Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-22 / 4. szám

lés-tanítás szekerét. Rajta vannak a neveléstanítás élelmi szükségletei, drágaságai, divatcikkei, pipereszerei s közönként rongyok is, azaz neveléstanítási elvek, nézetek s tények, mindenki számára. A szekeret sokan kisérik, kik jog s kötelesség alapján a szekér cikkeit vagy gyarapítják vagy azokra igényt tartanak. A kisérők magaviselete különböző. Egvikök a döcögős úton segítőleg előre tolja a szekeret, másik inkább hátráltatja haladását; a harmadik élelmi szert s értékes tárgyat vesz le a szekérről vagy tesz reá; a negyedik, ötödik pedig talán csak divatcikket, pipereszert vagy rongyot szed róla. Ne gondoljuk, hogy a rongy feltétlenül hitvány; megesik, hogy a rongyot jobban értekesíti valaki, mint más az élelmi szert vagy drágaságot. Valamint a természet rendjében úgy a paedagogika fejlődésében is a mult készíti elő a jövőt és az előzményből fokozatosan fejlődik a következmény. Azonban a paedagogika fejlődése lassú menetű, akár elvei szaporodása, akár az elvek gyakorlati alkalmazása tekintetében. Alig van érdek, melylyel szemben az ember conservativabb magatartást tanúsítana, mint a nevelés igényeivel és elveivel szemben. Hiszen ha csak a nevelési célt kisérjük figyelemmel, szembeötlő annak lassú metamorphosisa és az a szívósság, mely egyes alakzatainak uralmat biztosított — a nevelés java ellenére. Krisztus előtt hosszú századokon át a nevelés nemzeti érdekek s hiúságok rabszolgájává idomította azt, aki idonu'tásra méltónak találtatott. A keresztyénség lei ontotta az elfogultság és kislelkűség korlátait, és vallás-erkölcsi eszmékben az egyéni üdv céljának magvait hintette el. Majd az egyház hierarchiája évszázadokat foglal le arra, hogy a maga hatalmi érdekei szerint szabja meg az üdvöt s megszerzése módját. Végre felébred az öntudat: a nevelés önállóságra s egyéni felelősségre fejleszti a növendéket, és a növendékből törekszik kifejteni az üdv feltételeit: itt-ott fölcsillámlik az a természetes józan eszme, hogy a növendék a maga javáért neveltessék, ne csak lelkileg, hanem testileg is. De ez eszme még csak látszat szerint vezérli a nevelést; sok más érdek háttérbe szorítja azt, és a növendék még most is túlnyomón exotikus célok felé tereltetik. Ha pedig a céltól a tanítási módhoz fordul tekintetünk, a látvány itt is elszomorító lassúság. Alig kell említenem azt a történeti tényt, hogy a hangoztató olvasás-tanítás elve két századon at alig talált követőkre, sőt most is ellenségei vannak, még pedig tudatos ok nélkül való ellenségei; hasonlóan a számtanítás meddősége számos századon át uralkodó volt. Ezeknél még fontosabb a tanítási szemléltetés elve, fontos azon szomorú sorsánál fogva, hogy a 16. századtól kezdve szellem-éltető hivatása dacára csekély elismerésre tett szert és alig hódított tért a gyakorlati tanítás mezején. A neveléstörténeti eseményeknek, mozzanatoknak kettős jelentősége van : egyrészt új elvekkel termékenyítik a neveléstanítás mezejét, másrészt ismételve hangoztatják az ignorált vagy feledésbe merült elveket s ! methodikai eljárásokat. Mindkét szolgálatuk áldásos a neveléstanítás elméletére és gyakorlatára. Ily kettős áldása volt a 16. századbeli hitújításnak is. A reformáció nevelésügyi jelentősége annak előzményeiből és következményeiből tűnik ki legvilágosabban. Valamint az élőfa, úgy a reformáció is bizonyos talajban fejlődött és termett gyümölcsöt. S ennyiben erős nemes gyümölcsfához hasonlítható. Azonban táplálkozása és némileg gyümölcse tekintetében sajátságos fa az a reformáció Egyelőre csak táplálkozását említem saját- i ságosnak. Talajában sok volt a fojtó s mérges 'anyag, és a fa mégis éltető gyümölcsöt termett; közelében kevés volt a kész tápláló nedv, és mégis erőteljes fává fejlődött. Valóban a nevelés terén a fejlemények előzményeik tekintetében nem csak a hasonlóság, hanem az ellentét bélyegét is magukon viselik. Akinek gyermekkori nevelése el volt hanyagolva (Comenius, Rousseau stb.), az elvként hirdeti a gyermekkori nevelés szükségét ; aki nyers bánásmódban részesült, az a fegyelem enyhítését követeli (Basedow, Luther); aki gyermekkorában latinul beszélt, az az anyanyelv elsőségét ajánlja az elemi oktatásnak (Montaigne stb.); aki földönfutó volt, az a családba s magányba kivánja zárni a növendéket (Rousseau). Scholasticismus meddőségéből a tapasztalati inductio elve szülemlik ; hierarchikus formalismusból realismus fakad; realismust pietismus követ s egészít ki; protestáns szabadelvűség conservativismussá és reactióvá is átalakul stb. Lássuk a reformáció fajának legközelebbi paedagogikai talaját vagyis az előző századok nevelési szellemét és gyakorlatát. Első helyen említést érdemel a középkori szigorú egyházi, jobban mondva hierarchikus neveléstanítás. Sok jó szolgalatot tett ez, de gyarlóságoktól nem szabad. E neveléstanítás lényege s elve a következő. Ember az ég kedveért létezik s törekszik. Az eget e földön a római egységes s üdvözítő egyház képviseli. A római egyházba ennek theologiája s cultusa vezet; s így minden tudomány az egyház s theologia szolgája. Az egyház szellemi feje Jézus : imádata a legfőbb erény. Tehát a neveléstanítás fő feladata a Jézusimádás, melyet az istentiszteleten kívül még szini előadásokkal, nyers szórakozásokkal s ünnepélyekkel is ápolt az egyház (»Bolondok« ünnepélyei, a »szamárünnep« a 13. száz. stb.). De e Jézusimádásba tervszerűen is és véletlenül is a hierarchia tisztelete, szolgálata szivárgott be annyira, hogy a középkori viszályok (pápa s császárok közt) tulajdonkép nem is Jézus uralma, hanem Jézus helyettesének, a római pápának s a papságnak uralmi érdekeiből fakadtak. A nevelés-tanítást a római theologia, a római kiváltságos nyelv és a Róma által kiszafoglalták el. A tananyaga legfőbb bott egyházi szertartások irányozták test csak askezis tárgya. Az iskolák hittan és latin nyelv, az utóbbi a trivium és quadrivium tárgyaival. A trivium tárgyai: grammatika (latin és görög), dialektika (logikai tételek s némi bölcselet), és rhetorika (szónoklattan); a quadrivium tárgyai: zene (egyházi énekkel), számtan, mértan, csillagászat E tantárgyak neveinél nem szabad a mai kifejlett iskolai tudományokra gondolni; mert pl. a csillagászat csaknem egészen a reformációig naptári ismeretekből és babonás jóslatokból állott. így pl. az 1094-diki északi fény az első keresztes hadjáratot jelentette ; a természetrajz még a reformáció korában is azt hirdeti, hogy egy schottlandi fán kacsák teremnek stb. A hirarchikus egyház kiváló érdeme az, hogy a pogánysággal szemben a keresztyén egyházat uralomra juttatta. Szándékosan az egyház uralmát említem, mert az egyház tana, cultusa és erkölcse részleg el is tért a Krisztusi szellemtől. Az egyházi hit-buzgóság alig észrevehető áramba, az elmélkedés, okoskodás áramába jutott, különösen a 12. 13. és 14. századok folyamán. A gondolkodás megunta passiv szerepét és dermedtségét a tekintélyi hittel szemben ; életjelt adván magáról kiegyeztetni törekedett az ember ideális egét a reális élettel, belvilágát a külvilággal, hitét a tudással. E törekvés eredménye a scholaslicismus, mely a római egyháztan philosophiájának méltán nevezhető. Sajátságos békós philosophia az. Tartalmát eléggé jellemzi canterbury Ánselm elve, mely sze-