Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-22 / 17. szám

hivataláról lemondott, lemondása — hosszú éveken át kitüntetett buzgósága és lelkiismeretessége teljes mélta­tása mellett elfogadtatván,, helye betöltése elrendeltetett s a,szavazatok felbontására bizottság küldetett ki. Kis-Szent Miklós — mely országhirű nazarémiusai révén — folyamodott anyásitásért, illetőleg állandó lel­kész tanító választhatásáért. A kellőleg felszerelt és indo­kolt folyamodásnak annyival nagyobb örömmel adott helyet maga részéről a közgyűlés; mert a káplántanítók sűrű változása ez egyház egész életét összezavarta; de meg igazán szép dolog is az, ha módunk van egy-egy új egyház, s hozzá teljesen életképes egyház, születésé­nek örülni. Egyik egyházban felmerült ineindensből kifolyólag az egyházi tisztviselők fizetésére való alkudozás rosszalta­tott, s az ebből származott követelésével,'mind az egyház, mind a tanító elutasíttatott. Ó-Buda bérházépítési terve helybenhagyatott, azon­ban a tervek, csak az egyházmegyei építkezési bizottság helybenhagyása után, lesznek effectuálhatók. Számos kérvényzeő folyamodása pártolólag terjesz­tetik fel a főt. egyházkerület illetve conventre. Segélyre ajánltattak egyházak összes értékben = 700, egyesek = 900 frtra. A tisztviselők gabona fizetése tekintetében — fo­lyamodás alapján — azon elv mondatott ki, hogy a gabona ezután triörözött minőségben szolgáltassék ki; mert a megokolás szerint: a jóra való ember csak arra köteleztetik, mit amúgy is megtett, a szemetet fizető család pedig, csak kötelessége teljesítésére szoríttatik. Ezen végzés megerősítés végett a főt. kerületre telter­jesztetik. Egyházkerületi képviselők lettek : Szilágyi Benő és Vörös Károly lelkészek, Mattyók Bencze, Segesváry László tanácsbirák. Lelkész jelölő bizottság tagjai: Váry Sándor, Szilágyi Benő, Segesváry László rendes, Vargha László, Mattyók Bencze póttagok. Az összes pénztárak pontosan kezeltettek, s azok állapota általában , de különösen a 35,151 frt 41 kr tőké­vel rendelkező lelkész-özvegy-árva gyámpénztáré, örven­detes megnyugtatásul szolgál. A tanítói gyámpénztár tőkéje 14,681 frt 80 kr. Nagyobb fontosságú elvi viták nem merültek fel közgyűlésünkön; de a megállapodottságból folyó rend, pontosság tűnt ki mindenben és mindenütt. Törvényszéki tárgy nem levén, a közgyűlés még az nap berekesztetett, s nyugodt lélekkel tértünk meg a mieinkhez. Vörös. A máramoros-ugocsai egyházmegye köz­gyűlése. A már.-ugocsai egyházmegye ez évi tavaszi köz­gyűlését f. hó 12-én tartá Técsőn Várady Gábor egyh. m.-gondnok és Csernák István esperes elnöklete alatt. Istenitisztelet végeztével az uj iskolában gyűltünk össze. Szeretett egyh. m.-gondnokunk nyitotta meg a tanácsko­zást. Üdvözölvén a szépszámú tagokat, beszédének ve­zéreszméjeként a nehéz körülmények közt kitartással folytatott nemes munka biztos sikerét hangsulyozá. Ha egyháztársadalmi életünk némely pontjain hiányok mu­tatkoznak, ennek oka az, hogy kevés anyagi erővel rendelkezünk. Pedig ha valahol, itt volna szükség arra, hogy a nehéz megélhetés gondjai ne korlátoznák a val­lás-erkölcsi nevelés körül fáradozó munkásokat; itt van szükség arra, hogy védelmezzük, erősítsük protestáns egyházainkat s minél szélesebb körűvé tegyük munka­terünket. A szellemi fáradozás magában erre nem ele­gendő. A kitartó munka, lankadást nem ismerő szorga­lom és takarékosság azonban előbb-utóbb meghozza a kívánt eredményt. A nemes indokból eredt küzdelem győzelemre vezet. A figyelemmel hallgatott megnyitó beszédre a tagok igazolása következett, midőn örömmel értesül­tünk arról, hogy alig néhány egyház nem volt képvi­selve s ezek is indokolták elmaradásukat. A tárgysorozat további pontja szerint az e. m. világi aljegyzőt kellett volna felesketni, azonban Lator Géza dr., ki e hivatalra el lőn választva, szépen irott levelében, gyöngélkedő egészségi állapotára hivatkozva kijelentette, hogy azt el nem fogadja, nii tudomásul vétetvén, a szavazás elrendeltetett. A tanácsbirók közül Nagy Idái Ferenc világi és Gönczi Dániel egyházi tanácsbirók köszöntek le ; az előbbi lemondása jegyzőkönyvi köszönet kifejezése mel­lett a szolgálatért, melyet csaknem két évtized leforgása alatt buzgósággal teljesített, elfogadtatott. Szarka Józset szigeti lelkész tanügyi bizottság elnöki tisztéről lemond­ván, helyére Nagy "Frigyes huszti lelkész választatott meg. Lelkészjelölő bizottsági rendes tagokul György Endre, Ladányi Pál, Nagy Frigyes, póttagokul Szentpali István, Horváth Menyhért és Morvái Béla választattak. A Bartha András halálával megüresedett közpénztar kezelése Biki Ferenc gyulai lelkészre bízatott. E választások után olvastatott a nagy gonddal készített esperesi jelentés, mely egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétetett. Adatai szerint egyházmegyénk­ben született 479 fi, 436 nő; meghalt 320 fi, 289 nő; összeeskettetett házaspár, hol mind a férj, mind a nő protestáns 147, vegyes: 42; iskolakötelesek 6—12 évig 2019, 13—15 évig 780. Előbbiek közül iskolába jár 1650, az utóbbiak közül 115. Lelkek száma 17,663. Köz istenitiszteletet kerülő s úrvacsorával nem élő van 19; vadházasságban él 55; törvénytelen ágyból | született 56 fi, 44 nő, összen 100. Építkezésekre s egyébb egyházi szükségekre kiadatott 2689 1 frt 51 kr. • A vallás-erkölcsi élet nem lazult, sőt az egyház iránt való szeretetnek a többrendbeli adakozások fényes bizonyságát mutatják. Iskolaügyünk körül lényeges vál­tozás nem történt. Az esperesi jelentés felolvasása után egyh. m. gondnokunk fejezte ki elismerését az egyházi ügyek körül buzgólkodók iránt, különösen kiemelte a técsői egyháztagok munkálkodását, kik díszes iskolát építettek. Az egyházmegyei gyűlés tárgyalásának könnyítése végett nt. Csernák István esperes elnöklete alatt előző­leg egy bizottság működött, mely az egyházmegyei, egy­házkerületi és konventi jegyzőkönyvek szerint elinté­zendő kérdésekben terjésztette elő inditványait, melyek itt-ott némi módosítással, elfogadtattak. A vadházassagok ügyében kimondatott, hogy bevárandó a kormány ide vonatkozó leirata, melyet a konvent ez évben mar megsürgetett. — A lelkészi gyám- és nyugdíj-intézetet illetőleg bár most sem mondható a legközelebbi kon­venti alapszabályzat kifogástalannak, mert az jelen alka­lommal is az ide vonatkozó adatok beszerzése nélkül készült, így hozzátevőleg sem lehetett megállapítani az 1 évenként adandó segélyt, mely körülmény pedig az előbbi tervezetnél is élesen volt hangsúlyozva; aztán a j segélyezést 18 évnél tovább volna óhajtandó terjeszteni s végül méltányos volna, ha a lelkészi hivatalt fentartó testületek is járulnának a lelkészi gyám- és nyugdíj­intézethez : mindazáltal károsnak tartaná az egyházme-

Next

/
Thumbnails
Contents