Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-04-22 / 17. szám
mindaddig míg a kérdéssel tisztába nem leszünk, együtt nem lehetünk. E társulat kibővítette körét, a népies irodalom ápolását is megáévá tette. Még kevésbé társulhatunk most már az unitáriusokkal. Szeretjük mi kérem az unitáriusokat, csak azt nem akarjuk, hogy ebbe a társaságba ki tegyék őket annak, hogy felekezeti súrlódásokba belekeveredjünk és vívódásban emészszük a magunk erejét. Vályi János módosítását pártolom. Tisza Lajos gróf. Távol van tőlem előttem szólóval akár történelmi, akár dogmaticus discussiókba elegyedni. S szerintem nem volt időszerű e kérdés szőnyegre hozatala. A mult évben kibocsátott felhívásnak Ferenc József és Dániel Gábor, az unitárius egyház püspöke és főgondnoka is alá vannak irva. Furcsa volna, hogy azokat zárjuk ki a társaságból, a kik a felhívást kibocsátották. A debreceni egyházközönségnek és a debreceni tractusnak jogában lett volna ezen felhívásnak alá nem írni, de azt mondani: én csak úgy állom szavamat, ha ezt kirekesztjük, az idejét multa ! Azt mondta továbbá előttem szóló hogy fogunk a nép kezébe olyan olvasmányt adni, a mi az unitárius dogmák szerint van fogalmazva. Én nem képzelem azon olvasmányokat dogmaticusoknak (Úgy van!) Itt a vallás-erkölcsi életnek művelése a fő. Én ebben veszedelmet — megvallom — nem látok ; de arra nagy súlyt óhajtok én is fektetni, hogy majd azok, kik hivatva lesznek ezen kiadványok felül bírálatára, higgadt, nyugodt és a dolgot értő embeberek legyenek (Élénk helyeslés). Révész Kálmán. A felhívás az alakulására olyan aláírással történt, hol az unitárusokat is ott láttuk; de e gyűlésre kibocsátott meghívót csak Vay Miklós báró és Prónay Dezső báró írták alá. Midőn az aláírási mozgalmak folyamatban voltak, hasonlóképen csak a ref. és ágostai kerületek pártoló nyilatkozatát láttam, de az unitárius egyháznak, mint egésznek nyilatkozatát nem láttam. Ebből én s velem együtt a módosítványt aláírók azt következtetjük, hogy itt e gyűlésen szó sincs az unitáriusok szövetkezéséről. Szász Károly. Megvallom, nem szándékoztam e dologhoz hozzászólani, de az előttem szóló kényszerít erre. A dolog érdemét teljesen kimeríti meggyőződésem szerint Tisza Kálmán úr ő excjának nyilatkozata. Én azt hiszem, hogy t. barátom, Révész Kálmán sok könyvet olvasott, s nagy jártassággal bir az irodalomban, s így talán eljutott a Phaedrus első mesejének olvasásához. Felette csodálkozom, hogy egy tegnapelőtt történt dologgal, a víz első lefolyásának egy hullámával akarja indokolni az ezelőtt egy esztendővel és félesztendővel történt dolgot. Azon meghivónak, mely e gyűlésre szól, báró Vay Miklós és báró Prónay Dezső voltak aláírva, abból a természetes okból, mert őket saját konventjeik erre felkérték. De hogy e dolog győzhette Volna meg azokat, kik e módosítvány mellett vannak, s hogy egy esztendővel ezelőtt abban a hitben lettek volna, hogy itt az unitáriusokról még csak szó sem lehet, holott az unitárius püspök és főgondnok a társaság alakulására kibocsátott felhívást ez előtt egy évvel aláírták: már ez a fédrusi mese farkasának okoskodására vall. (Úgy van !!) Azt hiszem tisztelt alakuló gyűlés, hogy ezen meghívásnak aláírásából ép oly kevéssé lehet következtetni az unit. felekezet kimaradására, mint a két. nagy felekezet kimaradására. Prónay Dezső báró. Tisztelt közgyűlés! Ha nem történt volna egyenesen hivatkozás reám, feleslegesnek tartanám felszólalásomat, mert azon helyeslés, mely Tisza Kálmán főgondnok úrnak felszólalása után itt felhangzott, engem arról győzött meg, hogy a többség nem hajlik Vályi János főgondnok úr indítványa felé. A mai gyűlésre való meghívót csak ketten irtuk alá. Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogyha azt gyanítottam volna, miszerint oly indítvánv tétetik, melyet az exclusivitás jellemez, igen meggondoltam volna: vájjon alkalmas-e e pillanat e gyűlés egybehívására. (Úgy van !) A legelső felhívást kell irányadónak tekinteni, mert ennek alapjan nyilatkoztak az egyesek és testületek, A protestáns szó használata iránti minden kételyt a hazai nyelvhasználat kizár. Lehetnek egyesek, kik nem tartják kívánatosnak ily jellemű társaság alakulását, ez kinek kinek egyéni meggyőződése, de az én nézetem szerint ez némileg túlhaladott álláspont (Helyeslés). Én pártolom Tisza főgondnok úr indítványát (Helyeslés). (Vége köv.) A pesti ref. egyházmegye közgyűlése. F. hó n-én tartatott meg Budapesten Szánthó János h. esperes és Várady Károly gondnok urak elnöklet alatt, a tagok nagymérvű érdeklődése között. Vargha László egyházmegyei tanácsbiróvá elválasztott lelkész az esküt letéve, egy költői fordulatokkal ékes beszéddel foglalta el székét. Az esperesi jelentés úgy szellemi mint anyagi téren örvendetes haladást constatál. Hivatal változás történt a bugyi-i egyházban, hol Molnár Albert választatott lelkésszé, s most megerősíttetett, ugyan csak bugyi-i tanítóvá Czanik Pál, s gyömrőivé Nyíkos Ferenc erősíttetett meg. Az úgyis véginségben tengendő Szt.-Endrei egyház legfőbb, jövedelmi forrása szőlleje tönkre ment s kiirtatás'a megengedtetett. A domestica részére befolyt 2946 frt 48 kr, a mult évinél több 646 forinttal. Ugylátszik lassanként kezd a közvélemény beletörődni emez üdvös, de sok keserűség forrásául szolgált intézmény iránti kötelesség teljesítésébe. Született összesen 1351 fi 1229 nő = 2580. Meghalt 1042 íi, 892 nő = 1934- Szaporodás születés által 646 lélek. Confírmáltatott 597. Házasult 653 pár. Az egyházmegye lélekszáma 53,311. Úrvacsorával éltek az elmúlt évben 25,382-én. Más vallásról hozzánk tért 55 fi, 62 nőnemű r= 117. Tőlünk kitért 12 fi, 22 nő = 34. Zsidó kereszteltetett 24. A hozzánk tértek összes száma 141 a kisértéké 34. Hozzánk térés által való szaporodás 107. A közjótékonyság terén kiemelkedik Budapest mely 210 frt 96 krt osztott ki a szegények között, Vác hol az összes szegény iskolás gyermekek ruhával, könyvek és írószerekkel elláttatnak, Veresegyháza hol a szegényeket sorbafőzéssel táplálják, Adakozások egyházi célokra = 7811 frt 27 kr. iskolák számára 173,308 frt 75 kr. Összesen 181,120 forint 2 kr. Sajnos, hogy a kedvező jelenségeket az egyházmegye felső községeiben nyomort szerző filloxera pusztítás — a jövőbe tekintve — ellensúlyozza. Egyhangú örömöt keltett a jelentésnek nt. Sípos Pál esperes úrra vonatkozó ama biztatása, hogy hosszú súlyos betegségéből felgyógyulva, legközelebb megkezdi hivatalos működését. A tanügy terén is örvendetes a haladás anyagilag szellemileg, alig egy-két egyház iskolái hagynak fenn kívánni valót. Illés Dániel elaggott péce.li lelkész, tanácsbirói