Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-01 / 14. szám

törekvő és tehetséges fiatal embereket tereljen az egyház szolgálatába ; de még kevésbé kedvező arra, hogy a már ott levőkben fenntartsa és fokozza az élet- és munkakedvet, növelje és kielégítse a nemes ambitiót, sőt inkább állandó fészke és folytonos kovásza a meghasonlásnak, az elkedvetlenedésnek, a testületi szellem hanyatlásának. És e gyászos kór jelenség egyház pusztító erejének legsötétebb bizonyítékai azok a nyomorban sínylődő hivatalnokok, kik Istennel és magukkal meghasonolva csak terhére és szégyenére vannak az anyaszentegyháznak. Én a lelkésztanitóság minél szélesebb körű alkalmazását már csak azért is pártolom, mert általa minden nagyobb áldozat nélkül kevesbítendőnek tartom az oly nyomorúságos existentiák számát, minőket az országnak különösen felvidéki és erdélyi részein minden lépten-nyomon láthatni. Két, rongyos éhező hivatalnok helyett mindig szívesebben látok egyet, kinek van mit egyék, mivel ruházkodjék s kitől el is várható, hogy azokban szorgalmatoskodjék, melyekre elhivatott. Helyén volna még azon néhány ellenvetésre is kiterjeszkednem, melyeket a lelkésztanítóság ellen felhozni szoktak; de a tárgy terjedelmessége miatt a kérdés ez oldalának megbeszélését egy másik alkalomra tartom fenn. Most még csak annyit jegyzek meg, hogy ha a kérdés így tétetnék fel," affiliálás-e vagy lelkésztanítóság : én minden habozás nélkül az utóbbira adnám szavazatomat, mert ebben a kis és szegény gyülekezetekre nézve egy életképes intézményt látok, míg az affiiliatiot nagyon ritka esetben és csak kivételesen alkalmazható kisegítőnek tartom. Sütő Kálmán, b.-somi ev. ref. lelkipásztor TÁRCA. A vallás a történelemben. (1888. március i-én tartott felolvasás), A tárgy, melyről előadni szerencsés vagyok sokkal nagyobb keretű, semhogy rövid egy óra alatt teljesebben csak vázlatát is tehetne adni, mert végre is a vallás hatása a történelemben szinte mérhetetlen. Ha minden egyes eseményt, a melyben a vallás, a vallási érzelmek és mindazok, a miket a vallás keretébe felölel, az egyesek és a társadalmak cselekvőségére hatással voltak, egyes mozzanataikban elemezni kivánnók, akkor az emberi tevékenység összeségére kellene kiterjeszkedni, akkor mindazt, mi e világon az emberiség előhaladására vonatkozólag eszközöltetett, mindazt a mi nemes és lélekemelő, és igen sokat abból, a mi ellenkező természetű, fel kellene venni a fejtegetések körébe; ma azonban csak sokkal kisebb térre van alkalmam és tehetségem kiterjeszkedni: azon mozzanatokra szorítkozom, a melyek ben a vallás, mint az emberi közösségek működő indoka, mint az embert a társadalmi együttlétre vonatkozó cselekvőségében ösztönző, arra irányadó jelentkezik, a hol a vallás nem annyira az egyéneket lelkesítő, a sziveket és kebleket átható alakjában, hanem azokban az alakokban tűnik fel, a melyekben politikai irányzatoknak, általános törekvéseknek szolgál alapjául, gyakran egyszersmind céljául. De mielőtt ennek egyes eseteibe és példáiba bocsátkoznám, és — ha csak nagy vonásokban is — azon törvényeket iparkodnám vázolni, a melyeket e tekintetben a történelem kutatása előttünk felderít, még előzetesen egy más jelenségre kell szives íigyelmöket felhívnom, és ez az, hogy ma azon javak közt, a melyeket a polgárosodás áldásai gyanánt szoktunk emlegetni, a melyekben korunk műveltségét és haladását leginkább kifejezve látjuk, első sorban a meggyőződés, a lelkiismeret szabadsága áll, azon szabadság, mely ma, hál— Istennek, mindegyikünknek adva van, hogy gondolaa tait szabadon követhesse elméjében, hogy azoknak szia badon adjon kifejezést, és hogy meggyőződéseit az etelegkomolvabb feladatai felett, és a felett, a mi ez éléten túl is fekszik, szabadon nyilváníthassa. Ezzel kapcsolatban áll természetesen a vallás, az istenitisztelet szabadsága, azon szabadság, hogy mindenki azokkal sz övetkezhessék, kikkel a közös hit köteléke egyesíti, mindazon cselekményekben, melyeket lelki üdvösségére, melyeket esetleg meggyőződése megerősítésére, vagy áhítatának kifejezésére szükségeseknek tart, azon szabadság, a melyet ma mindennél többre szoktunk becsülni, és méltán, hogy kiki saját belső világa szerint szabadon imádhassa istenét. Ezen szabadság ma világszerte, mondhatjuk, el van ismerve, el van ismerve mindenütt, hová a keresztyén polgárosodás terjedett, következményeivel együtt, kivévén talán az egy Oroszországot, a hol egyébiránt törvényesen szintén elismerésben részesül, csak tényleg látjuk gyakran legalább a vallási egyenlőséget, sőt a meggyőződés szabadságát is korlátolva; korlátolva van az ezenkívül, de csak részben, néhány mohamedán országban, ott, hol a mohamedanismus még tisztán áll fenn, a mi egyébiránt a föld szinének már csak kevés pontjára vonatkozik, s megmaradt ősi erélyével és türelmetlenségével. Csupán egy tekintetben szenved a polgárosodás ez általános vívmánya ma megszorítást, és ez az : hogy minden állam azt követeli, hogy a vallásszabadság és meggyőződés ne tekintessék oly eszköznek vagy ürügynek, a melyre hivatkozva a polgár az állam iránti általános kötelességeinek teljesítése alól kimenekedhessék. így bátran állíthatjuk, hogy azon javak közt, a melyeknek ma általában birtokában vagyunk, a vallásszabadság talán a legjobban biztosítottak egyike; de ha csak rövid időre ezelőtt visszagondolunk, látjuk, hogy nem volt ez mindig így; mai állapotunknak, e tekintetben elhaladásunknak becsét csak akkor érezzük, hogyha a mult idők viszontagságaira visszaemlékezünk. Gondoljunk csak a mult század küzdelmeire és szenvedéseire Magyarországon is — pedig a mult század aránylag felvilágosodott és szelíd erkölcsű század volt — gondoljunk a regnum Marianum következményeire, gondoljunk — hogy felekezetieskedéssel ne vádoljanak — a katholikusok szenvedéseire Irlandban, gondoljunk azon bánásmódra, melyben az orthodox egyházak a heterodoxok híveit mindenütt részesítették; gondoljunk arra, hogy mi volt az általános felfogás Magyarországon, vagv közelebb Horvátországban,