Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-08 / 2. szám

tát és végcélját. Minden tudás előrelátás s minden előrelátás kisebb nagyobb mértékben a jó követésére és a rosz elkerülésére késztet bennünket. Kp úgy miként az utunkat elzáró akadály látása annak kikerülésére s illetve elhárítására int: a tudomány segélyével szerzett finomabb és komplikáltabb ismeret is arra szolgál, hogy annak igénybevételével elhárítsuk vagy kikerüljük azon akadályokat, melyek kitűzött célunk elérésében gátul szolgálnak. Miután ekként a mindennapi és a magasabb tudományos ismeret egy forrásból erednek és azonos jellegűek, nem marad számunkra egyéb választás, mint vagy egyenlőképen elismerni mindkét nemű tudás jogosságát és szükségességét egész ldterjedésökben, vagy pedig a tudománynyal együtt azon elemi tudást is elvetni, a mely a vadakkal közös tulajdonunkat képezi. Látható az eddig mondottakból, hogy úgy a vallásnak, mint a tudománynak megvannak a magok jogos követelései, igazságaiknak részben vagy egészben való elismerésére. A vallás alapvető tulajdonainak vizsgálata azon1

felvételre kényszerít bennünket, hogy az, mint veresfonal húzódván végig az emberiség történelmén, okvetlenül tartalmaz valamely örök igazságot; másfelől még csaknem közönségesnek tekinthető azon hasonlat, a mely szerint a tudomány az igazságok élőfája, a mely mindig magasabbra növekedik s a tévedésektől mind jobban megtisztul. És ha mindkettő a tapasztalt dólgok valóságában gyökerezik, közöttük okvetlenül teljes összhangnak kell uralkodni. Mert elfogadhatatlan azon hypothezis, hogy kétféle igazság létezik, melyek absolut és mindig növekedő ellentétben állanak egymással. Hogy a vallás Istentől, a tudomány pedig az embertől van, ez oly állítás, mely némely klerikális filippikának magvát képezi, de a melyet a legelfogultabb fanatikus sem állíthat teljes merevséggel. A ki pedig ezt nem állítja, az kényszerülve van elismerni, hogy a vallás és tudomány látszólagos ellentéte alatt teljes megegyezésnek kell rejtőzni. De miben áll ezen megegyezés ? Mi az a közös alap, melyből a vallás és a tudomány mint egyazon gyökér külön hajtásai felsarjadzottak ? Ez azon probléma, melynek megoldását feladátunkul tűztük ki. Es pedig nem oly célból, hogy ideiglenes, terméketlen békét eszközöljünk; nem azért, hogy egyikét kössük azon compromissumoknak, melyeket időről-időre felmerülni látunk s a melyek legtöbb esetben szerzőik szemében is mesterségeseknek és múlékonyaknak tűnnek fel: hanem azért hogy a valódi és állandó egyesülés feltételeit megtaláljuk. Oly alapigazságot igyekszünk felkutatni és megállapítani, a melyet a vallás a tudomány nélkül is nyomatékosan kifejezni s viszont a tudomány a vallás segítsége nélkül is cáfolhatatlanul bebizonyítani képes ; egy oly igazságot, melynek védelmezésénél mindkettővel, mint szövetséges társsal találkozunk. Hogy ezt eszközölhessük, szükséges egy részről a vallás, más részről a tudomány alapfogalmait s az ismeret absolut vagy relativ voltának kérdését tüzetes vizsgálat alá vennünk. Követeli pedig ezt tőlünk a tárgy nagy fontossága és alapos feldolgozásának szüksége. Mert az itt felvetett kérdés oly természetű, hogy mindenkit sokkal nagyobb mértékben érdekel, mint bármely más probléma. Mert jóllehet közvetlenül kevéssé érint bennünket, mindazonáltal azon álláspont, melyet e kérdésben elfoglalunk, közvetve a legnagyobb befolyással van mindennemű viszonyainkra. Meghatározza az a mindenségről, az életről, az emberi természetről való felfogásunkat, átalakítja a jóról és roszról alkotott fogalmunkat s ehhez képest módosítja cselekvésünket. Azon alapigazság felkutatása, melynek feltalálásával a vallás és tudomány látszólagos ellentéte végleg megszűnik s a kettő egygyé olvad össze: okvetlenül üdvös forradalmat idézend elő gondolkozásmódunkban, cselekvésünkben s így méltó és érdemes a fáradságra, mely kutatásunk sikerét egyedül képes biztosítani. Pápa. Horváth József. BELFÖLD. A Szász Domokos-féle indítvány tárgyalása a Konvent 1887. nov. 25-iki ülésén. (Vége.) Kerkapolyi Károly. Előre bocsátom, hogy mindahhoz, mi a szegénységen gyökeresen akar javítani, elvben hozzájárulok ; mert egyházunkat anyagilag is emelni nagyon szükséges dolognak tartom. De kijelentem, hogy én ezt olyan nagy kérdésnek tekintem, a minek előkészítéséhez több kell, mint a mennyivel ma rendelkezünk. Sokat kell ezen indítványon és lelkesen gondolkoznunk. Csak az egész egyház értelmi ereje lehet az, a mi, ha hosszan és tüzetesen foglalkozott e kérdéssel, képes lesz jó módot találni erre. En az indítványban foglaltnál egyszerűbb eljárást tudnék. Mi különbség van, ha az mondatik, hogy nem veszünk kölcsön az egyházkerületektől teszem fel 2000 forintot egy lelkész állandó segélyezésére, hanem 32 évig folytonosan fizetjük az ezen tőkének megfelelő roo frt kamatait? Ha mi a magunkéból vehetünk 100 forintot, nem szükség senkit sem kérni, hogy adja oda 100 forintját. Egészen más azonban a helyzet, hol e kamatnak megfelelő tőkére van egyszerre szükség. A különböző természetű szükséget distingválni kell tehát, hogy az eljárás kockáztatva ne legyen. Maga e szükségletek kétnemű módja az eljárás kétneműségét, én szerintem, feltétlenül megköveteli. Pontosabb előttem is az a tekintet, a mit Mocsáry emelt ki. El kell távolítani a szükségletet ott, hol azt kielégíteni nincs módunkban. Soha teljes életemben nem tudtam megérteni, hogy: »mért végeztetjük a mi egyházi szükségleteinket két ember által egy szegény gyülekezetben, mikor könnyen elláthatja egy ember. Én a paptanító misszióját nemes missziónak tartom. A kisdedek nevelése semmivel sem kevésbé megbecsülendő cselekvés, mint a nagyoknak megtartása a hitben.« A legritkább erények egyike, hogy az ember bírja a megtagadás erényét gyakorolni, s le tudjon szállni a magasabb nivóról az alacsonyabbra azért, hogy magát megbírja tartani. Az affiliatiónak az a baja, hogy messze van a segély; de azért nem tagadom, hogy sok esetben ez is alkalmazható sikerrel. Néha Mocsáry, néha az én indítványom jobb, mind a kettőt használjuk fel sikerrel. Hivatkozom a sok gymnasium céltalanságára, melynek megszüntetését oly hamar beláttuk. Adassanak tehát ki ez indítványok és mellékeltessék hozzájuk a püspökök jelentései, melyek az egyházak képét vannak hivatva megismertetni. Dégenfeld József gr. Nézetem szerint az affiliatió e kérdéssel összefüggésben nincs. Én azt hiszem, hogy vannak olyan vidékek, hói ezt keresztül vinni a mi felekezetünknek és nemzetünknek valóságos veszteségével járna. Én ezért e kérdést nem óhajtom vita tárgyává tenni. Én ezt olyannak tekintem, mely az egyházkerületek belkörű intézkedéseinek tárgyát képezi.