Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-12 / 7. szám

téves volna a sz. írás teremtési mythosára alapítani a geologiát, ép úgy viszás gondolat a philosophiát azért ítélni el, mivel Luther nem volt a barátja, a mennyiben a philosophia »hiú csalárdság és nagyravágyás izével bir«. Csábító körülmény továbbá az is, hogy a prot. iskolázás általában magasabb fokon áll mint egyéb hitfelekezeteké. Szégyen is volna az ellenkező. A protestánsok hiúságát növelhetik azok az esetek is, meíyekittott a r. katholicismusnak a középkorba irányuló törekvéséről tesznek tanúságot. Belgiumban az ultramontán kormány 1884— 85-ben 16 hónap alatt 877 iskolát és 228 gyermekkertet szüntetett be és felnőttek 1079 iskolaját fölöslegesnek nyilatkoztatta. — A beszüntetett iskolákba több mint 42,000 gyermek járt volt. Ez esetre a góthai »Paedegogiai Évkönyv« (1886.) azt a kérdést veti fel »valjon Belgium még sokáig ki lesz-e téve az ultramontánok »Iskolaszervezetének« anélkül, hogy mívelt állam hírét veszitse«. E csábító körülmények (inkább szomorítók!) ne ringassák tétlen megelégedésben a protestáns egyházat, annyival kevésbé, a mennyiben (például hazánkban) anyagi szegénysége miatt csekély megállapodás vagy elmaradás is nehezen tehető jóvá. Már pedig az elmaradás lehetséges, mert a tanügy manap már nem csak egyházak de államok ügye is, oly ügye, melyet reactiótól szabad állam lehetőleg felvirágoztatni törekszik. Ily állam már Magyarország is, hol az állami intézetek a kormány kiváló gondját képezik és legalább felszerelés tekintetében a felekezeti iskolákat túlszárnyalással fenyegetik. Ezzel pedig a tanmód is túlszárnyaltatik. Hitbeli őseinknek sok az érdeme, de ez érdemek nem bűnbocsánati cédulák az utódok számára. Az a protestáns szellem elevenítsen; az biztosítja számunkra a jelent s jövőt, — biztosítja az emberiség szent érdekei számára. Fabriczy János, praepar. tanár. TÁRCA. Báró Eöívös József emlékezete. (Tartotta Zichy Antal az »Eötvösalapc ünnepén, fcbr. 2-án.) A magyarországi néptanítók »Eötvös-alap«-jának központi gyűjtő-bizottsága minden esztendőben február 2-án ünnepélyes gyűlést szokott tartani, melyet a halhatatlan szellem emlékének szentel. Ez évben a VI. ker. állami tanítóképző-intézet nagy termében tartatott meg nagyszámú közönség jelenlétében e gyűlés, melynek fénypontját Zichy Antal emlékbeszéde képezte. Annak a kornak, a melyben Eötvös élt, működött és hatott, alig van hivatottabb tolmácsa, magának a halhatatlan szellemnek hívebb, érdemesebb méltatója mint a kitűnő felolvasó, a ki részt vett maga is az új Magyarország megteremtésében s Eötvösnek egyik legbuzgóbb munkatársa volt épen közoktatási reformjának megvalósításában. Az a beszéd, a melyet az »Eötvös-alap« ünnepén tartott s csak szűk körben hangzott el, minden tekintetben méltó rá, hogy a nagy közönség is megismerkedjék vele, az a művelt nagy közönség, a mely tisztelettel viseltetik a felolvasó érdemei iránt s kegyeletes hálával adózik a dicsőitett szellem emlékének. Ez év a nagy férfiú életében a legfontosabb eseményeknek forduló éve : most ötven éve, hogy a Karthauzi megjelent, negyven évvel ezelőtt lett Magyarország első közoktatási minisztere s husz éve volt, hogy a népoktatási törvényt megalkotta. A beküldött beszédet a következőkben ismertetjük. Zichy beszéde nem tartozik a nagyszabású ünnepi szónoklatok közé; nem is törekszik erre. Társalgás alakjában mondja el megemlékezéseit s épen közvetlenségével és melegével hat. Egymás után jellemzi Eötvösben a költőt, regényírót, publicistát, szónokot és allamférfiut. Mint költő az érzékeny szív embere s nincs költeményeinek az az ismerője •— agg vagy gyermek — a kinek szeméből azok könyeket ne fakasztottak volna. Mint regényíró a legnagyobb fontosságú társadalmi és államjogi kérdések megvilágítására s reformeszméinek győzelemre juttatására használja fel a költészet fegyvereit. Ez magyarázza meg a Karthausi, a Falu jegyzője s a Magyarország 1514-ben óriási hatását. Nemcsak irodalmi, hanem politikai esemény is volt azok megjelenése. Soha könyvről annyit nem beszéltek — úgymond — még Széchényi Hitelet sem véve ki, mint a Falu jegyzőjéről. Kitűnő emberek, azt mondja Eötvös a Gondolatokban, nem állhatnak egymáshoz közel a nélkül, hogy kezet ne fognának, vagy hajba ne kapnának egymással. Sokat tudnék önöknek saját élményeimből e mondat illusztrálására felhozni; de rövidnek kell lennem. Deák Ferenc sokkal nagyobb volt, semhogy valaha az irigységnek lehe jellemét érinthette volna. Boldog, boldogtalan, ez utóbbiak közt magam is, eljártunk hozzá jó tanácsért, útbaigazításért, saját nézetünk, meggyőződésünk helyesbítéseért. Az élénk kedélyű Eötvösnek sem derogált bármely enuntiatiója, de főleg ama nagyhatású és keserű megtámadásoknak kitett könyve, a Falu jegyzője iránt a haza bölcsének kitudakolni véleményét. Ez akkor is szerette a parabolát és tréfát. Maga is a megyei életben nőtt fel, helyesebben : abból nőtt ki s nemcsak kegyelettel csüggött ez intézményen, hanem abban a magyar alkotmánynak legerősebb biztosítékát látta és sohasem bízott abban, hogy a centralisták és főleg Eötvös eszményét: a független, önálló és felelős minisztériumot kivívhassuk. Kissé zokon vette tehát a megyei intézménynek népszerűtlenítését, jól ismert hibáinak és ferdeségeinek túlzott ecsetelése által. »Láttal-e már — mondá — egy lóorvosnak cégtábláját vagy akár egy állatgyógyászati tankönyvnek címlapját, melyen egy alap; jában délceg ló alakja látható, de olykép rajzolva, hogy | körmétől füle hegyéig s szügyétől farkáig minden ferdeség, kinövés vagy nyavalya, mely azon állat testén előfordulhat, körvonalain kitüntetve s láthatóvá téve legyen ? Hű képe-e ez azon állatnak ? s van-e a világon egy olyan nyomorék állat ? Bizonynyal nincs; mindazon kóros formatiók egyenként egy-egy állatnál föllelhetők, de valamennyi együtt soha sem.« Es igaza volt Deáknak mint kritikusnak; de igaza volt Eötvösnek is, mint iránymű Írójának. Neki túlozni, vastagon színezni, hibát-hibára tetézni kelle, hogy halálos csapást mérhessen mindazon visszaélésekre, és mondhatjuk badarságokra, melyek bár minden megyében s oly vad csoportosulásban nem fordultak elő, de egyik másikban, hol az egyik, hol a másik alakban bizonyosan elő fordulhattak, s melyek mint a húsba mélyen bevésődött sebek gyöngéd cirógatással nem, hanem csak eiős műtőszerekkel voltak orvosolhatók. Hatása rendkívüli volt s hiszem, kihat még napjainkra is, dacára teljesen megváltozott viszonyainknak. O magas szándéka bár kétségbe sohasem vont tisztaságának igazolásául végül azon óhajtást fcjezé ki: »vajha e regény minél előbb valószínűtlenné válnék!« A „Falu jegyzője", régi vármegyei, rendi alkotmányunk legkiáltóbb visszaéléseit segített megdönteni s jövőre lehetetlenné tenni; a Magyarország 1514.-ben, szélesebb keretben mozog, felhat a királyi trónusig s az