tanítók kezébe. Á feldolgozott olvasmányok mind a németből vannak véve; egy részök ugyan meg­van a mi olvasókönyveinkben is, de más részök nincs meg. Általában óhajtottuk volna, hogy a magyar szel­lem termékeiből helyettesítette volna átdolgozó a német olvasmányokat, a miket egyik-másik helyütt a legsértőbb germanismussal fordít. Azonban nemcsak az olvasmányoknál, de másutt is a tárgyalásokban épen a rosz fordítás nagyon nehézkessé teszi a kérdéseket s a gyermek szájába adott feleleteket, úgy hogy kétkedve állunk meg felette, vájjon beszélhet-e így egy jó tanító s képes-e így felelni a leggenialisabb gyermek is? üs hogy csak a nehézkes, a vagyon is hü fordítás okozza ezt, abból következtethetjük, hogy az egész tárgyalás, felfogás, módszer elárulja a kiváló paedagogust. Míg a fordítás ellen kifogásokat kell támasztanunk, másfelől azonban csak helyeselhetjük átdolgozó amaz eljárását, hogy jegyzeteiben folytonosan utal a hazai viszonyokra, paedagogiai irodalmunknak termékeire és feltünteti a külföldi iskolázás és a mienk között levő különbsége­ket. Egy második kiadás majd könnyen segíthet az em­lítettük hiányokon s akkor valóban kitűnő paedagogiai munkával gazdagodik szakirodalmunk, azonban a mű így is nagyon jól használható, s ha művészszé nem teheti is a tanítót az irályban, de azzá nevelheti teljesen a gyermek lélek psychologiáján alapuló kiváló me­thödikájával, tömérdek ismeretanyag közlésével és uta­sításaival. Ajánljuk a tanítók s a pedagógiai vizsgára kötelezett theologusok figyelmébe. A mű ára i frt, a mi tekintettel terjedelmére (13 ív 8°), igen csekély. KÜLÖNFÉLÉK. * Királyi adományok. Király ő felsége a vázseci evang. egyháznak 100 és a gócsi evang. gyülekezetnek 50 forintot adományozott templomépítésre és iskolai célra. * Lelkészválasztás. Mint magán uton értesülünk, Jászkiséren a f. hó 19-én tartott lelkészválasztás alkal­mával Fejes Dániel dömsödi lelkész nyert többséget. Fejes a fiatal gárda egyik tehetséges és szorgalmas tagja, jó szónok és jeles adminisztrátor, ki a kiséri né­pes gyülekezetben is derekasan megállja a helyét. Pro­motiójához örömmel gratulálunk. * Lelkészjelölés. A hajdu-ná>.ási egyház ürese­désben levő egyik lelkészi állomására 18 pályázó közül kijelöltettek : Benkő Lajos hadadi, György Lajos ken­deresi, Sáfrány Zsigmond téglási rendes, Sulyok István szegedi segéd és Tóth Lajos tiszadobi rendes lelkészek. * A nagykörösi ref. fögymnasiumban az 188%. tanévre a beírások s javító és pótló vizsgálatok szept. 1—4-ig történnek. A tápintézetbe minden növendék felvétetik havi 6 frt 20 kr. díj fizetése mellett. Szállás havi 3 frt. fizetése mellett kapható. Magános polgár­családok mérsékelt árért szintén vállalkoznak szállás- és kosztadásra. Tandíj a hitfelekezetbeliek részéről 12, a másfelekezetüektől 16 frt évenként. Szegény, jó maga­viseletű és szorgalmas növendék tan- és tápdíj-leenge­désben is részesülhet. N.-Kőrös, 1888. aug. 21-kén. — Az igazgatóság. * A pápai ev. reform, főiskolában az i888 /g-ik tanév szept. 6-án reggeli 8 órakor tartandó istenitisz­telettel kezdődik. Ezt megelőzőleg a beírások szept. 1 — 5—ik napjain délelőtt 8—12 óráig, — a fögymnasium­ban a VIII-ik oszt. tanulók javító vizsgálata és minden magánvizsgálat aug. 30. és 31-ik, az I. II. és III—ík oszt. tanulók javító vizsgalata szept. i-ső, a IV. V. és Vl-ik osztálybelieké szept. 3-ik, a Vll-ik osztálybelieké szept. 4-ik napjain mindenkor délután, az erettségi vizsgálatok írásbeli része szept. r — 5—ik, szóbeli része szept. II—ik napjain tartatnak. — A gymnasiumba beiratkozásnál egyéb bizonyítványokon kívül a védhimlő-utóoltást igazoló bizonyítvány is felmutatandó. Papa, 1888. aug. 17. — Az igazgatóság. * Figyelmeztetés I Az eperjesi ev. ker. collegium főgymnasiumában az i888 /n . isk. évre szóló beiratások f. é. szept. 1-3. napjain eszközöltetnek. A beiratásokat megelőzőleg aug. 30. és 31. napjain tartatnak a felvé­teli, javító és esetleg magán vizsgálatok. Az évnyitó ünnepély szept. hó 3-án d. e. 11 órakor fog megtar­tatni. Az előadások a fögymnasiumban szept. 4-én kez­dődnek. A helyi viszonyokkal netalán ismeretlenek ked­véért megjegyeztetik, hogy a szép környékű Eperjesen havi 16 frttól 30 frtig kapható teljes ellátás szállással; szállások pedig 3 frttól havonként. De a collegium maga is gondoskodik arról, hogy növendékei tisztességes év olcsó ebéd és vacsorával láttassanak: el: a collegium táp­intézetében az alumneumi ebéd és vacsora díja egész évre 50 frt 70 kr, a convictusi ebéd és vacsora egész évre 62 frt 70 kr; az előbbeniből elengedésnek is van helye

Next

/
Thumbnails
Contents