Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-15 / 29. szám

nak kezdetét és tartamát. Mind a két szerző elmondja a következőket. Asa idejében nagy csendesség volt. Ezt természetesen csak uralkodása elejére kell értenünk, mert hiszen később mind a két író tudósít Asa harcairól. O azt cselekedte, a mi kedves volt az Úr előtt, lerontá az idegen istenek oltárait, a berkeket, sőt még anyját Maakát is megfosztá a fejedelemségtől, mert az egy iszonyú bálványt emeltetett, és bár a magasságon épített oltárokat nem rontatá le, (még nem volt a cultus kizárólag Jerusalemre szorítva) mindazáltal Asának tiszta szíve vala. Harc sem volt alatta egészen uralkodásának 3 5—ik évéig (ezt csak a Krónika mondja), akkor feltámad ellene Baása, Izrael királya és megerősíti Rómát, hogy Júdát elszigetelje. Asa kincseket küld Benhadádnak, Siria királyának, szövetséget köt vele, és az felbontja szövetségét Baásával. Benhadád megtámadja Izrael városait s néhányat bevesz (a Kir. többet megnevez). Erre Baása abban hagyja. Róma építését, s az oda hordott anyagból Asa megerősíti Gébát és Mispát. Aztán meghalt Asa, megbetegedvén lábai miatt. Forrásul is ugyanegy könyvet említ a két író. Ezeknek előadásában a két iró között semmi lényeges különbség nincs. Csakhogy olyan megszakítás nélküli tudósítást, mint a Királyok könyvében van, hídban keresnénk a Krónikában, mert ott még más elbeszélések is vannak közbeszőve, oly dolgokról, miket a Királyok tudósításában meg nem találhatunk. Mindjárt az oltárok lerombolásáról szóló tudósítás után olvashatunk Asa építkezéséről hadseregéről, Zerahval való harcáról, az Úr segítségével (mit ő egy imában kér) azon aratott diadaláról, zsákmányolásáról. Erről a Kir. nem szól. Ugy látszik, e diadal volt Asa jutalma a bálványok ellen való buzgólkodásáért. Ezután következik a Krónikában Azariásnak egy beszéde a leviták és papok érdekében s a zsidók hűtlensége ellen. Ezen beszédnek nagy hatása lett, mert a Júda és Benjámin fiai összegyűlvén áldoztak az Úrnak s fogadást tettek, hogy eztán teljes szívvel és lélekkel keresik Jahveht, s valaki ezt nem teszi, megölettessék. És itt újra bele kezd annak elbeszélésébe, a mit tudósítása elején közöl, s folytatja itt a Maaka esetével, mit a Kir. az itt 2—5 versekben mondottakkal kapcsolatban ád elő. Vájjon most már a 2. Krón. 15, 1 —18 ugyanarról a reformról tudósít-e bennünket, a miről a 2 Krón. 14, 2—5 és a r. Kir. 15, n-—15, vagy pedig másról? Ugy látszik, hogy itt egy ugyanazon tény van elbeszélve, mert különben érthetetlen volna Azáriás beszéde. Hiszen, ha már egyszer kiirtották a bálványokat, s megtértek a zsidók, és újra el nem tántorodtak, mert erről sehol nem tudósít a Krónika ; akkor mi panasza lehetett Azariásnak? Ugy kell azt gondolnunk, hogy a Krónika 15, 1 —18 tudósítása ugyanarról a tényről szól, a miről az 1. Kir. 15, 11 —15, csakhogy amaz az író céljához képest bővebb, s Azaria beszédével is ki van toldva. Azt pedig, a mi a 2. Krón. 14, 2 — 5 mond, csak azért említi fel az író előre, hogy így mintegy előlegesen is okadatolja Asa gazdagságát és erejét. Meg kell még említenem, hogy a 2. Krón, 14, 5 és 15—17 közt első tekintetre ellentét látszik. De úgy látszik, hogy az ott említett »magasságbeli oltárok«, mivel a képekkel kapcsolatban említtetnek, nem egyek az itt felhozott »magas helyen épített oltárokkal«, mert míg ezek a Jahveh tiszteletére emeltetettek, addig amazok a pogányok oltárai valának. Nem említi továbbá a Királyok könyve Hanáni próféta esetét, s Asa eltemetésének módját sem. Természetes, hogy a Kir. Izrael országával is foglalkozván, nem ért rá oly bőven tárgyalni ezeket a dolgokat, mint a Krónika irója. A 2. Krón. 18, 2—34 és a /. Kir. 22. 2—35 csaknem szórul-szóra megegyezőleg adja elő Josafátnak Akhábbal való szövetkezését a Gileádbeli Rámóth ellen, Mikeás küzdelmét a prófétákkal börtönbe vettetését, a diadal reményében megkezdett harc szerencsétlen kimenetelét, Josafát megmenekülését, Akháb halálát. A két elbeszélés között semmi jellemző eltérés nincs. A 2. Krön. 20, 31—21, 1 és a 1. Kir. 22, 41—51 adja Josafát uralkodásának mintegy az általános jellemzését. A két elbeszélés között igen jellemző különbségek vannak, dacára annak, hogy főbb vonásokban a kettő megegyezik egymással. Elmondják, hogy Josafát, Azuba fia 35 éves korában kezdett uralkodni, dolgai meg vannak irva a Krón. szerint az Izrael, a Kir. szerint pedig a Júda királyainak könyvökben. Természetes, hogy itt a Krónika az Izrael szót nem szűkebb, hanem általános értelemben használja. Josafát atyja utain járt s azt cselekedte, a mi kedves volt az Úr előtt, hanem azért a magas helyeken épült oltárokat nem törette össze. Ezt a Kir. indokolja azzal, hogy a nép még akkor nagyon ragaszkodott ezekhez az oltárokhoz : »mert még a nép áldozik^ vala, és jóillatot tészen vala azokon az oltárokon.« És ezt a Királyok könyvének irója úgy mondja el, mint a mi egészen természetes; ellenben a későbbi, s a cultus egységéhez feltétlenül ragaszkodó krónikás már megbotránkozásának ad kifejezést e fölött, mikor azt mondja : »a község is nem készítette vala meg az ő szívét az ő attyaiknak Istenéhez.« Egyszerre elárulja ez a fogságutáni levitát. A Királyok könyve még megemlíti itt, hogy Josafát kiűzé a férfiakból való paráznákat, kik Asa idejében az országban maradtak. A krónikás erről nem szól. Ennek oka az, hogy ő több helyen s bőven foglalkozik Josafáttal, míg a Kir. csak a felsorolt helyeken, s így neki ezt másutt elmondani nem volt alkalma. — A Krónika e helyett ezt említi meg, hogy Josafát megbarátkozott Akháziával, a ki Isten ellen való dolgot cselekedett. Valószínűleg utalás ez a 1. Kir. 22. 54-re, hogy t. i. Akháza bálványimádó volt. E barátságról a Kir. csak annyit említ, hogy Josafát békét szerzett Akháziával. Aztán jön mind a két Írónál annak leírása, hogy a két király aranyért akar küldeni hajókat, de tervük meghiusul. Ezt a 1. Kir. 22, 49. 50 úgy adja elő, hogy Josafát maga csináltatott hajókat, hogy Ofirba küldje, de nem lehetett, mert a hajók elromlottak, s Akháziás ekkor ajánlotta fel nekik hajóit, oly formán, hogy mind a ketten küldjenek rajtok embereket közösen ; de Josafát nem fogadta el az ajánlatot. A Krónika ellenben azt mondja, hogy Josafát Akháziával együtt csináltatott hajókat, s épen azért rontotta el azokat az Úr. »Mivelhogy megbarátkoztál Akháziával az Úr mind semmivé tette a te szándékodatcc, így szói Eliézer. A bűnt nyomban követi büntetése. Nem lehet figyelmen kívül hagynunk, hogy itt a krónikás Josafátnak bűnül rója fel az Akháziával való szövetkezést, a mi arra a szigorú judaisticus felfogásra mutat, mely a fogság után kezdett meghonosodni a zsidók között, mely szerint az igazi zsidónak, a tisztának az idegennel, vagy bűnössel, a nem tisztával érintkezni nem volt szabad. (Folyt, köv.) Kecskeméthy István.