Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-11 / 11. szám

borostyánkői ág. evangelikus egyházak az általuk rendezett hála-istenitiszteletet külön-külön emlékfüzetekben örökítették meg. A türelmi pátens a protestánsokra bizonyos kötelességet rótt, melyet azok igyekeztek is lehetőleg betölteni, hogy ez által is kimutassák a kegyes uralkodó iránt érzett hálájukat. Szabadságukat ugyanis visszanyervén, méltán követelhették tőlük elhanyagolt belső egyházi ügyeik rendezését. Míg el voltak nyomva, hátramaradottságaikra nézve elnyomatásuk szolgált mentségül. De most, midőn ismét szabadon mozoghattak, ezzel a mentséggel nem állhattak többé elő. S valóban, nem is késtek közülök egyesek rámutatni a bajokra, melyeknek orvoslásáról okvetlenül gondoskodni kellett, hogy a prot. egyház megfelelhessen hivatásának s megmutassa, hogy méltó volt az uralkodó bizalmára, ki első sorban épen a protestánsoktól várta, hogy segíteni fognak neki a i fölvilágosodás terjesztésében. Hogy a magyarországi evang. egyház a felvilágosodás terjesztését illetőleg még nem felelt meg a jogos várakozásoknak, ezt a tételt fejtegeti egy Nothanker nevű. iró „Freimüthige Betrachtungen" című tanulmányában. Nothanker figyelmezteti az evangélikusokat, hogy ! nem elég templomokat építeni, prédikátoraikat rende- j sen fizetni, a nyilvános istentiszteleteket szorgalmasan | látogatni s adományképen nyert jogaik felett őrködni ; ; hanem igyekezzenek egyszersmind az egyházat olyan állapotba helvezni, hogy az betölthesse hivatását, melyet a felvilágosodás századában kijelöltek számára. Az evan- ; gelikusok istenitisztelete nem lélekemelő ; papjaik dogmatikusok, a helyett, hogy első sorban kateeheták lennének ; templomi felszerelésük botrányos : vallási énekeik silányak; iskola épületeik rozzantak; tanítóik rosszak, mert roszul fizetvék; tanrendszerők silány, iskoláikban a fegyelem sok kívánnivalót hagy hátra; iskoláik könyvtárral nincsenek fölszerelve stb. Az elsorolt hiányok pótlására hívja föl tehát őket s kívánja, hogy a kor uralkodó szelleme minél előbb hassa át az ő intézményeiket is. Nem kevésbé túlszigorú kritikát gyakorol hitfeleivel szemben Mikovics András, midőn konstatálja, hogy papjaik — kevés kivétellel — türelmetlenek s nem bírnak elegendő műveltséggel; hogy istenitiszteletök nem lélekemelő; hogy egyházi énekeik silányak; iskoláik I hátra vannak maradva. Kovács nevű író „Freimüthige Betrachtungen über vcrschiedcne Gegenstánde aus dem heutigen Lutherthum in Ungarn" című röpiratában, valamint egy ismeretlen iró a fentebbi munkára adott „ Widerlegung"-jában még nyersebb őszinteséggel szellőztetik a lutheránus egyház belső bajait. Kovács szemére veti a prot. papságnak, hogy egyrészről üres szólamokkal a toleránciát prédikálja, másrészről a vallásfelekezeti különbségek tapintatlan előtérbe tolása által a kedélyeket elmérgesíti s a türelmetlenséget ápolja. Tagadja, hogy a prot. lelkészek csakugyan a felvilágosodás ügyének barátai, mert hiszen maguk sem felvilágosodott emberek. A legnagyobb két visszaélés a protestánsok részéről a gyónáspénz szedése, mely sokkal botrányosabb, mint a milyen volt Tetzel üzérkedése a bűnbocsátó cédulákkal; a másik a német egyetemekre menő papjelöltek koldulása. A protestáns iskolák tanrendszeréről és tanszervezetéről Kovács megvetőleg nyilatkozik, előre bocsátván abbeli meggyőződését, hogy a kálvinista iskolák sokkal jobbak, mint a lutherásusok. A német nyelv, a természettudományok, a mathesis elhanyagolása, a latin nyelv túlságos kultiválása s a metaphysikának a tanítás központjává való tétele, ezek jellemzik a prot. iskolák tanrendszerét. És ezeken a bajokon és hiányokon nem lehet segíteni, mert hát a protestánsok elbizakodottságuk miatt a maguk fejők után indulnak s olyan tanrendszer kell nekik, a milyen más iskolának nincsen, a mi egészen extra. Ehhez járul, hogy tanáraik roszak, silányul fizetvék, úgy hogy önképzésre nem marad idejük: iskolai elöljáróik pedig tudatlanok. A „ Widerlegung" szerzője egy húron pendül Kovácscsal s nemcsak, hogy nem cáfolja meg, a kit cáfolnia kellene, ellenkezőleg megerősíti annak állításait. Célja, úgy látszik, nem az volt, hogy észrevételeivel az egyházi ügyek rendezését előmozdítsa, hanem ellenkezőleg az, hogy a magyar lutheránus egyházat rosz hirbe ke4

verje. E mellett, minden sorából kirí a magyarok iránti gyűlölete. Azt mondja, hogy Magyarországon egyiptomi sötétség uralkodik, hogy a magyaroknak sötétséghez szokott szemei nem tűrik a világosságot, hogy egész Magyarországon egyetlen világos eszű emberek van s ez Stretschko, a pozsonyi luth. iskola rektora. Kovácscsal és a »Widerlegung« szerzőjével szemben egy ismeretlen iró veszi aztán a keztyüt s „ Vor und zvider das Lutherthum in Ungarn" cím alatt kimutatja, hogy még sem oly kétségbeejtő a lutheránus egyház helyzete, mint a milyennek azt roszakarói festik. A szerző alaposan ismeri a magyarországi lutheránusok egyházi és iskolai viszonyait, sőt, úgy latszik, személves ismeretségben volt az egyház kiválóbb férfi -aival is : ennélfogva a legilletékesebben szólhatott belé a vitába. A »Widerlegung«-gal csak az előszóban s röpirata végén foglalkozik, mivel műve már akkor a cenzúrához be volt nyújtva, a mikor a »Widerlegung« megjelent. Kovács röpiratára ellenben pontról-pontra reflectál. Kovácsot különösen abban hibáztatja, hogy egyesek hibáiért az egész egyházat teszi felelőssé. Legtüzesebben cáfolja Kovács amaz állítását, mely szerint a magyar lutheránusok között a felvilágosodás nem terjedhet, mert roszak az iskoláik. Elismeri, hogy van egy-két hiányosan berendezett iskolájuk; de tagadja, hogy az iskola ügyet általában elhanyagolnák. Tagadja, hogy a felvilágokodás akadályául szolgálna pl. az, hogy némely lutheránus iskolában a német nyelv nem taníttatik elég alaposan. A protestáns iskolákban kitűnő tanerők működnek, pl. Pozsonybun Stretshko, Sabel,, IVerner ; Lőcsén Chrastina, Toperczer, Kriebel; Késmárkon Potkonitzky, Klanitza. Az iskolai elöljárók közt pedig igaz, hogy vannak, a kik keveset tudnak s »csak Verbőczy chaotikus jogrendszerében (!) birnak némi jártassággal ; de általában el lehet mondani, hogy a többség hivatásának magaslatán áll. Úgy a lutheránus egyház szervezetét tárgyaló művek, mint a protestánsok hibáját tolmácsoló alkalmi iratok megjelenésére, természetesen a türelmi rendelet adott alkalmat. S ha e rendelet hatásának megítélésére az imént bemutatott hálálkodó nyilatkozatok is befolyással lehetnek: akkor az újabb kori protestáns irók amaz állítását, hogy a türelmi parancs a protestánsokat egyáltalában nem elégítette ki, mert nem úgy intézkedett felőlük, mint bevett, hanem csak, mint megtűrt felekezetről — legalább is túlzottnak kell tekintenünk. A százados elnyomatás és üldöztetés után, a szabadságnak az a jóllehet csekélyebb mértéke is, melyet a császár engedményezett, kétségkívül jó hatással lehetett a protestánsokra. Ha még sem voltak megelégedve,