Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-20 / 21. szám

A dunamelléki tanárok gyám- és nyugdíj-intézetének kérdéséhez. Sajnos, hogy ez is még kérdés, pedig fontos és aktualis kérdés, mely mélyen bele vág iskolaügyünk jelenébe és nyomós tényezője jövendő felvirágzásának. Az 1883-ik évi középiskolai törvény kétség kívül érezhető lökést adott a középiskolai oktatás belső erősödése mellett külső emelkedésének is. Gymnasiumaink országszerte rendezkedtek, fölszereléseikben gyarapodtak, tanerőik fizetését emelgették, s több helyen díszes célszerű helyiségeket építettek, hol önerejükön hol állami segitséggel. Az állami és más fajta iskolákkal való verseny élénkebb tevékenységre ösztönözte az egyházi iskolák fenntartó testületeit és kormányzó hatóságait. Minden figyelmes szemlélő örömmel konstatálhatja a tényt, hogy a prot. közép iskolaügy az utolsó öt év alatt, kivált külsőleg, határozottan a haladás útjára lépett, A prot. gymnásiumok biztos és folytonos haladásának azonban országszerte nagy akadálya van, mely iskoláinkat épen a legfontosabb tényező fejlesztésében, a tanerők intensiv erősítésében szemlátomást hátráltatja. A gyengébb anyagi ellátás, mely iskoláinknak országos sebe, az ambitiosusabb tanerőket annyira az állami iskolák felé tereli, hogy tanárjelöltjeink igen sokszor csak kényszerűségből, vagy az ideiglenesség gondolatával lépnek egyházi — vagy a mint most mondani szokás — , felekezeti * szolgálatba ; alkalmazott tanáraink legnagyobb része — még előkelő nagy iskoláinkból is — bármely percben szívesen átmegy az államhoz. E kétség kívül káros hatású tény két okra vihető vissza, melyek egy azon forrásból származnak : a kisebb fizetésre és a tisztességes nyugdíj hiányára. Döntő okok ezek a mai világban, melynek minden társadalmi osztálya oly erős harcot vív a létért való küzdelemben, de az anyagi és szellemi önfentartás talán egy osztályra sem nehezül oly nyomasztó teherrel, mint a tanárira, melytől a társadalom magas miveltséget és állásszerű életmódot igényel, hivatása pedig folytonos haladást követel a tudományos képzettségben. És dicséretükre legyen mondva, iskoláink fenntartó testületei jól ismervén a tanárok e hátrányos anyagi helyzetét és felfogván ennek a tanügy emelkedésére szembétünőleg káros befolyását, csaknem ország szerte munkába vették a tanári fizetések rendezését, javítását, emelését. Alig van reform, gymnasium, melyben az utolsó tiz év alatt e tekintetben valami ne történt volna. Csakhogy nem történt még elég. Maguk a törzs-fizetések is nagy részben kisebbek, mint az államnál, vagy a hol egyenlők is, egy lényeges pontban azok mögött maradnak : hiányzik a tisztességes nyugdíj. Különösen ez utóbbinak kezdetlegessége, sőt helyenként teljes rendezetlensége képezi a prot. középiskolák égető sebét, mely gyors és alapos gyógyításért kiált. El kell ismrnünk, hogy részint a fenntartó testületek, részint és különösen az érdekelt felek, a tanárok, buzgalmából ebben is figyelemre méltó előmunkálatok történtek. Tudtommal egyetlenegy középiskolai prot. tantestület sincs, melyben valamicske helyi vagy kerületi gyám-intézet féle össze ne verődött volna. Csakhogy ez intézmények — nagyon csekély kivétellel — annyira a kezdetlegesség stadiumában vannak, hogy arra támaszkodnia az elöregedett tanárnak vagy árvaságra jutott tanári családnak nem lehet. Az a pár száz frt, mi a nyugalomba vonuló tanárra vagy hátramaradt családjára vár, legtöbbször csak koldusalamizsna, kivált a teljes nyugdíjt élvező állami tanárokéhoz képest. Tanár vagyok, ki ezt írom s így tapasztalatból mondhatom, hogy tantestületeinknek kedvetlensége, munkaerejének zsibbadtsága e nyomasztó helyzet számlájára írandó. Az elégedetlen tanár olyan mint a demoralizált katona : kedvetlenül megy a tűzbe és csak ímmelámmal harcol. Jól tudták ezt zsinati vezérférfiaink s be is iktatták iskolaszervezeti törvényeink közé: y

a tanárok számára nyugdíjazási és özvegyeik s árváik számára segelyezési alapról gondoskodni kötelessége a fenntartó testületeknek/ (Közokt. szervezet 105. § ) És a zsinat bölcsesége által kimondott, a dolog természete által követelt és az iskolaügy érdeke által sürgetett ügy a reform, egyházkerületek legtöbbjében a foganatositás stádiumába lépett. A dunántúli tanároknak a fenntartó testületek által hathatósan támogatott gyám-és nyugdij-intézetetök van ; a tiszántúli középiskolai tanáregyesület gyám- és nyugdíj intézete, bár még nagyon új alkotás, de a fenntartó testületek jelentékeny hozzájárulásával szép virágzásnak indult. Most a dunamelleki egyházkerületben van munkába véve a tanári nyűg- és gyám-intézet ügyének rendezése. A kezdeményezés a tanári testületektől jött, melyek a mult évben az egyházkerület közgyűléséhez azon kérelemmel járultak, hogy miután a nyugdíjazásnak sem állami rendezésére nincs kilátás az ország zilált pénzügyi helyzete miatt, sem a Közalapból való központi gyámolitás nem lehetséges, mert a domesztika határozottan csak a lelkészi gyám- és nyugdíjintézet felállítására van kötelezve: utasítsa az egyházkerület az egyes iskolafenntartó testületeket, hogy ezek a tanárok nyugdíjazását és özvegyeik-árváik gyámolitását: a zsinati törvény inten-