Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-01 / 14. szám

ségi kérdésével? Hiszen történeti tény,1) hogy az államot alapjában megrendített közerkölcsi hanyatlás, és a házassági élettől való idegenkedés provokálta ezeket az intézkedéseket, a melyeknek célja egyenesen abban határozódott, hogy a közerkölcsiség niveau-jának emelése s a házasság iránti hajlam ébresztésében, egyrészről sújtva, másrészről pedig jutalmazva, magának az államnak tegyenek szolgálatot. De a •— humanitás ?! E szónak a jelentése tagadhatatlanul nagyon kedves s nagy értéke van e kedvességnek, nemcsak az özvegyek és árvákkal, de mindenkivel szemben; arra azonban mégis nem terjedhet ki befolyása, hogy fel ne tegyem ezt a kérdést: vájjon maga az állam-e, vagy talán a publikánusok voltak humanitással ? Kálmán Farkas társam szerint, az állam humanitása adta a hivatolt adómentességet. Hogy ez állítás kellő világítás mellett legyen elbírálható, egy kis alapvetésre van szükségünk. Salus reipublicae suprema lex esto! Az antik világ ez általános elve volt az uralkodó elv Rómában is. Ki nem látná át már első tekintetre, hogy az elv mellett az individualismus kérdése, még csak szóba sem jöhetett. De nem így a zsidóknál, a kik között már maga az absolut szellem personifikatiója, egyénítése, az örök Egybe vetett hit, arra utalta e népet, hogy önmagában is fölkeresse az egyéniség jelentőségének méltóságát. A haza üdve, az igéret földének virágzása, fő gondja volt ennek a népnek is; de e haza tulajdonképeni urának a Jehovát ismeré, s e főurának szolgált nagy buzgósággal, mióta őt Mózes Isten népévé, Esdrás pedig Isten községévé tette. Ezt a népet hódították meg a rómaiak, ezt a községet zsarolták a publikánusokkal összejátzó prokurátorok! Ez elvi ellentét világosítja meg a humanitás kérdését s azt a példátlan szívósságot, ellenszenvet, makacsságot és gyűlöletet, melynek, a magát egyéni méltóságában és legszentebb érzésében sértve és megtiporva érzett zsidó, szemben a rómaiakkal nyíltan is kifejezést adott. Ha tehát a nép csak nyögött igája alatt; de erkölcsileg meg nem hódolt soha: lehet-e még csak képzelni is, hogy a rómaiak — csak özvegyek és árvákkal szemben is! oly humanitást tanúsíthattak volna, mely hódítási politikájukkal és a provinciákban alkalmazott adózási rendszerükkel2

) homlokegyenest ellenkezett ? Nem, és százszor ismételve mondom, hogy : nem! Az adónak nemcsak a föld, de a provinciának minden lakosa is alá volt vettetve. És ennek elvi jelentősége volt a leigázott népek között! Erre vonatkozólag jegyzi meg Tertullian 3

). . . Sed enim agri tributo onusti viliores, hominum capita stipendio censa ignobiliora; nam hae sunt notae captivitatis. S hogy e jelt, illetőleg a szolgaság bélyegét a nők is viselték,4

) mutatja az, hogy nekik is volt fejük, másrészről pedig azon előny, hogy egy zsidó nő passiv sexuahs befolyásán kívül, positiv tevékenységgel is beléphetett a hazafias tettek küzdterére, a mint erről az ó-testámentomi iratok is fényes bizonyságot tesznek. De volt földadó is, melyet hasonlóképpen mindenki fizetett, a kinek csak vagyona, illetőleg fekvőbirtoka volt. Hogy pedig a zsidó nőknek volt vagyonuk, jól tudjuk csak Mózes könyvéből is, a hol ez van irva: »mikor valaki meghaland, és fia nem leend annak: akkor adjátok az ő örökségét az ő bátyjának.« 4. Móz. 27: 8. Vájjon képzelhető-e, hogy a rómaiak, e rájok nézve 1) Institutiok, dr. Bozóky. 345. 1. IV. és 346. 1. jegyzet, n. 2) Römische Staatsverwaltung, v. Joachim Marquard. Bd 2. S. 177. s) Tertullian Apol. 13. Joseph. Ant. 12, 4, 1. előnyös rendszabályt, felfüggesztették volna ? Erre nem találunk adatokat.1

) Elvileg tehát — az, az özvegyek és árvák adómentessége nem volt, sőt nem is lehetett kimondva ! De talán hát a publikánusok^ Lépj előZakeus! De mégis ne siessünk; mert előbb, legalább főbb vonásokban, a provinciális adó nemeit kell, ha csak kivonatilag is megtekintenünk. Mint már mondottam, az adó kétféle volt, t. i. fejadó és földadó. Ezek közül az első tűlajdonképpen vagyoni adó volt, melybe csupán a földadó alá eső tárgyak nem voltak betudva. A föladó pedig a gabonának tizedéből, a bornak és gyümölcsnek ötödéből állott. Jegyezzük meg azonban, hogy ez alá csak a magánosok földbirtoka esett; mert a kincstári uradalmakat a bekebelezésnél a fiscus foglalta le. E kettős adón kívül pedig volt még re7idkívüli szolgálmány is, valahányszor csak Itáliában gabonaszükség volt, a menynyiben t. i. minden ily alkalommal megszabott áron kellett a provinciabelieknek gabonát szállítani. Majd állambirtokba vétettek a vámok (határvám, útvám, hídvám) s a városi octroi nemcsak hogy lefoglaltatott Róma javára, sőt e mellett még tetszés <

2

) szerint emeltetett és szaporíttatott is. Ki nem ismerné el tehát, mit a régi író 3

) mond, hogy: a palestinai zsidók nehéz fej adót fizettek?! Csak egyetlen előnyt találok a nőkre nézve ; de a mi az önérzetes zsidók között, az egyéni méltóság szempontjából csakis római előny lehetett, a mennyiben t. i. a nők ketten 4

) tettek egy emberszámot. De ez már talán kívül esik vitánk keretén. Nem baj, miután itt az időhatárok átlépése, kérdésünk ügyének nem szolgálhat a hátrányára. Most jöjj már Zakeus! és valld meg: humánus voltál-e, a zsidó özvegyek- és árvák iránt ? O nem felel, nekünk magunknak kell tehát megvizsgálnunk a publikánusok bérletét és zsarolásait. A történet tanúsága szerint publicánusoknak jelesebb értelmében azok neveztettek, a kik az állammal üzleti összeköttetésben állottak, szorosabb értelemben pedig, a kik az adók, vámok beszedését, valamint a bányák és államjavadalmak mívelését és használását, az állampénztárban fizetett határozott összegért bizonyos időre kibérelték. És ezt a határozott összeget meg kellett fizetniök, tekintett nélkül arra, hogy nyereségük volt-e, vagy veszteségük. Míg tehát az állam e rendszerben, megkímélte az adóbehajtási költségeket, addig másrészről — főként a provinciákban ! az adózó népet dobta áldozatul a publikánusok zsarolásainak.5

) Ezért írja Liv. 45, 18 : ubi publicanus est, ibi aut jus publicum sanum, aut libertatem sociis nullám esse... Sőt már 214 körül Krisztus előtt Theokrit, 6

) a híres syrakuziai köitő dialógusában ís e jellemző sorokat találjuk : »Melyek a legragadozóbbak a vadállatok között? Felelet: A hegyek között a medvék és az oroszlánok, a városokban a publikánusok és kémek.« Jegyezzük meg azonban, hogy voltak albérlők is, a minő volt éppen a zsidó Zakeus, kinek személye körül viránk forog. Égyébként ezek is éppen úgy megfizették a kikö-') Láss bővebben ezekről : Hausclike : Ueber die zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census. U. e. Ueber den Census und die Steuerverfassung der früheren römischen Kaiserzeit. Berlin, 1847. 8. És: Radbertus, zur Geschichte der römischen Tributsteuern seit Augustus in Hildebrand's Jalirbücbern fíir Nationalöconomie und Statistik. Bd IV., S. 342—427; Bd V., S. 135 — 171; 241—315; Bd Vllf., S. 81 —126; 385-475. 2) Tac. ann. 13, 51 ; Asbóth: »A szabadság®. LIV. r. 286—8. 1. 3) Appion, de reb. Syr. 50. 4) Codex Justinianeus, lib. II., tit. 47, lex 10. 5) Weber: Világtört. I. k. 358. 1. J. Maquard., R. Statsv. S, 289. e) Dachsel's Bibel. Bd IV., Anh. S. 72.