Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-18 / 12. szám

okoznak kisebb összegnél is. Millióknál 100,000-rekben kell számítanunk. Nincs az a pénzintézet, sem papír, mely a tőkét biztosabban jövedelmeztetné, mint az egyes vidékek népe, a helyi viszonyokhoz mérten igénybe véve. (PL erre a vidéki kis takarékpénztárak kiváló virágzása). Emez igen hasznos tényező felhasználása pedig egy, a fővárosban székelő intézet által nem, hanem csak jól rendezett vidéki fiókok által, jobban mondva az egyházmegyéknek engedélyezett bizonyos megszabott hatáskör, s közvetlen befolyás utján történhetik. Bármilyen legyen a megalakulandó intézet, az az egyházmegyék közbenjárásának igénybevételét nem mellőzheti, sőt nem is szabad mellőznie. Maga ez egy tény megkívánja, hogy az intézetnél igazi és élettel teljes tevékenységet követeljünk az egyházmegyéknek. Ez a tevékenység, a nagy organismusban való e részvétel — abban a tudatban, hogy az intézet virágoztatásával saját családaink boldogságát munkáljuk — ez a tevékenység, mely az egész ország legkülönbözőbb részeiben szakadatlanul foly: ez lesz azon ezerszálu gyökér, mely az életnedvet az izmos tölgy derekába vezeti s azt százados életre táplálja, növeli, erősíti. Tagadom, hogy ez kivihetetlen volna, vagy hogy az egységet kockáztatná. Hiszen az intéző hatalom a központi vezetés kezébe lenne letéve. A tőketermészetű jövedelmeknek más célja úgy sincs, mint a leghasznosabb gyümölcsöztetés, s ez más uton, iív mértékben el nem érhető. A folyó jövedelmek jelzett kezelése pedig épen célszerűség kérdése. S ha már a helyesen szerkesztett alapszabályok értelmében az egyházmegye minden év elején megállapítja, s az igazgatótanács helybenhagyja az év költségvetési előirányzatát : az egységnek semmi veszélyeztetését sem látnám abban, ha azt az egyházmegyei pénztár eílectuálná, s év végén működéséről beszámolna; mert hiszen lényegében még is csak az igazgató-tanács akaratának lenne végrehajtója. És ha a gvám-intézet tőkéi — óhajtás szerint — felszaporodnak, mily szép kapcsolatba lenne az hozható a Szász D.-léle indítvánnyal, melyből — mindig közvetlen felügyelet mellett — egyházak volnának talpra állíthatók; s míg ezek a gyám-pénztárt táplálnák, maguknak is tőkét gyűjtenének a hangya következetes szorgalmával, lassanként. Az önsegélynek bizonyára szép példája lenne ez. * S most foglaljuk össze eddigi teljegetéseink főbb eredményeit: 1. Lelkészi nyugdíj-intézetet — a szokásos értelemben véve — nem akarunk. Szolgálatra — minden tekintetben — képtelenné lett lelkészeket azonban a gyám-intézet által segélyezni : igen; és pedig legalább is az átlagos évi fizetéssel, az az : 800 írttal. 2. A gyám-intézet megalakítását immár elodázhatlan szükségnek nyilvánítjuk. Ámde kívánjuk, hogy annak szervezete autonómiánkkal szoros kapcsolatba és öszhangba hozassék. S mert az eddig előterjesztett tervezetek erre nem reflektálnak, azok elfogadása nem is remélhető. 3. Óhajtjuk, hogy az egyetemes gyám-intézet központi vezetés alatt, egyházmegyei fiókok által működjék. E fiókok az egyházmegyei közgyűlés hatósága alatt álljanak, mely szintén bizonyos cselekvő hatás körrel felruházandó, szigorúan körül irtt alapszabályok szerint, a kerületi ellenőrzés, s a teljes hatalommal felruházandó intézeti igazgató tanácsnak tartozó felelősség mellett. 4. Kivánjuk, hogy az alakulandó tőkék is — a lehetőség és célszerűség határai közt — az egyházmegyei jiókok által gyümölcsöztessenek : \ azonban mindenkor a főpénztár számlájára, s az igazgató-tanácscsal szemben való teljes felelősség mellett. 5. A főpénztár legyen valóságos, e célra berendezett hivatal; nem pedig valamely pénzintézet egyik jövedelmező mellékága. A csaknem 60 egyházmegyei fiók pénztár kezelése annak úgy is elég tenni valót adand. 6. Kivánjuk, hogy a gyámsegély összege — biztos számítás alapján — s szigorúan körvonalozott rendszabályok mellett, már eleve, tisztességes jix összegben állapíttassék meg. 7. Az így előálló SZÍllí'Séfjlet arányában állapíttassék meg a fedezet. Nevezetesen : aj emeltessék fel a Közalap javadalma ; bj vettessék a % tartozás magára a segély összegére, mert ezt a legszerényebb fizetesű lelkész is szívesen teljesíti, ha tudja, hogy azzal szemben családja tisztességes segélyre tarthat igényt; cj használtassanak fel minden e célra fordítható összegek, és dj vonassanak be, habár szerényebb öszszeggel (a szolgálatra képtelenné vált lelkészek nyugdíjazása tekintetéből) a fenntartó testületek is. 8. Hogy a kitűzött célra szolgáló leghelyesebb tervezetet nyerhessük, felkérjük a mélyen tisztelt konventi bizottságot, hogy az — 1884-ben összegyűjtött — ide vonatkozó statisztikai adatokat közrebocsátani szíveskedjék, vagy az egyázi lapok útján, vagy — még