Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-07-29 / 31. szám
ványok f. é. augusztus hó 31-ig az erdélyi ref. egyházkerület állandó Igazgató-tanácsához Kolozsvárra címezve küldendők. Az erd. ev. ref. egyházkerület Igazgató-Tanácsától. Kolozsvárit, 1888. julius 23-án. Parádi Kálmán, Dr. Kolosvári Sándor, tanügyi előadó. elnök helyettes. Pályázat gymnasiumi tanszékre. A soproni ág. hitv. ev. kerületi lyceumban a jövő tanév kezdetén betöltendő tanszékre, melylyel a magyar nyelv s irodalom mint fő, a német nyelv, esetleg más tantárgy, mint melléktárgy van összekötve, ezennel pályázat hirdettetik. A megválasztandó egyelőre 800 (nyolcszáz) forint évi fizetés mellett egy próbaévre hivatik meg és csak három évi működés után a próbaévet is beletudva, lép a rendes javadalom 1100 (egyezer száz) frt rendes évi díj és tandíj-osztalék élvezetébe és jogosait, de egyszersmind kötelezett tagja a tanári nyugdíj-intézetnek és gyámoldának. Pályázóknak bizonyítványaikkal kellőleg felszerelt folyamodványaik f. é. augusztus hó 18-ig bezárólag az ev. lyceumi igazgatósághoz Sopronba intézendők, Sopronban, 1888. julius 9-én. Takáts Dénes, 3—3 az iskolai kis bizottság elnöke. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. ág. hitv. evang. külföldi egyetemre menő több rendbeli hittanulónak és tanárjelöltnek való ösztöndíjra. A Glosius Sámuel és Dániel-féle alapítványt a pesti ev. ág. hitv. egyháznál kezelő bizottság ezennel közhírré teszi, hogy a föntirt alapítványból külhoni egyetemeken tanuló ág. hitv. ev. lelkészi, vagy pedig gymnasiumi tanárpályára készülő ifjak számára több rendbeli, egyenkint 210 német birod. markból álló ösztöndíj fog a jövő I888 /9 . tanévre kiosztatni. Ezen ösztöndíjak egymásutáni két éven át élvezhetők. J^JZI elrrjrerlxetés feltételei : 1. Ha hittani jelölt a folyamodó, akkor már is két évi folyamot jól végzett legyen valamely magyarhoni protestáns theologiai intézetben. 2. Ha tanári pályára készül a folyamodó, akkor az érettségi bizonyítvány kelte után már két évig honi vagy külföldi magasabb intézetben a maga választott szakában jó sikerrel tanult legyen. 3. Azonkívül mindenik folyamodó a választott pálya különbsége nélkül legyen : a) magyarországi születésű és ágostai hitvallású; b) a magyar nyelvet tudományosan ismerje, helyesen írja és beszélje, mely körülmény hiteles külön bizonyítvány által igazolandó be; c) legyen feddhetlen erkölcsi jellemű és jeles szorgalmú. Ennélfogva felhivatnak ezennel külhoni egyetemeken levő mindazon lelkészi- vagy tanári jelöltek, kik már egy év óta a Glosius Sámuel és Dániel-féle ösztöndíjak élvezetében vannak, hogy ha még további egy évre külegyetemeken maradni és az ösztöndíjakat élvezni óhajtásuk : azt az előttük tudva lévő feltételek teljesítése mellett 1888. szeptember 30-ig alólirott bizottsági jegyzőnél kérvényileg jelentsék be. Felhivatnak továbbá mindazon külegyetemeken tanuló vagy oda még csak ezután kimenni szándékozó lelkész- és tanárjelöltek, kik a fennebb részletezett minőségi feltételeknek meg bírván felelni, ilyen ösztöndíjat a jövő 188s /9 . tanévben élvezni óhajtanak, hogy a fennt megírt kellékeknek kétségtelen beigazolására akár eredetiben, akár hitelesített másolatban melléklendők tanodai Kelt Budapesten, 1888. junius 30-án. Zsigmondy Jenő, jegyző. — ha van candidaticumi — vagy egyetemi és egyéb bizonyítványokkal ellátott, az alább kikötött tanítási kötelezettséget is tartalmazó, sajátkezűén írt és aláírt, lakhelyükkel és az utolsó posta-állomással jegyzett kérvényeiket f. é. 1888. szeptember 30-ig való záridő előtt (melynél később beérkező folyamodványok figyelembe nem vétetnek) bérmentve és lepecsételve alólirott bizottsági jegyzőhöz, (Budapest, V. bálvány-utca 19. szám.) küldjék be. A megszavazott ösztöndíjat a díjnyertes hit- és tanárjelöltek nem a tanév elején, hanem csak annak második fele kezdetén, miután bizonyítványaikat az illető egyetemen sikerrel töltött első félévről és egyszersmind a második félévre lett beiratásuk felől is (Frequentations Zeugniss und Anmeldungsbogen) a 210 ném. bir. markról szóló sajátkezű nyugtájukkal együtt előlegesen beküldötték, fogják posta útján bérmentesen megkapni, mivégre szükséges, hogy egyetemi lakásukat a nyugta beküldésekor pontosan megírják. A ki ezen hit- és tanárjelölti ösztöndíjat már egy évig húzta, a rákövetkező évben is annak élvezetében csak úgy maradhat meg, ha reá újabban is érdemesnek tapasztaltatott, ha továbbá már az első évben a philosophiát beleértve a philologiát és kivált erkölcstani philosophiát is, szorgalommal tanulta, s a második évben is tanulja; végre ha magát előre arra kötelezte, hogy a külegyetemen töltött ösztöndíjas két esztendő után a hazába térve, a pesti ág. ev. magyar-német egyházgyülekezet tanodájában, ha kívántatni fog, mérsékelt díj mellett egy évig segédtanári hivatalt viselend. Búsbach Péter, einöic. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Dr. Ballagi Mór. DEUTSCH M.-féle műintézet Czettel és Deutsch Budapest.