Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-15 / 29. szám

KÖNYVISMERTETÉS. J)r. Holziveiszig Frigyes „Latin Gyakorló -könyve" a gymnasium első osztálya számára. Fordította és a latin-magyar és magyar-latin szótárral ellátta Székely Ferenc, Budapest, Franklin- Társulat. i88y. Ij6 lap. Ara i frt. Az első gymnasium számára készült Holzweiszig-Székely-féle latin gyakorlókönyv ép oly mértékben megérdemli elismerésünket és köszönetünket, mint a nyelvtan. Régi tapasztalás, hogy a legegyszerűbbre, legtermészetesebbre legnehezebben, legkésőbben jőnek rá az emberek. Ez a könyv azt a benyomást teszi reánk, hogy ahoz ilyen közel még nem jutottunk. Azt, a mit szerző és átdolgozó előszavaikban általános tájékoztatóul mondanak, fokozottan igazolva találjuk a könyvben elejétől végig. Kiindulási pontja a mondat, és azt oly ügyesen alkalmazza, hogy az első gymnasium latin nyelvi tananyagának összes szabályai a nyelv eleven szervezetében mintegy élő testet öltve, jelennek meg a tanuló előtt, kivel ha egyszer megkezdtük, fonalként gombolyíthatjuk le az egész tananyagot, mert a mondatok a mellett, hogy találóan, tapintatosan választvák, a gyakorlat keretébe is úgy illeszkednek, hogy az lehetőleg az összefüggés benyomását tegye ránk. Erre nézve szerző, előszavában azt mondja : »Bár a grammatikai biztosság érdekében nem tanácsos és lehetséges mindig összefüggő olvasmányt adni, mégis szerző törekedett a szükséges egyes mondatok szórakoztató hatását legalább az által enyhíteni, hogy mindig hasonnemű dolgokat, rokon tartalmú mondatokat igyekezett összeállítani. Egyes mondatok azon előnyt is nyújtják, hogy az olvasmányba alkalmas velős mondatok illeszthetők be, melyek a tanítás ezen fokán méltán ajánltatnak beemlézendő anyagul. Rokon tartalmú mondatok és összefüggő darabok már a tanítás ezen fokán is könnyen felhasználhatók beszédgyakorlatokra^ Az esetek begyakorlására adott mondatokban szerző igen helyesen teszi, hogy az egyes és többes szám ugyanazon eseteit egy gyakorlat keretében mutatja be; a tanuló emlékébe párhuzamosan bevésődött alakok egymást elevenítik fel. Kezdi a Sing. és Plur. Nom. és Genitivuson, folytatja a Sing. és Plur. Acc. és Dativussal, befejezi a Sing. és Plur. Ablativussal; a »Pluralia tantum« begyakorlását az előbbiek szóanyagával összefont külön gyakorlatban eszközli. A gyakorlatok szerkesztésének nem csekély előnye az, hogy aránylag csekély szókészlettel olyan gazdag példatárt ad, a melyben az esetek minden gondolható kapcsolata fel van tüntetve; az első declinatio begyakorlására felhozott 164 mondathoz a tanulónak csak 91 szót kell megtanulnia; ezeknek is jó részök tulajdonnév lévén, megtartásuk nem jár nehézséggel; tehát a tanuló memóriája sincs megterhelve. Az első és második declinatio begyakorlásával szerzett ismeretekhez rögtön oda köti az us, a, um, és er, a, um, végű mellékneveket, a nőnem alakját az első declinatio nőnemű, a hím- és semleges nem alakját a második declinatio megfelelő nemű szavaival egyeztetvén, még pedig előbb az alany és állítmány, mint legbensőbben összefüggő mondatrészek kapcsolataban, s csak azután tér a melléknévi jelző kapcsolatára; legutoljára hagyja az egyeztetés legnehezebb nemét, mikor a főnévnek, neme szerint, a melléknév más declinatiora tartozó alakja felel meg s ezt, különösen az élőfák nemi begyakorlására, annyira alkalmas példákban tünteti fel, a milyeneket sem a Bartal-Malmosi- sem a Schultz Dávid-féle gyakorló könyvekben nem találunk. A harmadik declinatio feldolgozása, tekintve a végzetek és eltérések sokféleségét, legtöbb nehézséggel jár. Szerző az egyféle jelenségek csoportosításában s a természetes fokozat megtartásában feltűnő ügyességet tanúsít. A példákat az általános nemi szabályok szerint a hím-, nő- és semleges nemű szavak fokozatos egymásutánjában, külön csoportosítja, mindenütt az us, a, um-, er, a, um végzetű melléknevekkel társítva; a minek haszna, a társítás különben is üdvös volta mellett, főleg abban rejlik, hogy a mint az ismeretes anyagot az újnak segítségére viszi, egyszersmind azt is folyton gyakorolja s így lehetetlenné teszi azt a bajt, hogy a míg a tanuló az újat tanulja, az előbbit nagy részben elfelejtse. Mikor a fő szabályokra tartozó szók ragozásának ilyetén feldolgozásával készen van, a harmadik declinatiora tartozó három- két- és egy végű melléknevekre tér s ezeket most már az első, második- s az általános részében szintén feldolgozott harmadik declinatio főneveivel párosítva gyakoroltatja, folyton közbeszőve a többi mellékneveket is. Azután a harmadik declinatio főbb nemi szabályaitól eltérő fontosabb főnevekre megy át, itt is mint fennebb a melléknevekkel társítva. E résznél az us, a, um és er, a, um végű mellékneveknek egy másik nevezetes szerep is jut: az t. i. hogy névelő nem létében, a nemi tulajdonságot mintegy szemlélhetövé tegyék. A példák itt is az eltéréseket feltüntető szabályok szerint vannak csoportosítva. A negyedik és ötödik declinatio gyakorlatainak szerkesztésében ugyanazok az elvek, ugyanaz a z eljárás az irányadók, mint az előbbiekben; az egyféle neműek és eltérések külön gyakorlatok keretébe szorítvák. Megjegyzem, hogy az esse és habere igék egyszerűbb alkalmazásának megismerésére már a declinatiókra adott példákban bő alkalma nyilik a tanulónak. A melléknevek fokozására szolgáló gyakorlatoknak a tárgy helyes kezelésén kívül, az a körülmény kölcsönöz sajátszerű könnyűséget s némileg érdekességet, hogy mindannyi a föld-, hely- és néprajz s részben a történelem köréből vett concret adatoknak érdekes összehasonlításából alakult. Erre következik az „esse" igének és fontosabb összetetteinek valamint az első coniugationak begyakorlása. E pontban szerző az elrendezést illetőleg is lényegesen eltér a többi tankönyvektől. Az »esse« igét némely tankönyvben mindjárt a harmadik névragozás után találjuk, nyomában az első coniugationak vagy csak cselekvő — vagy mindkét alakjával, vagy e nélkül; mások először teljesen végeznek a névszók mindenféle nemével, hogy aztán megszakítás nélkül foglalkozhassanak az igékkel; van olyan is, a mely az »esse« igét és az első coniugatiot már a második declinatió gyakorlata közé beékeli; ez a legfeltűnőbb; így van a Perthes-Kosztka-féle gyakorlókönyvben. Előszavában, természetesen, majd mindenik megfejti az ilyen vagy amolyan elrendezés okát; a kik a declinatiok közé teszik az említett részeket, azoknak az a céljok, hogy a gyakorlatok változatossá tételét minél előbb megkezdhessék. Szerzőnk, aki egyebekben méltányolja és nagyjában követi is a Perthes módszerét, e tekintetben nem tartja tanácsosnak vele vagy más ilyen forma berendezésű tankönyvekkel egy utón járni, »mert az I. coniugatio begyakorlásával az igeragozás egész rendszere begyakorlandó, a mi pedig a kezdő tanulónak nem csekély nehézséget okoz; szerző előtt tanácsosabbnak látszik előbb a fő-