Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-13 / 20. szám

megfelelő kifejezést megtalálni nem tudjuk. De én mégis úgy vélem, hogy gondolataimnak vezérfonala elég ért­hetően meg van jelölve emez alternatívában : alakítsunk vagy tisztán a tudomány mívelésével foglalkozó társu­latot, amelyben mind a három felekezet jól megférhet egymással, vagy egyedül és kizárólag népies irodalom­mal foglalkozó társaságot, de a melyben már, nézetem szerint, a különböző felekezetek együtt nem működhet­nek. Aggodalmaimnak okát adtam abban, hogy a deb­receni küldöttek kijelentvén, hogy a gyűlés további folya­mában részt nem vesznek, iélő, hogy ama nagy egy­házkerület egészen kivonja magát, s ha ez a mozgalom népünket is érintené, szakadást idézhetne elő a refor­mátus egyházban. Kétségtelen, hogy az eshetőség nem aggaszhat más felekezetbelit; de engem és hiszem, hogy minden félekezetembelit aggaszt azon szomorú kilátás, a mi már majdnem bekövetkezett és a közel jövőben ténynyé válhat, hogy tizenhét más felekezetbeli taggal egyesülhetés kedvéért, saját hitfeleink s véreinkből nyolc­százezret rekesztünk ki társasagunkból azzal, hogy óhaj­tását nem veszszük figyelembe. Már pedig az apostol saját hitünknek sorsosit kiválóan ajánlja figyelmünkbe!! Ugy hiszem »indítványomnak igazi célja« is ki van mondva, midőn ez óhajtásomat kifejezem : hogy a lénye­gesen módosított, majdnem egészen uj alapszabályok aláírására a tagok szólítassanak fel, vagy más szóval: alkalmat kell adni, hogy nyilatkozhassanak azok is, a kik a gyűlésen jelen nem voltak az uj alapszabályok felől és hogy a végleges szervezkedés úgy történjék, hogy ref. egyházunknak minden tagja lelkiismeretének sérelme nélkül a társaságnak működő tagja lehessen. Azt mondja Zs. M. »A ki ezt a célt, t. i. a protestáns irodalom s egyháztörténelem mívelését, a nép között az erkölcsi s vallásos irányú közhasznú olvasmányok stb. terjesztését helyesli, s ennek megvalósításához kész anyagi áldozattal és szellemi munkával is hozzájárulni, azt hajlandó vagyok társul tekinteni anélkül, hogy vizs­gáljam és bíráljam felekezeti konfessióját.« Nem találja szerző, hogy nagyon is tágra nyitotta a kaput a melyen minden felekezet befér ? Krisztus Urunk pedig azt mondja: Ne menjetek a tágas kapun, mert veszedelemre viszen. Mi is csak a végcélja ennek a Prot. írod. Társaságnak ? Mindig azt halottam hangoztatni, hogy : »nekünk e hazában hatalmas ellenségünk van, melyhez mérve mi együttvéve is csak töredék vagyunk. Nem szabad az erőket szétforgácsolnunk; hanem egye­sülni és együttes erővel küzdeni a közös ellenség ellen.« Ez tehát a végcél. S hogv akarja ezt cikkíró elérni? Ugy, hogy befogad mindenkit, a ki a célt helyesli, tehát esetleg még a várba bekívánkozó ellenséget is. Magától értetik, hogy ellenségnek azokat tekintem, a kik ex professo ellenünk harcolnak, s minden alkalmat készek megragadni megrontásunkra. Még ezeket is, befogadja cikkiró, ha a célt helyeslik, ha mindjárt alá aknázzák is alattomban a várat, melyet őseink nagy gonddal őriztek s megtartottak számunkra. Holott a népies irodalom mívelésének éppen az a célja, hogy ezt a várat erősít­sük ; mert gondolatom szerént, a mi harcunk nem azt kívánja, hogy sikra szálljunk s támadó harcot indítsunk, hanem azt, hogy a magunk táborát erősítsük, harco­sainkat a zászlójukhoz való hűségre buzdítsuk. Mi által akarja ezt cikkiró elérni ? Olyan vallás erkölcsi irányú népies irodalmi termékek által, a melyekben a népnek felekezeti hitelvei sohasem érintetnek. Mert az ezekben való erősítést utasítja cikkiró az iskolákra és a templomi szószékekre. Holott azért tartjuk szükségesnek a népies irodalmat, mert az iskola és a templom tanításai elégtelenek. Ha a népies irodalomnak az lesz az iránya és elfogadott elve, a mit cikkiró jelez: akkor aztán valóban színtelen és jellegtelen lesz az a népies irodalom ! Sőt a fürdőjében fojtja meg a gyermeket. Mert midőn a vallás-erkölcsi életet akarja erősbíteni, ;\z erkölcsbe belefojtja a vallást. Megengedem, hogy cikkiró többekkel együtt elégségesnek tartja a békés társadalmi életre pusztán a jó erkölcsök szilárdítását, melyeknek jogait és kötelmeit az együtt, egy társaságban élés s a köl­csönös viszonyok határozzák meg. Az ujabbkor bölcsé­szei ezt erősen hangsúlyozzák is, mivel az ember erkölcsi lény levén, önmagában kell, hogy feltalálja erkölcsiségé­nek legerősebb indokait; következéskép kövessük ez isko­lának alapitóját Comte-ot s elégendjünk meg a luima­nismus fejlesztésével, a vallás és hitélet erősbítését mint szükségtelen felesleget mellőzzük. Az én meggyőződé­sem azonban az, hogy az erkölcsi életnek egyetlen szilárd alapja van: ez a vallásos hit, és egvetlen példány képe, mely felé törekednie kell: a Jézus Krisztus. A többi csak polyva, amit a társadalmi kérdésekben meg­induló mozgalom szele nyomtalanul elseper. Ha pedig bele nyugszunk abba, a mit cikkiró akar, hogy minden felekezet népies vallás-erkölcsi irodalmának kaput nyis­sunk, mert hiszen ebből a cikkiró értelme szerint, még soha veszedelem nem származott s a felekezeti öntu­datot nem veszélyeztette : akkor semmi szükség sincs arra, hogy nagy áldozatok árán irodalmi társaságot ala­pítsunk, mert minden bizonynyal találunk ilyen irodalmi termékeket a baptistáknál, az amerikai nazarénusoknál, az unitáriusoknál, sőt sokkal közelebb a katholikusoknál is. Ig\' vezetjük azután népünket amaz útvesztő univer­salistikus eszmék tömkelegébe, melyre előbbi cikkemben utaltam, s a melytől népünket teljes erőnkkel óvnunk kell, mert ezek között vallását veszti el. Vallás nélkül a miveletlen nagy tömeg erkölcsi életének irányadója, dacára minden humanisticus prédikálásunknak, az önzés lesz, mely a humanismus színe alatt a képmutatást és az alattomos ravaszságot fogja fejleszteni. Ez pedig, ugyhiszem — cikkírónak sem célja. Papp Károly. ISKOLAÜGY. A népiskolai tanulók egészségügye. Iskola-szüneti koloniák, gyermek-gyógyhelyek és iskolai egészségtan. Alig mult el egy évtized azóta, hogy a hamburgi »Jótékony Iskola-EgyIet« (Wohlthátiger Schulverein) 7 gyermeket helyezett el a vidéken egyes családoknál a nyári szünidő alatt ápolás végett, és alig mult el 10 év azóta, hogy a nem rég elhalt nagy em­berbarát, dr. Varrentrapp György, a Majna melléki Frankfurtban legelőször Németországban utánozta az iskola-szüneti koloniákat, minőket Zürichnek szabadelvű papja Bion 1876-ban először léptetett életbe: és azok­nak a gyermekeknek száma, kik akként a nyári szünidő alatt ellátást nyertek már tiz ezrekre megy. 1885-ben a gyermek-gyógyintézetekben gyógykezelt gyermekek száma összesen a tengeri fürdőkbe küldöttekkel együtt 517.4 volt; mindazoknak a gyermekeknek száma, kik nyári gyógykezelés végett vidéken vagy gyógyfürdők­ben nyertek ápolást, összesen 13,759 volt; ezek közül 9999 gyermekre költöttek 272,035 márkát, tehát egy­egyre mintegy 27 márkát; a 24 gyógyfürdőben ápol­taknak költsége 282,821 márka; 7 tengeri .fürdőben ápoltakért 33,058 márkát költöttek; összesen 587,814

Next

/
Thumbnails
Contents