Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-26 / 35. szám

tartott tanítását iskolai évnek venni és számítani nem lehet. 1848. november 5-ikén vasárnap délután Gedeon császári tábornok Vásárhelyt bevette és Török professort éjnek idején szállásáról fegyveres katonákkal a helybeli várba, s innen szárhegyi gróf Lázár Józseffel, báró Kemény Pállal, gróf Teleki Elek, Gyárfás Domokos, Kemény Pál veje, Berzenczei Ferenc és Csernát Józseffel együtt kezes gyanánt Szebenbe kisértette. Az elöljáróság mindent elkövetett kiszabadítására : kérte szóval a fővezért, folyamodott a főparancsnoksághoz — siker nélkül. Szeben bevételekor március 11-én vasárnap éjszaka a honvédek nyitották meg a börtön ajtaját Töröknek és Lázárnak, a löbbiek február hóban elbocsáttattak volt. Elzúgott a szabadság leigázására a szolgalelküek és sötétség emberei által támasztott lázadás vihara. (Folyt, köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Bölcsészettörfénet Irta dr. Szlávik Mátyás a philosophia akadémiai tanára Eperjesen. 1. Görög bölcsészét. Eperjes, 1888. Szerző sajátja. Ara 75 kr. Nagy érdeklődéssel vártam e mű megjelenését, azért is, mert egy nagyon kevéssé művelt irodalmi mező terméke, azért is, mert egy ernyedetlen szorgalmú, kiváló képzettségű fiatal tudósnak és egyházi köreinkben országosan jól ismert nevü kartársnak, dr. Szlávik Mátyásnak első nagyobb irodalmi kísérlete. Szinte csudálni lehet, hogy ez a tanórákkal tulhalmozott és az időszaki sajtóban rendkívül termékeny tanártársunk honnan veszi az időt és tanulmányt nagyobb szabású komoly irodalmi alkotáshoz, tudományos tankönyv Íráshoz? S ha a jelen körülmények között, midőn protestáns köreinkben csaknem divattá vált a szakirodalmi tevékenységtől való visszavonulás, még találkozunk egyes kivételes egyénekkel, kik nem törődve a viszonyok kedvezőtlenségével, nem várva be az irodalmi szövetkezetek tétovázó támogatását, maguk erején, anyagi áldozatok kockáztatásával is közre bocsátják tanulmányuk gyümölcsét: ezt azon lankadatatlan ügyszeretet s azon nemes ambitio kifolyásának tekinthetjük, mely nélkül sem a magán sem a közéletben nincs eredményes munkálkodás. Dicséretére válik derék szerzőnknek e lelkes ügyszeretet sugallta erkölcsi bátorság, melylyel tanári hivatásának irodalmi ágát. a jelen sivár viszonyok között is betölteni igyekszik. Mert az a szegénység már csaknem a szégyenletességgel határos, melyben egész theologiai és philosophiai tankönyv-irodalmunk sínylődik, s szinte csudálja az ember, hogy midőn prot. irodalmi társulás van keletkezőben, melynek munkakörébe még a népirodalmi termékek előállítását is fölveszik, a hazai tiz prot. papnövelde tanulóinak égető irodalmi szükségeire semmi figyelemmel nincsenek, továbbra is a cursus másolás lélekölő, improduktív munkájára kárhoztatva őket. Szerző kísérlete e tekintetben is elismerésre méltó vállalkozás, mert hézagpótló munkájával a philosophiatörténet hallgatására kötelezett theologiai- és jog-akadémiai ifjúságnak kíván tankönyvet nyújtani, szem előtt tartva Schleiermacher ama nevezetes mondását, hogy »az a tanár, a ki hallgatóinak mondatokat diktál tollába, tulajdonképen arra a privilégiumra tart igényt, hogy a könyvnyomtatás mesterségét mellőzheti s óráit lélekölő diktálással töltheti.« Szlávik Bölcsészettörténete tehát akadémiai tankönyv. Az akadémiai tankönyvek lényegesen más természetűek, mint az alsóbb fokú iskolák kézi könyvei. Tartalmuk teljesebb, rendszeresebb és tudományosabb, mint amazokéi, melyeknél az anyag feldolgozásában inkább a paedagogiai és methodikai tekintetek lépnek előtérbe. Szerkezetileg is magasabb igények fűződnek az akadémiai tankönyvekhez, minthogy ezek az illető szaktudomány belső műhelyébe hivatvák bevezetni a már érett tanuló ifjúságot. Tárgyalási módjukban elsőrendű szerepet visz a tudományos meggyőződés felkeltése', mi végből a történeti műveknél a pragmatikus előadás, más tartalmú munkáknál a tárgy természete által követelt induktív vagy deduktív bizonyítás elengedhetetlen kelléke az akadémiai tankönyvnek. Ezeken kívül a tárgy szakirodalmában való helyes tájékozás és a világos, szabatos irály szintén nélkülözhetetlenek a jó akad. tankönyvben. E szempontokból vizsgálva, a szóban forgó munka teljesen beválik. Tárgyalása pragmatikus, a mennyiben az egyes bölcsészeti rendszerek belső összefüggését mindenütt gondosan kimutatja, s ez által a rendszerek lényegébe való behatolást, a philosophusok megértését sikeresen előmozdítja. De pragmatismusa nem ama túlélt Hegel-Schelling-féle pragmatismus, mely az egyes bölcsészeti rendszereknek csupán logikai, dialektikai összefüggésére vetett tekintetet, hanem azon józan történeti pragmatismus, melyben a koronkénti műveltségi állapot, a korábbi rendszerek befolyása a későbbiekre s az egyes bölcsészek teremtő egyénisége mind kellőleg érvényesülnek. Sehol sem lép előtérbe sem az aprózó életrajzi, sem az egyoldalú logikai pragmatismus, hanem gondosan meg van tartva e tárgyalási módok helyes egyensúlya. Szerkezete világos, könnyen áttekinthető. Rövid bevezetés után, melyben a bölcsészettörténet feladatát, módszerét, irodalmát és felosztását ismerteti, az I-ső rész három korszakban a görög-római bölcsészetet tárgyalja, és pedig az I. korszak a Thalestől Anaxagorasig, a II. korszak ettől Arístotelesig terjedő és a III—Ile korszak az Aristoteles utáni bölcsészet történeti ismertetését foglalja magában. Mindenik korszakot rövid, általános jellemzésben mutatja be. Thalestől Anaxagorasig a bölcsészetnek főtárgya a világegyetem keletkezésének magyarázata, tehát ez a philosophia természetbölesészet, melynek vizsgálódása dogmatikus jellemű, eredménye materialismus. Anaxagorastól Aristotelesig virágkorát élte a görög philosophia, mely Socratesben, Platóban és Aristotelesben első rendű bölcsészeket, ezek kutatásaiban nagy szabású rendszereket termel és a természet vizsgálása mellé fölveszi a tudás és az erkölcsiség kutatását is, léteit adván ez által a physikának, logikának, ethikának és metaphysikának. Az Aristoteles utáni bölcsészet a görög közélet hanyatlásával maga is hanyatlásnak indul, egyoldalú rendszerekbe csap át: stoicisrnus, epikureismus, neoplatonismus, vagy bölcsészeti szintelenségbe sülyed : eklekticismus. Az egyes korszakok bölcsészeti mozgalmait, a különböző philosophiai álláspontokat, az egyes bölcsészek életét és rendszerét tárgyilagos hűséggel, röviden, de jellemző tömörséggel ismerteti, úgy hogy a bölcsészek és ezek rendszerei színdús elevenségben domborodnak ki az olvasó előtt. Különös gondot fordít arra, hogy a kiválóbb rendszerek ne csak a maguk egészében, hanem a philos. disciplinák egyes ágai szerint is szabatosan és híven feltáruljanak, hogy a tanuló vagy olvasó előtt tisztán álljon pl. Aristotelesnek mind philos. rendszere általában, mind logikája, metaphysikája, physikája, psychologiája, ethikája és politikája különösen. É kidomborító tárgyalás igen