Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-06 / 19. szám

számban, melyben egy katholiküs atyámfia bírálatára válaszoltam, jelent meg Thúri E. ev. ref. testvéremnek az Úrban egy igen terjedelmes cikke, mely kath. atyámfiával egészen ellentétes álláspontra helyezkedik. Ezen utóbbi bírálatot olvasva, Thúri Etele testvérem az Úrban, úgy tűnik fel előttem, mint egy irodalmi Don Quixotte. A rettenthetetlen spanyol lovag ugyanis, mint tudva van, ráülvén Rosinante paripájára, neki feszített dárdával rohant a szélmalomnak. így tett Don Thúri testvérem is. Leült az Íróasztala előtti székre, fogta jól meghegyezett pennáját, s azzal szórta a betűket nagy bőséggel balról jobbra, s irt oly dolgok felől, melyek egyedül az ő agyában rémlenek. Lutheránus felekezeti szűkkeblűséggel vádol és azzal, hogy a más felekezetiteket, különösen az ev. reformátusokat, de legkiváltkép a római kath. egyházat csaknem gyűlölni tanítom. És macskakörmök alatt közöl egyes jelszavakat, melyekből határozottan állítja, hogy csak „az ágostai hitvallást tartom igaz vallásnak" *). Ez Don Thúri bus vitéz részéről, ha nem ráfogás, hát egyszerűen don quixottei szélmalom támadás. Nem olyan iskolába jártam, hol a felekezeti szűkkeblűséget oltották volna keblembe, hiszen a theologiában e lapok igen tiszt, szerkesztője, Ballagi Mór, volt tanárom, s róla senki sem teheti fel, hogy dogmatikai fejtegetéseiben egyoldalú felekezeti álláspontra helyezkedett volna. Azok közül, a kik ismernek, s velem egyházi téren érintkeznek, és a kik között sok református lelkész is van, bizonyára nem fog találkozni egy sem, a ki tőlem olyan nyilatkozatot hallott volna, melyből felekezeti gyülölségre vagy felekezeti kizárólagosságra lehetne következtetni. De nincs is tankönyvemben egyetlen passus sem, melyben azt állítanám, mint Thúri mondja, hogy ,,egyedül az ágostai hitvallást tartom igaz vallásnakÉs e tekintetben egy fogadást ajánlok Thúri E. testvéremnek. Válaszszon Thúri Etele a magyar theologiai akadémia bármelyikén működő s egyháztörténetet előadó tanárok közül egyet, én is választok egyet, s e kettő közös egyetértéssel válaszszon egy harmadikat. Ha e három tanár közül szerény tankönyvem átolvasása után csak egy is olyan véleményt nyilvánítana, hogy én tankönyvemben bárhol, mint egyéni nézetemet, azt állítom, hogy én csak „az ágostai hitvallást tartom igaz vallásnakez esetben kötelezem magamat a most megalakult protestáns irodalmi társulat javára Ötven forintot fizetni; ellenkező esetben Thúri Etele fizeti ugyanezen célra az ötven forintot. Igen vagy nem ? Ha Thúri E. ezen fogadást elutasítja, én ellenem intézett támadását nemcsak don quixottei szélmalom ellen való rohamnak fogom tartani, hanem azon szappanbuborékhoz is hasonlíthatom, melyet a gyermekek játékból fújnak fel, s mely buborék mennél nagyobb, annál üresebb. De mondhatná Thúri Etele testvérem, hogy ő e határozott állítását csak következteti, még pedig a mű szelleméből, a mennyiben saját felekezetem történetét különösen előtérbe helyezem, a többieknek pedig alig juttatok benne egy kis helyet. Hát ez egyszerűen ráfogás, mert én az összes magyarországi protestáns egyházak történetéből rövid tankönyvemben azon részeket szemeltem ki, melyek valamennyi protestáns felekezetű ifjakban az egyházukhoz való ragaszkodást és áldozatkészséget felébreszteni képesek. Hogy pedig mindenre kiterjedő részletekbe nem bocsátkoztam, az a dolog *) Mint ág. hitv. evangelikus mindenesetre ragaszkodom egyházam hitvallásához, de tankönyvemben erről sehol sem teszek említést. B. /. természetében rejlik, a mennyiben túlságos tananyag felvétele tankönyvembe nem való. Annyit azonban valamennyi protestáns felekezet viszontagságaiból és történetéből, talán még többet is felvettem, mint a menynyi az általa elismeréssel említett Pálfi József és Farkas József általam is jóknak ismert tankönyvében foglaltatik. Kákán keresi a csomót Don Thúri, midőn e tekintetben nekem szemrehányásokat tesz. Elfogulatlan olvasó be fogja látni, hogy Thúri testvérem keblét feszíti azon felekezeti szűkkeblűség, melyet egész bírálatában ram akar fogni. Hiszen azt Thúrinak is el kell ismernie, ha igazságérzet vezeti, hogy előszeretettel emeltem ki könyvemben a felekezetek közötti szakadás káros hatását, s örömmel emlékezem mind azon viszonyokra, melyek a két protestáns felekezet testvéries egyetértését eszközölték. Megvallom, e tekintetben anynyira mentem, hogy éppen e miatt lutheránus részről vártam támadást. Felekezeti elvakultságában Don Thúri még annyira is elragadtatja mágát, hogy engemet nem restek azzal vádolni, hogy a római kath. egyházat csaknem gyűlölni tanítom. É vádját cáfolatra nem tartom érdemesnek, de arra mégis meg kell jegyeznem, hogy Thúri testvérem talán hivatottnak érzi magát a magyar protestáns egyház történetét úgy megírni, hogy az se meleg, se hideg ne legyen, és hogy azt a kath. egyház (értem a klérust alatta) applausussal fogadja. Ha ezt úgy megtudja irni, erit mihi magnus Apollo. A mi Thúri testvéremnek a mű részletes ismertetésére vonatkozik, azt sem találhatom valami alapos munkálatnak. Először azt kifogásolja, hogy bevezetést nem adok, s a reformáció okait nem előbb, hanem Luther föllépésénél keresem, pedig azt mondja, hogy megtaláltam volna a reformáció okainak kezdő szálait már az ország vezéreinek korában ! Risum teneatis amici! Árpád, Zsolt, Taks, Gejza, a kik még pogányok voltak, már a keresztyén egyház reformációjára gondoltak ? S mondja tovább Thúri, hogy megtalálhattam volna még László, Kálmán királyok törvényeiben, Hunyady Mátyás nyilatkozataiban is. Ugyan ki állítaná, hogy ezen, különben dicső királyok, mint a keresztyén egyház reformátorai akartak volna szerepelni? A többi okok azonban, melyeket Thúri felsorol, s melyeket a reformáció elterjedésére hazánkban befolyással voltak, mind fel vannak véve tankönyvemben. Nem irhatok ki egész cikkeket, az elfogulatlan olvasót utalom magára a könyvre, s Thúri állításait roszakaratú ferdítéseknek kell nyilvánítanom. Hogy pedig olyan bevezetést, a milyent Thúri conteniplál, nem adok, annak egyszerű oka az, hogy ágostai evang. gymnasiumainkban, a vallásoktatási tanterv szerint a hatodik osztályban a tanulók az egyetemes keresztyén egyház történetét tanulják, s így mind azt már tudják, a mit Thúri velők még egyszer akarna taníttatni. De azt is ellenveti Thúri testvérem, hogy felosztást sem adok könyvemben, s néhány sorral alább nyomban mégis elismeri, hogy a tartalomban négy időszakra osztom fel könyvemet, s ezen felosztásra nézve igen jelentéktelen kifogásokat hoz fel. Az első időszakra nézve azt kifogásolja, hogy annak határául az 1600. évet vettem fel és nem az 1608-ik évet. Igaz, néhány évvel a határt előbbre kellett volna tennem, mivel 1584-ben és a jezsuitáknak 1586-ban történt behozatalával megkezdődött az ellenreformáció hazánkban. De a mint az a történetíróknál általában szokásos, s hogy a tanulók is könynyebben emlékükben tarthassák, az 1600-ik évet, mint kerekszámot vettem fel. Tagadni pedig nem lehet, hogy Rudolf trónra léptével mindjárt megkezdődött az ellenreformáció, s az 1604-iki országgyűlés után a protes-