Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-06 / 19. szám

rok egyikének másikának életrajzával, ámde erről ez úttal le kell mondanom, mivel különben a Nemes Csoóról szóló egyházi és iskolai életkép túlságosan sok időt venne igénybe. Eddigelé azt igyekeztem egy-két vonással feltüntetni, hogy milyen volt az egyházi és iskolai élet Nemes Csoóban hajdan, a mult században és most engedtessék meg nekem, hogy azt is elmondjam, hogy milyen volt az, az én gyermekkoromban. Kisérjen el, a mélyen tisztelt gyülekezet engem lélekben az én egyszerű szülőföldemre — és abba a korba vissza, a melyben én 9—10 éves lehettem. Este lévén, az utcán már egy lelket sem találhatunk; együtt ülnek a kisebb-nagyobb gyermek számmal megáldott földmives családok a terített asztaloknál; a vacsorát elköltötték már, az evő eszközök eltűntek — helyüket elfoglalták a biblia, a rendes uj győri énekes könyv és az ősi »Grádvár« (Gradual) a Szeniczey Bárány György által összeállított régi egyházi énekes könyv. Térjünk be, ha ugy tetszik, a mi szegény hajlékunkba és nézzük meg, mi történik ott. Most mivel épen böjti idő van a nagyobbik iskolás gyermek a Gradualból olvas fennhangon egy fejezetet a »Passióból«, Krisztus Urunk kínszenvedésének történetéből. A fejezet végéig eljutván a háznép idősebbjei ezt a fejezetet eléneklik ugy, a hogy még 1838 előtt még a templomban is szokás volt azt előadni. A Passió fejezetének eléneklése után az öregek beszélgetnek egyről-másról, az iskolás gyermekek meg csakugyan hozzá fognak valami versfélének a tanulásához, mert a leckékből még ki is kérdezhetik őket az öreg szülék. Csak hogy ma ettől nem tartanak ők, az a szerencséjük, hogy holnap Gergely napja lévén — lecke mondás csak holnap után lészen az iskolában. Nem is a leckét morzsolják ma a fiuk, hanem Szent-Gergely éneket — a mely imígy kezdődik : »Szent-Gergely doctornak, hires tanítónak az ő napján; menjünk régi szokás s Isten szerint iskolába !« Megértvén e dolgot a jó öregek is, az asztaltól felkelnek s hozzá fognak a kukorica morzsoláshoz — avagy a zsombor kötéshez — a fiatal gazda kitekint az istálóba s körülnéz haza táján; de mire visszatér, már zeng ott benn a Szent-Gergely nótája. Kicsinye-nagyja mind azt harsogtatja, a nagyobbik fiu pedig a szépen felpántlikázott »csákósőgőt« is a fejére bídgyesztette s elképzeli, hogy milyen szép lesz holnap az a Gergelyjárás, mikor ő viheti ki a templomban ékeskedő falu zászlóját a falun végig házról-házra. A Gergelyjárásra való előkészület imígy megtörténvén — próbára teszik az iskolás gyermekeket, hogy hány szentirásbeli helyet, diktumot tudnak elmondani hiba nélkül és hogy tudják-e már a — az egyiptomi tíz csapásról, az ó- és új testamentombeli könyvekről szóló verseket; meg a vármegyékről szóló verses tudni valókat; mert hát közeledik ám az examen ideje — április utolsó vasárnapja — s nem volna szép dolog, ha azok, a kiknek apjuk is öregapjuk is mindig első diákok voltak a faluban — szégyenben hagynák a famíliát, a mely ha nem is olyan módos, mint sok más, de igen sokat ád a tisztességre meg a becsületre. így múlik az idő ha nem is ólom szárnyon járva s a »bakter« elkiáltja a toronyóra ütésétől figyelmeztetve a 9-et. A mi kis hajlékunkban erre felhangzik az esti dal : Ma is lefolyt egy napja éltemnek, S az éj álmot hoz bádjadt szívemnek, Hogy ö ülhetek most is éltemnek, Neked köszönöm, jó istenemnek stb. Ének után pedig sorba térdepel mind a hat gyermek s fenhangon elmondja ki—ki a mennyit tud a szokásos mondandókból, a dicséretből, miatyánkból, tízparancsolatból, »hiszekegyből« és aztán szerencsés »jojczakát« kívánnak szüleiknek, öreg szüleiknek, boldogoknak, boldogtalanoknak. Erre lassanként elcsöndesül a ház belseje, az öregek amaz ősi fohászkodásával: »Uram Jézus segíts meg!« íme ilyen volt, mélyen tisztelt gyülekezet, a mi szegény családunk élete esténként — az egész télen át nem pedig csak a böjti napokon, és a milyen volt a miénk, olyan volt az egész falu népéé is, igen kevés kivétellel. Nem tudhatom, hogy megnyerte-e a mélyen tisztelt gyülekezet tetszését az a kis életkép — én csak azt mondhatom, hogy még ma is nagy gyönyörűséggel idézem vissza gyermekéveim ezen emlékeit, — ámbár megvallom, hogy a sok biblia olvasásba nem egyszer beleuntam — ámde azért még sem mertem volna ám öreg apám ebbeli kívánságának csak egyszer is ellentmondani ; mert az úgyszólván jutalmul szolgáló népmeséket, tréfás versikéket meg végtelenül szerettem — ezekben pedig a boldogult öreg épen nem volt sem szegény, sem fukar. Sajnos, ma már nem olyanok általában véve a csoói családi esték, mint a minők az én gyermekkoromban voltak; nem csuda, hisz nagyott változott azóta a világ és benne az emberek erkölcsi élete. Csoóban is kihaltak azok az öregek, a kiket a mult század nagy papjai és tanítói neveltek — s nem akadt a ki tovább plántálja az ifjabb nemzedékben azt a hitbuzgóságot, melyet a mult eseményeinek befolyása megtermett. Ehhez járult még az is, hogy az ifjabb nemzedék jó része az évekig tartó katonáskodás alatt elszokott a régi erkölcsöktől — a kaszárnya élet lerombolta sokban azt, a mit benne az iskola és a templom fölépített s aztán meg végre is igaz az, hogy az olyan nem lelkipásztornak való természettel megvert, civódásokra hajlandó szerencsétlen prédikátor sem hat ám üdvösen a nép egyházias életére, mint a minőt a sors közel negyven éven át ott tartott a csoói gyülekezetben, ha egyébként tényleg meg oly jelességekkel dicsekedhetett ís. Az Isten nyugasztalja meg a boldogtalant. Képem kiegészítése céljából meg kell emlékeznem arról, hogy a csoói templom még az én gyeimekkoromban sem kongott ám az ürességtől. Ünnepnapokon a szokásos második harangszó után már szállingóztak az egy-két órányi távolságra fekvő filiákból az istenitiszteletre siető csákiak, doroszlaiak, csemeteiek és lukácsháziak, harmadik hangszó után pedig már rendszerint népes gyülekezet fogadta tiszteletteljes felállással a lelkipásztort. Csak abban az időben volt mindig üres a mi templomunk ünnepeken is, a midőn nemcsak a honvédeknek önként beállott legénység, hanem a valamelyes testi erővel megáldott családos emberek is a táborokban szolgálták mint nemzetőrök a hazát. (Vége köv.) Péterfy Sándor. KÖNYVISMERTETÉS. Válasz Thúri Etele bírálatára. Tankönyv ritkán részesül olyan figyelemben, mint az én szerény művecském, melynek címe : »A magyarországi protestáns egyház története az evangyéliomi gymnásiumok felsőbb osztályai számára.« Ugyanazon