Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-01-22 / 4. szám
nyában terjeszszék. Ha ez irány egykor egyetemessé lesz s minden magabíró egyházi és iskolai testület meghozza a tőle telhető áldozatot : akkor irodalmi viszonyaink megjavulásának oly magja lesz elvetve, mely biztosan meghozandja a maga áldásos gyümölcseit. Három ezer és nehányszáz gyülekezeti, iskolai és egyesületi erőnek csak ötöd része ha társul, oly anyagi erőtömeget hord össze, melylyel hatni, alkotni, gyarapítani lehet. Fontolják meg ezt, gyülekezeteink elöljárói s ekként cselekedvén, segítsék elő a hazai protestantismus e közös nagy célját : egyházi irodalmunk felvirágoztatás'át ! Míg azonban e jobb kor hajnala felderül, maradjunk csak a jelen nvomorúságainál s nézzük tovább a fejlődés meglevő akadályait — az irók, a munkások szempontjából. A szakműveket pártoló közönség elégtelensége erkölcsi és szellemi visszahatással van, zsibbasztólag hat az irók munkásságára. Az Írónak az a vágya, az az ideálja, hogy minél szélesebb körben olvastassék, hogy munkája erkölcsi és anyagi elismerésben részesüljön. Ez elemi igazságnak nagyon szomorú cáfolatát tünteti fel a magyar egyházi irodalom története. Az egyházi iró sorsa eddig a sikertelen küzdés, a reménytelen fáradozás vala. A fennebb említett díszes írói névsorban is bizonyára teles számmal vannak s mennyivel többen lehetnek még kivülök, kik keserűen tapasztalták az elmondottak igazságát. Hányan vannak, a kik ifjú hévvel, szent lelkesedéssel kezdték el egykor írói működésüket, de a kik vagy anyagi ráfizetéssel vagy keserű kiábrándulással vagy mind a kettővel végezték, és saját tapasztalatuk alapján kénytelenek ismételni a végzetes szavakat: Magyarországon nem érdemes tudományos egyházi munkába fogni! Bölcsen teszi, a ki meg sem kezdi, hanem irói tehetségét más téren igyekszik érvényesíteni! — Ime ebben -van természetes magyarázata annak, hogy egyházunk nem egy kitűnősége az irodalom más ágainak lép szolgálatába, a miért, a mondottakat meggondolva, egy cseppet sem lehet őket kárhozhatni, sőt örülnünk kell, hogy ha már az egyházban nem lehető, legalább másutt terem számukra írói babér! Fokozódik az irodalmi működés szellemi akadálya egyházunkban még különösen azáltal is, hogy a theol. tudományok művelésére már hivatalánál fogva is leghivatottabb tudományos el eprünk, theologiai professoratusunk, nem áll az anyagi függetlenség és jóllét azon színvonalán, mely lehetővé tegye, hogy kathedrai munkásságát a szélesebb körre is kiható irodalmi működés által tegye hathatósabbá. Ha valahol, itt csakugyan messze elmaradtunk a fejlettebb egyházak egészségesebb felfogásától és üdvösebb gyakorlatától. Külföldi hittestvéreinknél a theol. tanári állások oly dúsan vannak dotálva, hogy a theol. tanárság rendesen a legfényesebb egyházi promotio, melyre kiváló irodalmi munkásság után csak a legkimagaslóbb lelkészek tarthatnak igényt. E bölcs berendezésnek nemcsak abban van kimondhatatlan áldásos hatása, hogy a leendő papság mindig a legkitűnőbb egyházi férfiak közvetlen nevelése alatt képződik, hanem abban is, hogy a theol. tanár anyagi gondoktól menten, egész szellemi erejével, összes tudásával szolgálhatja egyháza tudományos érdekét. — Nálunk, fájdalom, egészen fordított a helvzet. Itt a theoloií. tanári állás anyagi értéke a közép s részben alsóbb osztályú falusi papságéval egyenlő, minek azon fonák tény is csattanós bizonyítéka, hogy theol. tanáraink mindig szívesen elmennek egy közepes eklézsiába gyakorló papnak. Nos hát, míg e helyzet tart, míg professoraink nem iekhetnak teljes erejükkel szaktudományuk művelésének, hanem mint a pestiekről hallom, óraadással s más mellékfoglalkozással agyon strapáiják magukat: addig mindig el lehetünk készülve arra, hogy szakirodalmunk művelői állandóan kevés számmal lesznek s a legeompetensebb erők nem az egyház nagy és örök érdekeinek szol gálatában érvényesülnek. Messze vinne, de tán nem is szükséges, hogy az elmondottakból levonjam a természetes következményeket; cs ak annyit kívánok még megjegyezni, hogy a ki a felsorolt akadályokkal számot nem vetve akar egyházi irodalmunk alapos megújításához íogni, az homokra építi házát, melyet az idő vihara csak úgy elseper, mint azon elég számos irodalmi kezdeményezést, melyek az alakulóban levő Irodalmi Társaságot megelőzték. Váradi F. ISKOLAÜGY. A reformáció neveléstörleneti jelentősége. A tanügy — mondja Dinter — négy kerekű szekér, melynek kerekei: a miveltség, díjazás, felügyelet és szabadság ; ha a négy kerék egyikét széttörjük, a szekér nem mozdul helyéből. Dinter e szekérnek csak kerekeit jelölte meg, mert a legújabb kor tanügyi fejleményeiben e kerekek bírnak legnagyobb jelentőséggel s leggondosabban óvandók a széttöréstől. Azonban e szekér századokon át haladt s jutott hozzánk, s nem is »tanügy« szekere az már, hanem a nevelésügy szekere; ennélfogva történetéről, sorsáról is lehet szó, nem csak kerekeiről. Sajátságos a szekér sorsa. Paedagogusok húzzák a neve-