Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-01 / 27. szám

vések, a más-más téren, a körülmények között szerzett tapasztalatok s megfigyelések kicserélésére, összpontosítása s kívánt üdvös eredményhez vezethetése végett; nem különben a szellemi munkásság ébrentartása, fokozása, és az erre szolgáló eszközök könnyebb előállíthatása és beszerezhetése céljából egyesületekbe sorakozik, nevezvén azokat itt papi, amott lelkészi értekezletek vagy köröknek. Hogy az ily egyesületek, illetve értekezletek minő anyagi, de ennek felette mily kiszámíthatlan szellemi előnynyel és haszonnal folyhatnak be úgy a vallásoserkölcsi élet előmozdítására, mint magának a lelkipásztori testületnek érdekeire, mind ennek részletezésével annyival inkább felhagyok, mert ez által míg egyfelől az igazán érdeklődőket találnám megsérteni, más oldairól megtörténhetnék, hogy a közönyösök unott ásítással, vagy éppen bosszúsan fordítanának át, ezen szerintük és reájuk nézve haszon nélküli irkafirkámon. Nem is beszélek hát általános szempontokról, sem pedig ezeknek ajánlgatásába nem bocsátkozom, e helyett annak feltüntetésére térek át, hogy itt, a beregi ev. ref. egyházmegyében hogyan állunk a lelkészi értekezletek és körök ügyével? Hát bizony erről a dologról, valamelyes nagy dicsekedéssel éppen nem szólhatok; sőt az igazsághoz híven — vonakodva bár, de mégis — kénytelen vagyok kimondani, hogy e tekintetben mi nálunk a lethargiával azonos érdektelenség, egykedvűség tartja megszállva sokunknak lelkét. Bár ne volna ekként! Bár akadna valaki, a ki engemet — az általam tudott és alább elsorolandó tényeken kívül más jelek felmutatásával az ellenkezőről győzne meg! Mily nagy bocsánatkérések között vonnám vissza szavaimat, s mennyire kész lennék minden kívánható tisztességes elégtétel adásra. Volt ugyan a mi egyházmegyénkben is, az előtt hajdan vagy két évtizedet számítva több lelkészi kör, tartattak is összegyülekezések, a szaklapok és más folyó iratok közös költségen járattak; tehát egyet-mást meg is beszéltünk együtt, olykor okoskodtunk, e mellett volt elég olvasni való, mind ez ért annyit a mennyit érhetett. Ezen időszakban nem volt szervezve az úgynevezett egyetemes lelkészi értekezlet. Ámde az egyes lelkészi körök lassanként egymásután, úgy észrevétlenül szétmállottak, s bele jutottunk a holt idénybe, a mikor aztán nem volt sem vidéki kör, sem egyházmegyei egyetemes értekezlet. Élt, táplálkozott szellemileg minden egyes lelkipásztor, úgy a hogy tudott, a hogy szert tehetett reá, szegényesen, szűkösen, némelyek legalább egy pár lap járatására társakoztak, mások ezt sem tették. Tett mindenki a maga fejétől, a maga szakállára, vagy pedig minden csekélységben az esperesi hivatalhoz írt vagy futott; nem volt hely, nem volt alkalom valamely esemény, vagy eljárás felett eszmét cserélni, annál kevésbé közös megállapodásra jutni, mindezek helyett bőven termett a hát megett való éles bírálat, a sok gúnyolódó megjegyzés és szégyenítő híremelés t. i. az egyikünknek vagy másikunknak nem tetsző magaviselkedés, vagy hivatalban való eljárás felett; jóakaratú figyelmeztetés, barátságos tanácskozás — vagy éppen az egymásnak segítségre jövésről alig hallottunk szót, de miért is lett volna mindez ? hiszen nekünk önálló, az úr felelősség nélküli minisztereinek ilyesmire szükségünk nincs, mi egyen-egyen magunknak állunk és esünk. így volt ez éveken át, míg nem esperesi kezdeményezés és nógatásra odáig jutottunk, hogy évente egy egyetemes lelkészi értekezlet tartása elhatároztatott, ugyanakkor a papikönyvtár felállítása is foganatba vétetett, mely aztán az évenkénti önmegadóztatásból örvendetes gyarapodásnak indult, lehetőleg beszereztetvén minden nagyszabású és hitfelekezetünket érdeklő irodalmi becscsel bíró munka. Megtartattak évenkint az egyetemes értekezletek is, a lelkipásztorok kisebb-nagyobb részvétele mellett, de sajnos, most nekem, majd másnak és így tovább kelletett más felé néznem, vagy kényelemből, költségkímélésből otthon maradnom, bizván a dolgot azokra, kik azt kedvteléssel s kevesebb fáradsággal végezhetik. Ezen elv, kényelmeskedés, be nem tartás, másoknál pedig a teljes közönyösség okozta elmaradás, tette a folyó junius hó 13-dik napjának délutánján megtartott egyetemes lelkészi értekezletet is oly csekély számúvá, melynél fogva az elnöklő esperes fájdalmas megütközéssel adott kifejezést annak, hogy jövőre nézve valamely ol}' intézkedésről kellene gondoskodni, mely a lelkésztársakat az erkölcsi kötelesség érzetén kívül más módon is felbuzdítaná az értekezleten való megjelenésre. Ezen nem épen dicséretünkre szolgáló érdektelenséget tovább nem akarom ecsetelni, hanem egy örvendetes és biztató jelenséget mutatni be szinte jól esik lelkemnek s alig vártam már, hogy ezt a fénypontot megközelíthessem ; értem a beregi ev. ref. egyházmegyében egyedül szervezkedett és működő vidéki egyesületet, mely „borzsaparti lelkészi kör" név alatt, ha nem csalódom, már három év óta fennáll s munkálkodásának gyümölcseivel, gyakran találkozunk úgy az egyházmegyei közgyűlések tárgyalásainál, mint az egyetemes lelkészi értekezleteken. Őszinte elismerés a kezdeményező és már társaságot alkotott derék testvéreknek, minden tisztelet és nagy köszönet, hogy a közérdekű ügyekkel előzetesen foglalkozván kész javaslatokkal és indítványtételekkel állanak elő. Legyen szabad most már felemlítenem azon ügyeket, melyek legközelebb tartott egyetemes lelkészi értekezletünkön szóba kerültek és rájuk nézve egyértelmű megállapodás történt. Ilyenek a helyi, a beléletünkre tartozókon kívül, a következők. A debreceni egyházmegye egyetemes papiertekezletének, azon jegyzőkönyvi száma, mely »a protestáns irodalmi társulat« szervezése vagy alakulására nézve az unitáriusok kizáratását feltételező tiszántúli superintendentialis határozat álláspontjára helyezkedik és az ily értelemben leendő nyilatkozatra a társ papiértekezleteket is felhívja egyszerűen tudomásul vétetett. A wborzsaparti lelkészi kör« temetési szertartásainak átalakítását illető azon javaslata, hogy jövőben, a temetéseknél minden alkalommal a lelkipásztor is szolgáljon, elvileg elfogadtatott, minthogy ezen ügy t. i. »temetési szertartásaink« fensőbb intéző körök figyelmének, sőt tényleges munkálkodásának tárgyát képezi, s irodalmi téren is élénk vitatás alatt áll, az e tekintetben megindult mozgalom nyilvántartására s a különböző nézetek és ajánlott módozatok összegezése után készített véleményes javaslattétel beadására, a kezdeményező kör kéretett fel. Majd szóba került a tiszántúli egyházkerület legközelebb tartott közgyűléséről szóló tudósításokból következtethető azon előzetes szándék, melyszerint, az államsegélyből egy vagy más címen 8000 frt ismét viszszatartatni céloztatnék, s nem lenne eredeti céljára, azaz az egyházak és belhivatalnokok felsegélésére fordítva. Ezen szándék ellen, ha ilyen valóban létezik, érte-