Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-01 / 14. szám

tött bérösszeget a főbérlőknek, mint a főpublikánusok az államnak. Ha most már figyelembe vesszük az ő érdeküket, mely folytonosan arra sarkantyúzta őket, hogy a bérletbe bele ne bukjanak; ha megtekintjük az adónemeket és egyéb terheket, melyeket a provinciák népének fizetniök és emelniök kellett; azt a ravasz fogást is, mely szerint azoknak, a kik nem tudtak fizetni, nagyon szívesen adtak előleget, a mely által az adóalap magánkötelezvénnyé vált, melynek alapján később a tartozás uzsoráskamatostól hajtatott be; végre pedig azt a szabad kezet, zsarolásra kedvező helyzetet, a melynek a publikánusok urai voltak: oly természetesnek fog feltűnni előttünk mtnden zsarolásuk, hogy az ellenkezőt még csak feltételezni is képtelenek vagyunk. Nyitva volt előttük az út minden zsarolásra, miután maga az állam is velük szemben csaknem egészen tehetetlen volt! A prokurátorok lettek volna ugyan az állam nevében ellenőreik; de ezek meg rettegve politikai befolyásukat és hatalmukat, miután a főpublikánusok a tekintélyes lovagrend kebeléből valók voltak! inkább osztozkodtak *) velük a nyereségen, semminthogy a kizsaroltak mellett szót emelve gyülölségüket povokálni merészelték volna. Rendkívüli eset volt az, a mit Cicero, a kitűnő jogász és szónok, Verressel, Siliciai zsarolójával szemben kivinni tudott, miután nagyon meg volt nehezítve az idegenek keresete szemben a római polgárokkal, s még ha igazságuk volt is, csak az »igazgatás, nem pedig a jogálláspont szerint ítéltek ügyeik felett,« melynek aztán az volt a következménye, hogy a vétkesek legtöbbnyire felmentettek, vagy pedig csak színből marasztaltattak el, csekély pénzösszegnek fizetésére.2

) De az albérlőkr A belemenetele egy zsidónak az ily bérletbe, a zsidók nézete szerint, a római fennhatóság legbotrányosabb elismerésének tekintetett. Éppen azért tehát nemcsak az ilyen Zakeusok, de még ezeknek a családjaik is gyalázatosoknak tekintettek. Nem engedték még nekik, hogy a templomban vagy a zsinagógába belépjenek, a közös imádkozásban résztvegyenek, törvényesen tanúskodjanak. Sőt ki volt mondva, hogy náluk pénzt ne váltsanak, tőlük a szegények alamizsnát el ne fogadjanak, mi több ... azt a fél siklust, a melyet a templom számára a törvény minden zsidótól megkövetelt, a melyet megfizetett a Palestinán kívül lakó zsidó, sőt még a koldus is! 3

) még azt a pénzt sem fogadták el a publikánusoktól s nem szennyezték be vele a templom kasszáját. Lehetett-e az irántuk való gyűlölséget és megvetést ennél kihívóbban kifejezni? S ha ezt tudták, látták, érezték folytonosan a publikánusok, nem az történt-e itt ís, a mí történni szokott rendesen az ily körülmények között, hogy t. i. a harag haragot szült, s a megvettetés boszut ? Vallásos embernek kell annak nagyon lenni, a ki a mások ellenséges indulatát békével tudja elviselni, még akkor is ha gyengébb mint a minő az ő ellenfele. De hol volt a vallási érzet egy publikánusnál, a ki állásánál fogva az őt gyűlölőknél sokkal erősebb volt, és a pénzt jobban szerette a Mózes törvényénél ? De megvolt a vére, melyet mégis meg nem tagadhatott! Erre is azt mondom, hogy e vér felett is ki volt azonnal ») J. E. Naquarnd: Rörn. Staatsv. Bd 2. S. 184. 2) Weber : Világtört. I., 159. 1. 3) Starke, Syoopsis biblioth. exeget. in vet. et nov. Testam. Des neuen Testam. Bd I., S. 271. állítva a halotti bizonyítvány, a mint az albérleti szerződés aláíratott. A köztapasztalat bizonyítja, hogy mikor szakít valaki a régi szeretet tárgyaival, szakít akkor egyszersmind a kegyelettel is s oda irányul minden törekvése, hogy beföldelje azokat az emléktárgyakat: a melyek neki többé örömöt nem adnak. Különben hogy az a zsidő vér elfajulása mire volt képes, még magában az Isten községében is, mutatja ez1

) a törvény: »egy özvegyet vagy árvát is meg ne nyomorítsatok!« Sőt még ennél is jellemzőbbek Jézus ezen szánalommal fenyegető szavai: »Jaj nektek képmutató farizeusok: mert a szegény özvegyeknek házokat 2

) megemésztetik hosszú könyörgésnek színe alatt !« Vájjon a publikánusok, a »nemzet szemetjeia kevesebbre voltak-e képesek? Annak a mély értelmű példázatnak az alkalmazása, hogy Jézus a publikánusnak ad elsőséget a farizeus felett, nem erőtleníti meg azt a kérdést, miután annak dogmatikai jelentősége van, a mely vitánk keretébe nem tartozik. Bizony a kötél is ott szakad, a hol leggyöngébb, s kik gyöngébbek, a világon, mint a szegény özvegyek és árvák, kiknek neveit, éppen ezen az alapon, rendes templomi imáinkban ma is befoglaljuk ? Ezek az imák pedig keresztyén gyülekezetek imádságai ? Ott végződik tehát a dolog, hogy ha azok a zsidó albérlők is, illetőleg publikánusok, kik a hatalmas rómaiaknak, rüt haszonért,, eladták nemzeti Önérzetüket, állásukból kifolyólag arra a vigyázatra voltak utalva, hogy bérletükbe bele ne bukjanak : nem tekinthettek semmi egyébre, mint csupán csak arra, a mi érdeküknek megfelelt, még ha patvarkodással 3

) jutottak is ahhoz. Hol vagy Zakeus ? Im itt áll előttünk a maga teljes valóságában! Azért mondjuk, hogy : annak a fügefának, melyről ő leesett a kegyelem ölébe, nem volt sem azelőtt, sem aztán soha többé ilyen figyelemre méltó érett gyümölcse. Zsidó felfogás szerint, a legnagyobb bűnös megtérése volt ez! Most már végeztem. Kálmán Farkas társam azt mondotta : »csak a kódexek, a történeti tények előtt adom meg magamat ?« Ezeket beszéltettem tehát én is, éppen a mint ő is szokta beszéltetni — énekirodalmi téren — a kódexeket. És lelkemből örülök az ő buzgalma felett, s nyereségnek tartom, valahányszor az ő fáradtsága, valami eddig homályban lappangott, vagy téves felfogás által eltemetett igazság elismerésére elsegít bennünket. Örüljön hát ő is, midőn én fáradtam, s az ő kezeiből nyert jogommal élve, napfényre törekedtem hozni, egy éppen az ő téves felfogása által eltemetett nagyfontosságú igazságot. Dr. Sommerville úr pedig, fogadja szíves köszönetemet azért, hogy közöttünk véghezvitt önzetlen szolgálatával, alkalmat nyújtott nekünk, az igazság őszinte keresésére, mely első és legnagyobb feladata az emberi munkálkodásnak. Most már kiszabadult a mi kedves öregünk, nemcsak a mezőtúri kigyuladás veszedelméből; de az ellennézetek tüzéből is. Sőt mint olvasom, fáradalmas és áldásos missziói kőrútjából, hazájába már vissza is tért. Áldassék az Úr neve, ki adjon mindnyájunknak áldást s békességet ! Garzó Gyula. Mózes II. k. 22, 22. 2) Máté ev. 23, 14. 3) Luk. ev. 19, 8.