Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-25 / 13. szám

a szerencsétlenséget, enyhíteni a beállott bajt; itt csendes apácák, kiknek hite megtiltotta, hogy anyák legyenek, elhanyagolt csecsemőket vállalnak fel gondozásra s más helyen jó öreg urak hintenek morzsát a lég dalnokainak s veszik oltalmukba a kínzott oktalan állatokat. Karácsony táján mintha megmozdulna a főváros egyetlen rengeteg szíve, nincs oly városrész, hol a szeretet ünnepet ne ülne; ezer és ezer ruhadarabot osztunk ki a szegény gyermekek között, megnyílik a zárdák és népkonyhák ajtaja, hogy szüneteljen az éhezés. A társadalom legelőkelőbb tagjai s a naprólnapra tengődő napszámos versenyeznek egymással segélyalapok létesítésében; a nemzetlét megizmosodásában érdemeket szerzett iró, művész, tanító és tudós özvegyeiről és árváiról első sorban Budapest társadalma gondoskodik ; itt gyűltek össze a tőkék, melyekből kamat nélkül kölcsönt nyer a törekvő kezdő iparos, a szigorló orvos és tanár, itt halmozódtak lel milliókká a betegsegélyző egyesültek vagyonai. De még mindig új képek tárulnak elébünk. A Tabitha-egylet derék hölgyei kézimunkáikat ajánlják fel a szegényeknek s más társaikkal együtt gondosan felkeresik a szemérmes koldusokat. Amott gyönge nők állottak össze, hogy harcot vívjanak a sötét gyermekhalandósággal, az angyalcsinálók légiójával; egy másik csoport felkeresi a kórházakban szenvedőket, hogy örömet okozzon nekik; amott fát, élelmi szereket s kenyeret adó munkát visznek a nyomorultak házába, itt gondoskodnak szegény leányok kiházasításáról, ingyen uszodákat rendeznek be, koldusoknak- népkonyhára szóló bárcákat osztanak ki. Egyik testület a cselédelhelyezők áldozatait veszi pártfogásába, a másik a tudatlanul maradt felnőtteknek nyújt segítséget, hogy minél hasznosabb tagjai lehessenek a társadalomnak. De ki győzné mindezt egyenként leisorolni? Száz és száz változatos alakban tűnik lel előttünk a nagy társadalmi munka, egyik alig hasonlít a másikhoz s mindannak dacáraegy és ugyanazok mindannyian: az örök szeretet művei, a mindenható szeretet nyilvánulásai. Ki ne hallotta volna már az apostoli szót: nagy a hit és a remény, de mind a három között legnagyobb a szeretet! Legnagyobb, mert ez éltet igazán, legnagyobb, mert ez hozza közelebb egymáshoz az embereket. A hit előo j térbe tolása mételyezte meg a keresztyénséget, mely egykor a szeretet vallása volt, ez hozta létre az inquisitiót s a felekezetek tömkelegét; a remény megtompítja az akaraterőt, növeszti az önzést s bádgyattá teszi a földi paradicsom | képét: a szeretet az, mely éltet a megaranyo-i zott jelenben a jövőért, a szeretet az, mely mesterséges válaszfalakat rombol, épít, de, melv diadalmaskodik vér nélkül örömkönnyekkel. A szeretet e nagy hatalma indította tevékenységre fővárosunkban is ugy az egyeseket, mint az egyesületeket s testületeket. A siketnémák izr. intézetében s az izrael. fiárvaház épületén íel van irva az a szó, hogy az alapító egy névtelen. Fél milliót meghaladó összeget adakozott ez a névtelen a két ember-i baráti intézményre. Másfél évtizede hala e 1 halála előtt meghagyta, hogy nevét soha se emlegessék. Végrendeletében egy új kórházat alapított, az izr. ösztöndíj egyesületnek s más jótékony testületeknek ezreket hagyott, de mindezt szülői nevére vagy névtelenül. Elrendelte azt is, hogy őt kora hajnalban, egész csöndben, kizárólag csak az imaszemélyzet kísérete mellett, gyászének, halotti beszéd nélkül temessék el soron levő egyszerű, közönséges helyen, sírjára egyszerű követ állítsanak, gyász- vagy emlék-ünnep érette soha se tartassék. Az a névtelen halott életében is jó formán a névte-i lenek közé tartozott. Vagyonos, de nem nagyon : gazdag kereskedő, ki mindenét másoknak adta. Mogorva visszavonult életet élt, az ifjú korában kiállott szenvedések magányba űzték érzékeny kedélyét, érezte, hogy egy megvetett fajhoz tartozik, élete keserű volt. De még sem. A kedélyéletben gyökeret vert emberszeretet hulj lámölő olaj. O sem lehetett boldogtalan, mert tudott szeretni. Az önzetlenül nyújtott adomány hatalmasan kamatozó tőke : nincs melegítőbb a földön, mint az arcon lepergő könycsepp melege. A magán jótékonyságnak is van közöttünk egy ideális alakja : egy nő, ki megtanult szenvedni. Elete regény, inasoknak igen érdekes, j önmagának a kín kútforrása. Hazátlan, mert két hazája van s évek és évek teltek el, míg családot talált, hogy idegen legyen közöttök. Felekezeti hitét nem tudom, de az élő emberszeretetet nem lehet rajta fel nem ismerni. í Oda tartozik azok közé, kiknek lelke az arc felületén lebeg. Nyomot hagyott rajta a bánat, nyomát azoknak az egymást folyvást üldöző pillanatoknak, midőn a lelki örömöt is beárnyékolta egy elüzhetlen ellen, az emlékezet; de a bánat jelei mellett ott van a kedélybensőség egész varázsa, mely boldogít. Házi állatai, sőt a főúri parkjában gazdasági célokra használt oktalan barmok is bámulatos ragaszkodást mutatnak iránta. Es ez a nő nem muló kedvteléssel, özönnel önti jótékonyságának áldását. Bámulatos éles tekintettel különbözteti meg mások igazi vagy tettetett szenvedéseit,