Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-22 / 4. szám

nyában terjeszszék. Ha ez irány egykor egye­temessé lesz s minden magabíró egyházi és is­kolai testület meghozza a tőle telhető áldoza­tot : akkor irodalmi viszonyaink megjavulásá­nak oly magja lesz elvetve, mely biztosan meg­hozandja a maga áldásos gyümölcseit. Három ezer és nehányszáz gyülekezeti, iskolai és egye­sületi erőnek csak ötöd része ha társul, oly anyagi erőtömeget hord össze, melylyel hatni, alkotni, gyarapítani lehet. Fontolják meg ezt, gyülekezeteink elöljárói s ekként cselekedvén, segítsék elő a hazai protestantismus e közös nagy célját : egyházi irodalmunk felvirágozta­tás'át ! Míg azonban e jobb kor hajnala felderül, maradjunk csak a jelen nvomorúságainál s néz­zük tovább a fejlődés meglevő akadályait — az irók, a munkások szempontjából. A szakműveket pártoló közönség elégte­lensége erkölcsi és szellemi visszahatással van, zsibbasztólag hat az irók munkásságára. Az Író­nak az a vágya, az az ideálja, hogy minél széle­sebb körben olvastassék, hogy munkája erkölcsi és anyagi elismerésben részesüljön. Ez elemi igazságnak nagyon szomorú cáfolatát tünteti fel a magyar egyházi irodalom története. Az egyházi iró sorsa eddig a sikertelen küzdés, a reménytelen fáradozás vala. A fennebb említett díszes írói névsorban is bizonyára teles szám­mal vannak s mennyivel többen lehetnek még kivülök, kik keserűen tapasztalták az elmon­dottak igazságát. Hányan vannak, a kik ifjú hévvel, szent lelkesedéssel kezdték el egykor írói működésüket, de a kik vagy anyagi ráfize­téssel vagy keserű kiábrándulással vagy mind a kettővel végezték, és saját tapasztalatuk alap­ján kénytelenek ismételni a végzetes szavakat: Magyarországon nem érdemes tudományos egy­házi munkába fogni! Bölcsen teszi, a ki meg sem kezdi, hanem irói tehetségét más téren igyekszik érvényesíteni! — Ime ebben -van ter­mészetes magyarázata annak, hogy egyházunk nem egy kitűnősége az irodalom más ágainak lép szolgálatába, a miért, a mondottakat meg­gondolva, egy cseppet sem lehet őket kárhoz­hatni, sőt örülnünk kell, hogy ha már az egy­házban nem lehető, legalább másutt terem számukra írói babér! Fokozódik az irodalmi működés szellemi akadálya egyházunkban még különösen azáltal is, hogy a theol. tudományok művelésére már hivatalánál fogva is leghivatottabb tudományos el eprünk, theologiai professoratusunk, nem áll az anyagi függetlenség és jóllét azon színvo­nalán, mely lehetővé tegye, hogy kathedrai munkásságát a szélesebb körre is kiható iro­dalmi működés által tegye hathatósabbá. Ha valahol, itt csakugyan messze elmaradtunk a fejlettebb egyházak egészségesebb felfogásától és üdvösebb gyakorlatától. Külföldi hittestvé­reinknél a theol. tanári állások oly dúsan van­nak dotálva, hogy a theol. tanárság rendesen a legfényesebb egyházi promotio, melyre kiváló irodalmi munkásság után csak a legkimagaslóbb lelkészek tarthatnak igényt. E bölcs berende­zésnek nemcsak abban van kimondhatatlan ál­dásos hatása, hogy a leendő papság mindig a legkitűnőbb egyházi férfiak közvetlen nevelése alatt képződik, hanem abban is, hogy a theol. tanár anyagi gondoktól menten, egész szellemi erejével, összes tudásával szolgálhatja egyháza tudományos érdekét. — Nálunk, fájdalom, egé­szen fordított a helvzet. Itt a theoloií. tanári állás anyagi értéke a közép s részben alsóbb osztályú falusi papságéval egyenlő, minek azon fonák tény is csattanós bizonyítéka, hogy theol. tanáraink mindig szívesen elmennek egy köze­pes eklézsiába gyakorló papnak. Nos hát, míg e helyzet tart, míg professoraink nem iekhet­nak teljes erejükkel szaktudományuk művelésé­nek, hanem mint a pestiekről hallom, óraadás­sal s más mellékfoglalkozással agyon strapáiják magukat: addig mindig el lehetünk készülve arra, hogy szakirodalmunk művelői állandóan kevés számmal lesznek s a legeompetensebb erők nem az egyház nagy és örök érdekeinek szol gálatában érvényesülnek. Messze vinne, de tán nem is szükséges, hogy az elmondottakból levonjam a természe­tes következményeket; cs ak annyit kívánok még megjegyezni, hogy a ki a felsorolt aka­dályokkal számot nem vetve akar egyházi iro­dalmunk alapos megújításához íogni, az ho­mokra építi házát, melyet az idő vihara csak úgy elseper, mint azon elég számos irodalmi kezdeményezést, melyek az alakulóban levő Iro­dalmi Társaságot megelőzték. Váradi F. ISKOLAÜGY. A reformáció neveléstörleneti jelentősége. A tanügy — mondja Dinter — négy kerekű sze­kér, melynek kerekei: a miveltség, díjazás, felügyelet és szabadság ; ha a négy kerék egyikét széttörjük, a szekér nem mozdul helyéből. Dinter e szekérnek csak kerekeit jelölte meg, mert a legújabb kor tanügyi fejleményeiben e kerekek bírnak legnagyobb jelentőséggel s leggondo­sabban óvandók a széttöréstől. Azonban e szekér száza­dokon át haladt s jutott hozzánk, s nem is »tanügy« szekere az már, hanem a nevelésügy szekere; ennélfogva történetéről, sorsáról is lehet szó, nem csak kerekeiről. Sajátságos a szekér sorsa. Paedagogusok húzzák a neve-

Next

/
Thumbnails
Contents