Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-15 / 3. szám

ekkor mindig képtelenek vagyunk ezen eszmét az ok eszméjével öszhangzásba hozni. Még mindig magyarázat­lanul marad azon talány, hogy miként hozhatja létre az absolut a relativot, a végetlen a végest? Ha az okozó tevékenység állapota magasabb, mint a nyugalomé, az absolut szabad akaratból vagy a nélkül a relativ töké­letlenség állapotából a relativ tökélyesség állapotába ment át; ennélfogva eredetileg nem volt tökélyes. Ha a tevékenység állapota tökéletlenebb a nyugalomnál, az esetben az absolut, mialatt okká vált, elveszíté eredeti tökélyességét. Még csak az a felvétel marad hátra, hogy a két állapot teljesen egyenértékű és hogy a teremtés ténye teljesen indifferens. Ámde ezen felvétel megdönti az absolut egységét, vagy pedig önmagával jő ellen­mondásba. Ha a teremtés ténye reális és mégis közöm­bös, ez esetben az absolut kétféle képzetének lehető­sége forog fenn t. i. mint productivé és nem produc­tivé. Ha meg az illető actus (a teremtés) nem reális, úgy e felvétel önmagától elesik. Nem magyarázható meg továbbá az absolut fogal­mából a relativ létrejötte azért sem, mert ha az az abso­luttól különböző realitás, az esetben előállása egy a sem­miből levéssel. Ámde valamely tárgyat nem létezőül fogni fel, önmagában ellenmondás. Lehetséges egy bi­zonyos időben egy bizonyos tárgyat nem gondolni, egy más időben létezőnek képzelni; de lehetetlen azt a levés állapotában gondolni, a nem létből a meglétbe való átmenetében. Ezek folytán az absolut és végetlen képzete bár­mely oldalról tekintve is ellenmondásokkal teljes. Ellen­mondást rejt magában azon feltétel, hogy ily dolog akár magában, akár másokkal együtt létezik; s ellen­mondás rejlik azon felvételben, hogy az nem létezik. Helytelen dolog azt egynek és ép oly helytelen soknak képzelni. Ellenmondás nélkül nem lehet személyes lény­nek, de ép oly kevéssé öntudatlannak gondolni. Benső ellenmondás nélkül nem mondható tevékenynek, és ép úgy nem tétlennek. Nem fogható az fel a lét összege, de ép oly kevéssé ezen lét egy része gyanánt. Úgy látszik, hogy ezen eredmény nagyon elüt attól melyet elérhetni véltünk, a midőn a kérdés vizsgálatá­hoz fogtunk. Ugyanis a vallás alapfogalmait azon cél­zattal vettük vizsgalat alá, hogy az azokban minden valószínűség szerint rejlő alapigazságot felkutassuk. És ime, eddig csak negativ tételekhez jutottunk. Mialatt a különböző hitrendszerek alapjaiul szolgáló képzeteket vizsgálat alá vettük, azon meggyőződésre jutottunk, hogy közülök logikai okokkal egyik sem bizonyítható s atheismust, pantheismust, és theismust egyaránt absolute gondolhatlannak találtunk. Ügy látszik, hogy vizsgálatunk végeredménye nem az, miszerint mind­egyik elméletben ugyanazon mélyen fekvő igazság rejlik, hanem éppen az ellenkező, hogy t. i. egyikben sem fedezhető fel semmi nyoma az igazságnak! fcs mégis sajnálatos tévedés volna — mint azonnal látni fogjuk — ezen ezredménynél állapodunk meg. Ha az erkölcsi törvények codexétől eltekintünk, a mely minden egyes esetben későbbi fejlemény : minden vallásos hit úgy definiálható, hogy az az universum apriorikus elmélete. A legdurvább fetisismusban, a mely minden tüneménynyel külön személyiséget kapcsol össze; a polytheismusban, a melyben ezen személyek részben általánosíttatnak; a monotheismusban, a melyben egé­szen általánosíttatnak; a pantheismusban, a hol az álta­lánosított személyiség egy lesz a tüneményvilággal: egy-egy hypothezist találunk, mely az universium meg­értésére alkalmasnak talaltatott. Sőt maga az az irány, mely minden vallás negatiójának szokott tekintetni, a pozitív atheismus, ezen meghatározás körébe esik. A mennyiben ugyanis a tér, anyag és mozgás önlétét állítja, s ezeket a tünemények összegével szemben adaeqatoknak tekinti, ez is apriorikus elméletet ad, melyből minden tényt levezethetőnek állít. Ennélfogva mindegyik elméletben két közös állítás foglaltatik: először, hogy van valami, a mi megmagyarázandó ; és másodszor, hogy a kivánt magyarázat ez vagy amaz. Bármennyire eltérjenek is az egyes gondolkozók a probléma megoldásában, mindazon­által kétségtelen az összhang azon tételt illetőleg, hogy egy bizonyos probléma megoldandó. Ez tehát azon elem, mely minden vallásformával közös. Oly vallások is, me­lyek egymással homlokegyenest ellenkeznek, abban az egyben feltétlenül egyet értenek, hogy a világ létezése mindennel együtt, a mi benne és kívüle van, oly titok, mely szüntelen felderítésre vár. E felett a pont felett, és csakis e felett, teljes megegyezés uralkodik. És hogy minden vallásnak csakugyan ez képezi életelemét, bizonyítja azon tény, a mely szerint ez nem csak túlél minden változást, hanem annál inkább előtérbe lép, tudalmasul, minél magasabb fejlettségi fokot ér el valamely vallás. A legprimitívebb vallásalakok, habár at vannak hatva a láthatatlan, személyes agentiak eszméjé­től: ezen agentiakat teljesen concrét és mindennapi for­mában képzelik, egy rangba helyezvén az emberi és állati látható agentiakkal; s ennélfogva a titokról való homályos sejtelmöket a lehető kevéssé titokteljes alakba burkoljak. A polytheistikus vallás-képzetek a ható sze­mélyeket nagyon idealizált alakkal ruházzák föl s azok szerint ezek megközelíthetlen helyeken élnek, észreve­hetetlen módon működnek és az emberekkel jelek által, vagy inspirált egyének közvetítése mellett érintkeznek; más szavakkal a dolgok végső okai kevésbé ismeretesek­nek és megfoghatóknak tekintetnek. A monotheistikus hit képződése az ugyanazon irányban való tovább hala­dást jelzi. A további fejlődés a theologiában, mely az ily féle szólamokban kulminál : »A felfogható Isten már nem volna Isten«, vagy »Azt gondolni, hogy Isten olyan, a milyennek mi képzeljük, istentagadás«, még világosab­ban kifejezi a szellemet, a mely áthatja napjaink egész felvilágosodott theologiajat. Mialatt tehát a vallásos té­telek egyébb alkatrészei folyton változnak, ez folyton változatlan marad, mindig jobban előtérbe lép és ez által egyedüli lényeges résznek bizonyul. Ezzel tehát találtunk egy lehető legnagyobb bizo­nyosságú vallásos igazságot, oly igazságot, a melyben a vallasok egymásai épúgy, mint azon filozófiával is összeegyeznek, a mely különben egyes tanaikkal ellen­tétben áll. És ezen igazság okvetlenül az, a melyet mi keresünk. Ha vallást s tudományt egyesítni, közös alapra helyezni akarunk, az egyesülés alapja okvetlenül ezen legmélyebb, legáltalánosabb és legbizonyosabb tény leend : a lényeg (hatalom), mely az universumban nyilvánul, absolute megismerhetetlen. Pápa. Horváth József. KÖNYVISMERTETÉS. A Keresztyénség védelme. Első rész. Apologetikai előadások a keresztyénség alapigazságairól. Tartotta Dr. Luthardt Kiistóf Ernő. A tizedik javított kiadás után foi dította Csihy Lajos debreceni ev. ref. hittanár. Budapest, 1888. XX+381. 8° l. Ára kötve 1 fit. Schaff Fülöpnek »Krisztus személyiségea című munkája óta a »Traktatus-terjesztő társulat« a fent jel—

Next

/
Thumbnails
Contents