Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-08 / 15. szám

T A R C A. A vallás a történelemben. (1888. március i-én tartott felolvasás). (Folytatás és vége.) Két különböző jellegű csoportba tartoznak tehát a vallások : olyanok, a melyek lényegileg a meggyőződés alapján állanak, melyek lényegileg a lelkiismeretben keresik tulajdonképeni"becsüket, és olyanok a melyek ezt a szertartásosságban, a külsőségekben lelik. Mindakettőben érvényesül az önfeláldozás, érvényesül mint a legmagasabb erény; de ott, a hol a meggyőződés szolgál kizárólag a vallás alapjául, ott nem használ a köznek, nem szolgál az egyetemleges felelősség kielégítése érzetének ; ott viszont, hol az egyetemleges felelősség érzete van meg, megint nem szükséges, hogy az áldozat épen önfeláldozásban nvilvánuljon, hanem ott más, önkéntelen áldozat épen oly kielégítő, épen azt a szolgálatot teszi mint a magasztos, az önkéntes áldozat, mint pl. Iphigenia esetében. Csodálatos dolog, hogy azután ott is, a hol merő külső viszonyokat tekintenek csupán az emberek és az istenség között irányadónak, a hol, mint rómaiaknál, merőben úgy nézik a vallást, mint bizonyos szertartások végzését és bizonyos áldozatok meghozatalát azért, hogy ez által az isteni kegy és elnézés megszereztessék, mint szolgálatot, melyért viszontszolgáltatás jár, hogy ott mégis az egyetemleges felelősség ez érzete minő sajátságos tüneményeket idézett elő. Előidézte az egység érzetét azon társadalomban, a mely által az át volt hatva, az egység érzetét, mely ma is és méltán igen fontos szerepet játszik a keresztyén polgárosodás keblében is. Nem minden esetben, nem mindenütt egyformán, nem mindenek felett; de emlékszem még, a ki életem egy részén keresztül nem protestáns országban nevelkedtem, azon csodálkozásra, a felfogás azon nehézségére, a melyet, mint a gymnaziumba járó ifjú érzetem, mikor előttem felhozni hallottam vádképen a protestántismus ellen igen gyakran azt, hogy abból az egység hiányzik; nem értettem, nem tudtam megérteni akkor, hogy miben rejlik tulajdonképen azon érzület alapja, a mely, mikor a meggyőződés után való szabad kutatás különböző eredményekre vezet, ezen különböző eredményeket nagyobb veszélynek látja, mint a meggyőződésnek esetleg részben elfojtását, és mely az egységre nemcsak külsőleg, hanem lényegileg, a gondolkozásban, nagyobb súlyt helyez, mint a gondolkozás önálló szabad kifejlesztésére. Mély benyomást hagyott hátra bennem ez akkor általam nem ismert, általában természetesen, mindenki előtt, ki a történetet tanulmányozza, ismeretes, és különösen pl. Bossuet-ban már igen részletesen megtalálható szemrehányás; de annak tulajdonképeni értelmét csak az képes valósággal felfogni és méltányolni, a ki tudja, hogy ezen »egység« neve alatt nem rejlik valóban egyéb, mint az egyetemleges felelősség érzetének egy bizonyos kifejezése. Az, a ki a testvériséget valósággal komolyan oly értelemben veszi, hogy a testvériség az egész emberiségre vonatkozólag oly kölcsönös összefüggést és felelősséget létesít, mint a minőt létesíteni szokott, vagy legalább kellene hogy létesítsen, egy jó család körében, — az, a ki meg van arról győződve, hogy az emberiség csak akkor juthat minden tehetségének kifejlesztésére, minden lényeges igényének és vágyának kielégítésére, ha annak minden tagja azonos irányban működik és dolgozik — a mi egyébiránt az újkori műveltségnek nem jelszava, és úgy látszik, nem lényeges feltétele a haladásnak és nem törvénye a polgárosodásnak sem — a ki azon meggyőződésben van, hogy minden embertársának és neki magának is beszámíttatik nemcsak az, a mit ő tesz, a mit ő művel, hanem az is, a mit embertársa tesz, vagy embertársa hisz, mondom, a ki tehát a testvériséget így értelmezi, szükségképen sokkal nagyobb súlyt fog helyezni az egységre, annak szemében sokkal lényegesebb tulajdonság lesz ez, mint annak szemében, a ki mindenekelőtt a szabad feljődéstől, a tehetségek szabad érvényesülésétől és evvel együtt az emberi harmóniának nem egységes kényszerétől, hanem lassanként a cselekvőségek egyensúlyozása, a különböző osztályok műveltségének kicserélése folytán várja létesülését. Lényegileg az egység és a szabadság, a meggyőződés és a külső, másokkal való együttcselekvés és együttérzés követelményeinek ellentéte csak következtetések ellentéte, gyökerük azon ellentétben rejlik, mely a lelkiismeret követelményei közt egyrészt, az egyetemleges felelősség rendszere közt másrészt fenforog. Hogyan keletkezett először ezen ellentét, illetőleg miként nyilvánul ez a nagy történeti korszakokban ? Ha visszatekintünk az emberiség ős korának emlékeire, mindenekelőtt azokra, a melyeket nevelésünk és az ahhoz fűződő számtalan becses mellék-emlékezések folytán mindnyájan a legjobban ismerünk, azokra, a melyek az ó-szövetségben foglaltatnak, látjuk, hogy ott, az egyetemes felelősség érzete már az Isten választott népének kifejezésében és fogalmában a lehető legerőteljesebben jut kifejezésre. Itt csakugyan a vallás az államalakulás alapja, csakugyan az. a meggyőződés, hogy azok, a kik az egyedül igaz Istent tisztelik, egymásért felelősek, és közösen tartoznak arra ügyelni, hogy az isteni intézmények és rendelkezések megtestesíttessenek és megtartassanak. Ezen meggyőződés vezeti őket először az igéret földjére, ez arra, hogy az idegenek ellen védekezzenek, ez az állami szervezetre, ez annak szétrombolása után a babyloniai száműzetésből vissza egy szigorú theokratikus és hierarchikus állam keretébe. De itt az egyetemleges felelősség fogalma csupán aránylag kis körre terjed ki, és ezen fogalommal teljesen megfért az, hogy minden más-ember, mint kárhozatra szánt, mint hamis isteneket imádó, mint örökre az illető polgárosodás és vallás keretéből kizárt fogassék fel. Mi szüntette meg ezen felfogást? Mi vezetett arra, hogy az egyetemes felelősség érzete mint az egész emberiségre kiterjeszkedő, értelmeztessék és mint olyan, mely egy állam szűk korlátain túl nagyobb keretnek szolgál alapjául ? Erre egy tényező vezetett csak, a mely a világtörténetben kivételképen, bár nagy tért elfoglaló kivételképen szerepelt, s a melyntk haladásunk, polgárosodásunk legnagyobb részét köszönjük ; ez pedig oly jelenség, melynek első sorban nem volnánk hajlandók valami nagyobb erkölcsi fontosságot tulajdonítani, mert tulajdonképen nem valami magasztos erkölcsi eszméből, nem valami mély forrásból fakadt: ez a római birodalom volt. A római birodalom egyetemessége, azon vágya, hogy az egész emberiség fölé kiterjeszkedjék, azon igénye, hogy az egész világnak a békét megszerezze, de azért, hogy ott uralkodjék, ez tette lehetségessé a közös egyetemleges felelősség gondolatának kiterjeszkedését az egész emberiségre. Az emberi testvériségnek a forrása