Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-29 / 18. szám

lestem szavait, azokat a régi neveket, hogy vájjon nem kerülle-e ki egvkor valamelyik szememet s nem feledém-e ki valamelyiköket saját lajstromomból. Tapasztalatomat sorainak elolvasása után szívesen elhallgattam volna, ha első cikke alá a szerkesztő oda nem irta volna, hogy »más egyetemeken tanuló ifjak is követhetnék e példát!« Azon biszemben, hogy e szerkesztői megjegyzés nem marad viszhang nélkül, indíttatva éreztem magamat jó akaratú tanácsként elmondani az alábbiakat, nehogy a netalán várható hasonló történeti adatok annyira hiányosak s megbizhatlanok legyenek, mint az Antal Géza úr eddig megjelent fentemlített közleményei. Külföldi egyetemeken tanult ifjaink névjegyzékei, mint az ezzel foglalkozók tudják, vagy hiteles anyakönyvekben, actákban, vagy az ezek alapján nyomtatásban összeállított »Album Studiosorum«-ban találhatók meg, itt és amott legtöbbszőr — kivált a magyar nevek — eltorzítva, szinte az érthetetlenségig, felismerhetetlenségig elferdítve, elannyira, hogy a legjártasabb történész szeme is képtelen közöttük eligazodni. Ki a munka könnyebb végét választja s sajnálja a fáradságot az acták és a nyomtatott katalógus összehasonlításától, legtöbbször csak zavarja az amúgy is homályos adatokat, mely homályosságnak oka igen gyakran épen maga a matricula,, melybe a professorok régente magok irták be a legtöbbször rosszul értett nevet és lakhelyet. Ily esetben — pedig ez eset fordul elő leggyakrabban — a modern nomen coactor leghelyesebben jár el, ha egyenesen úgy közli az adatokat, a mint találta azokat, vagy ha mindenáron helyreigazítani akarja : tartsa kötelességének a hitelesen nyomatott szöveg közlését is; azt nem is említem, hogy a forrás megnevezése mindenkor elengedhetetlen. Enemű adatokat nem szophat senkisem az ujjaból s így a forrás megnevezése nem járhat semmiféle compromiss'jmmal az illetőre nézve, ami másnemű dolgozatoknál talán más számára vindicálná a pálmát. Egy másik méltán megkövetelhető kötelessége enemű adatok közlőjének az, hogy munkája, a mennyire lehet, teljes legyen a min többszöri lelkiismeretes átnézés könynyeu segíthet; továbbá a mi csak mint fontos s figyelemre méltó előfordul az eredeti adat mellett, azt nem szabad semmi áron elhagyni, mert ezen szórványos adatok sokszor egyedüli útbaigazító gyanánt szolgálhatnak kétes esetekben. így pl. ki kell írni, hogy az illető mely tanszak hallgatója volt; élvezett-e, nem-e ösztöndíjakat; honnan való, mely falu vagy városból s esetleg, hogy hány éves vala. Mindezen esetek feltalálhatók az említett források bármelyikében is s a közlő midőn kötelességét teljesíti, egyszersmind hálára is kötelezi a történetírót s csakis így számíthat munkájával elismerésre. Ami már az Antal Géza úr említett munkáját illeti, sajnálattal kell constatálnom, hogy az azokban foglalt adatok legfölebb curiosumként tekinthetők s teljesen megbizhatlanok; felületesség, hiányosság, megbizhatlanság képezik ismertető jeleit. Azt hiszem egyetlen közleményének részletesebb ismertetésével is elég leend kissé erős állításaimat igazolni; teszem pedig ezt a leideni egyetemen tanult ifjakról szóló lajtsromával (Prot. e. isk. Lap 1888. 14. sz.) ; még pedig egyelőre csupán azért épen ezzel, mert alább közlendő adataim hitelessége mellett egy már nyomtatásban is megjelent forrásra is hivatkozhatom. Ugyanis a leideni egyetemen tanult magyar s erdélyországi ifjak névsorát ft. Teutsch az »Album Stuadiosorum academia Lugduno Batavae 1575—1875; saccedunt nomina curatorum et professorum per eadem ecula. Hagae comitum opud Mart. Nijtotf\ 1875a alapján már 1880-ban közzétette az »Archiv'des Vereins für siebenbürgerische Landeskunde«-ben (204—227) s így bár ezen összeállítás sem egészen hibátlan, de mindenesetre támogatására szolgálhatnak adatai az én helyreigazításaimnak, melyeket az eredeti acták alapján való összehasonlításnál fogva lehetőleg hitelesnek vélek. Mindenekelőtt kár, hogy forrását meg nem nevezte Antal úr, bár első pillanatra észrevettem, hogy dolgozatát úgy a hogy van, kiírta a fent említett »Album Studiosorumból«, csonkán, mindennemű adat felemlítése nélkül, a mi ott abban a könyvben nincs elhallgatva s mindenesetre becses a történetre nézve, mert sokszor egyedüli útbaigazító lehet a személyazonosság megállapításánál a rosszul leirt név mellett. Aztán meg sok magyar nevet elnézett siettében s így lajstroma nem teljes, a történeti igazságnak nem megfelelő. A nevek közlésénél nem maradt hű az eredeti közleményekhez s gyakran nem csak akkor tévedt mikor a rosszul megőrzött nevet megkisérlette helyesebben visszaadni, hanem többször az amúgy is rosszul leírt nevet még rosszabbul adta vissza közleményében. Megengedem, hogy idehaza szintén csúszhattak be sajtó hibák munkájába s jól tudom, hogy az ember ember marad mindig, s igen gyakran megesik rajtunk, hogv háromszor-négyszer megnézett nevet is rosszul látunk vagy tévedésből rosszul írunk le, csakhogy »est modus in rebus«. (Vége köv.) Szalay Károly. KÜLÖNFÉLÉK. * Lapunk uíján az Irodalmi Társaságba való jelentkezések ügyét is tisztáztuk a hét folyamán: az itt jelentkezettek névsorát, nyilatkozatait és leveleit átadtuk a Társaság ideigl. pénztárnokának, Zsilinszky Mihály urnák. E tagok névsorában voltak Vörös Karoly lelkész Vác, dr. Takács Lajos egyet, tanár Budapest, Sárközy Sándor hittanhallgató Budapest, Martiny Dezső körjegyző Pomáz, Fejes István leik. S.-Ujhely, kik mindannyian rendes tagul jelentkeztek. Ez alkalomból fölemlítjük, hogy Lapunk utján a mint futólag összeszámítottuk 7 pártfogó, 52 alapító, 115 rendes és 32 pártoló tagja jelentkezett az írod. Társaságnak. * Lelkész: jubileum. Kiskörösön meleg ovációban részesíték Kemény János ev. lelkészt, a ki huszonöt éve buzog a papi pályán. Hivei szeretik s nagy érdeméül tudják azt is, hogy a magyarság bajnoka. Mint irják, neki köszönhető, hogy Kiskőrös iskolaiban magyar nyelven tanítják az ifjúságot s hétszáz gyermek közt talán egy sincs, a ki tisztán ne beszélne magyarul. Ezért a város színe-javából sokan siettek szívből gratulálni a jubiláns lelkésznek. Az egyház tanácsa s a városi képviselőtestület tisztelgett nála s nevökben Blázy Lajos lelkész mondott üdvözlő beszédet. Átnyújtotta neki az egyház ajándékát is : egy értékes díszkötésü bibliát. A kis-kőrösi hölgyek küldöttsége szép aranyórát vitt a jubilánsnak, kit Tepliczky Jánosné urnő köszöntött föl csinos beszéddel. A jubiláns mindkét küldöttségnek könyes szemmel válaszolt. Este lakoma volt. * A Mária-Dorottya egyesület Nyáry Adolf báróné elnöklete alatt f. hó 22-én délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését. — A titkári jelentés szerint, melyet Bartoniek Géza terjesztett elő, az egyesület vagyona 14,000 forintról egy év alatt közel 30,000 forintra emelkedett, s a tagok száma 164-el szaporodott. Az egyesület elhatározhatta ennélfogva, hogy a főváros által ajándékozott 1000 négyszögölet meghaladó telken felépíti a tanítónők menedékházát. Ezenkívül lépéseket tettek a