Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-08 / 2. szám

hogy a vallásos eszmékkel úgy szólván mindenütt találkozunk. Sőt ha igaz volna is, a mit némelyek állítanak, hogy vannak népek, a melyek vallással egyáltalán nem bírnak; ha kétségtelenül bebizonyítható volna is, hogy vallással csak az értelmi fejlődés bizonyos fokán talalkozunk : a következmények, mik ezen tényből levonhatók, gyakorlatilag ugyanazok. Ha ugyanis beismerjük, hogy az egyes népfajoknál, a melyek a szellemi fejlődés meghatározott magaslatára emelkedtek: az első és homályos vallási eszmék - azonnal jelentkeznek, ezzel egyúttal beismertük azt is, hogy az ily fogalmak szükségképen a szellemi fejlődés következményei és pedig melyen az ember lelki alkatában gyökereznek. Hogy a vallás papok találmánya volna, már csak azon egyszerű okból sem tekinthető komoly állításnak, mert ez teljesen megoldatlanul hagyná azon tagadhatlan tényt, hogy minden bizonyos műveltségű népnél találunk a vallás nyomaira ; ha ez ellenében valaki azon állítást kockáztatná, miszerint a vallást még akkor találták fel a népámítok, a mikor az emberiség egy törzset képezett s innét mint középponbol vitték volna a vallást az emberek magukkal örökség gyanánt: elég leend a nyelvtudomány eredményeire utalnunk melyek kétségtelenül bizonyítják, miszerint az emberi nem szétoszlása a föld különböző tájaira még akkor ment végbe, s illetve kezdődött meg, amikor a nyelv legprimitívebb vallásos képzetek és fogalmak kifejezésére sem volt alkalmas. Különhen is ezen magyarázat teljesen felelet nélkül hagyja a kérdést, hogy vájjon a számos változások dacára, miknek a vallásos hit alá van vetve, abban bizonyos elemek mégis miért maradnak mindig változatlanok ? És homályban hagy bennünket arra nézve, hogy miként magyarázható ki, miszerint az ellenséges kritika által az egyes dogmák megdöntésére indított mozgalmak egyes hittételeket elsodortak ugyan, de azok közös alapját, éltető elemét megsemmisíteni, sőt jóformán megingatni sem bírták ? S hogy a vallásos buzgóságnak különböző okok miatt való lazulását, majd az arra következni szokott teljes közönyt, új élet, a vallásos eszmék új felvirágzásának kora váltja fel? így bizonyítják mindezen tények, hogy a vallás létalapja nem a felszínen, hanem az igazságok legmélyebb bányájában található fel. Még egy dolgot kell itt különösen megjegyeznünk, a melyre kiválólag azok, a kik a tudományokkal foglalkoznak, figyelemmel kell, hogy legyenek. Bebizonyított igazságokkal foglalkozva s megszokva a még le nem tárgyalt kérdeseket olyanokul tekinteni, a melyek később tisztáztatnak: könnyen megfeledkezünk róla, hogy az ismeret, bármennyit átöleljen is, sohasem oldhat meg egyetlen kérdést is teljesen kielégítőleg. A positiv tudás sohasem tölti ki teljesen a lehető gondolkodás terét s nem is töltheti ki. A felfedezések végső határán még mindig fennmarad a kérdés: mi van azon túl? Számos kérdésre magyarázatot adhatunk, de sohasem arra, hogy mi képezi azon magyarázat magyarázatát, mert ezen kérdés minden megoldással újra felmerül. Ha a tudást egy folytonosan növekedő gömbnek tekintjük, méltán állíthatjuk ez analogiához képest, hogy a tudás területének nagyobbodása a nem tudással való mindig nagyobbodó érintkezést vonja maga után. Ha tehát a tudás természeténél fogva nem lehet egyedül uralkodóvá a tudalom terén; ha az emberi szellemre nézve mindig fenn kell maradni a lehetségnek, hogy a' tudalom körét meghaladó dolgokkal is foglalkozzék: úgy vallásnak is kell mindig létezni, miután a vallás egyebektől éppen abban különbözik, hogy tárgyát kiválólag az képezi, a mi e tapasztalat körét meghaladja. Bármily tarthatatlannak bizonyuljon is tehát némely vagy akár valamennyi hittétel; bármily észszerűtleneknek is a védelmökre felhozott bizonyítékok: mindazonáltal kötelességünk azon igazságot felkutatni és szemügyre venni, a mely azoknak á legnagyobb valószínűség szerint közös alapjokat képezi. Az altalános valószínűség, a mely szerint a széles körben elterjedt hit vagy vélemény nem lehet teljesen okszerűtlen, jelen esetben a vallásos hit elterjedtségében még nagyobb erősséget nyer. Ugyancsak fontos erősséget nyerünk a vallásos érzelem szintén kétségbevonhatlan létezésében. És végül miután a tudással szemben álló örök nem tudás ez érzelemnek j folyton tápot nyújt, ez által egy harmadik nagy jelentőségű bizonyítékot nyertünk. Ezek alapján bizton kimond-i hatjuk, hogy a vallások, ha talán azok közül egy sem tartalmazná is az igazságot, mindenesetre egv nagy igaz! ságnak az árnyékképei. Ugyanily eredményre jutunk a tudományokra nézve is. Miként a vallásos ember viszás dolognak tekinti a vallás létjogának bármi módon való igazolását, épúgy feleslegesnek, sőt képtelenségnek tartja a tudós a tudományok jogosultságának vitatását. És mégis, ez utóbbi bizonyos tekintetben ép oly szükséges, mint az előbbi. Mert ha egyrészről akadnak olyanok, a kik a hittételek iránt indokolatlan bizalmatlanságot, sőt nem ritkán megvetést tanúsítanak : viszont nem kevesen vannak, a kik azon romboló kritika által indíttatva, a melyet a tudomány emberei a vallás oly alaptételeivel szemben gyakorolnak, a melyeket ők kiválólag fontosaknak tekinlenek, nagyon kedvezőtlen világításban látják a tudományokat. Ezek nem tudják ellenszevöket alapos okokkal igazolni, hanem elég nekik azon kemény vágásokra gondolni, a melyeket a tudomány több, általok nagyra becsült hittételre mért, hogy ennek alapján azon gyanút táplálják, miszerint a tudomány végkövetkezményében mindazt lerombolhatja, a mit csak ők szentnek tarta-i nak; s ezen hit titkos borzalommal tölti el őket. Pedig ezen ellenszenves előitélet azonnal megszűnik és szükségképen meg kell szűnnie, mihelyt meggondoljuk, hogy mit értünk tudomány alatt ? A tudomány ugyanis nem egyéb, nrnt a mindennapi tapasztalat magasabb foka, fejlettségi állapota ; úgy hogy a tudomány elvetésével elvetünk minden néven nevezhető ismeretet is. A legbigottabb ember sem találhat semmi gyanúsat azon megfigyelésben, hogy a nap nyáron korabban" kel és későbben nyugszik, mint tél idején; sőt inkább ezen tapasztalatot mindenki hasznos útmátatóul kénytelen elismerni a napi teendők elrendezésénél. Már pedig az astronomia nem egyébb, mint az e nemű ismeretek rendszere, csakhogy nagyobb számú tényekre, a kutatás tágasabb körére terjeszkedve ki. Hogy a vas a vízben megrozsdásodik, hogy a fa elég, hogy az ételek hosszabb ideig tartva megromlanak: ezeket, mint szükséges tudni valókat, a legaggályoskodóbb hívő is lelki— ismeretfurdalás nélkül taníthatja. Ámde ezek vegytani igazságok, a vegytan feladatát ilynemű tapasztalatok rendszerezése képezvén. És így van ez a többi tudományokkal is. Ezek mindannyian a mindennapi élet tapasztalatainak forrásából erednek; folytonos növekedésökkel észrevétlenül mindig távolabbi, számosabb és bonyolultabb tapasztalatot vonnak körükbe és állapítják meg ezek között a kölcsönös összefüggés törvényeit, hasonlókat azokhoz, a melyek a legközönségesebb dolgokra vonatkozó ismereteinket alkotjak. És miként a napi tapasztalatok feladata az, hogy cselekvésünkben zsinórmértékül szolgáljanak, épugy a tudomány legabstractabb igazságainak cselekvéseink szabályozása képezi felada-