Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-10-23 / 43. szám
lelkipásztor hamvai folyó hó 2-dikán helyeztettek át a család által újonnan építtetett sírboltba, egyszerű, de megható ünnepélyességgel, a ceglédi gyülekezet nagy részeinek je'en'étében. A reform, tanítói kar gyászéneke után Dézsi Mihály h. lelkész mondott az új sírboltnál egy szépen kidolgozott, valóban megható alkalmi imát, az ünnepélyt ismét a tanitói kar gyászéneke zárta be. Továbbá, hogy a f. évi junius 4-ikén megejtett ceglédi pap-választás ellen beadott felebbezést a kecskeméti ref. egyházmegyei törvényszék folyó hó 13 dikán, Cegléden tartott ülésében; mint teljesen alaptalant és indokolatlant, elvetette. * Kimutatás a magyarhoni ág hitv. ev. egyet, egyház theol. akadémia önsegélyző körének állásáról. Ezen nemes célú intézmény a nemes keblű pártfogók segítsége mellett igen szép virágzásnak indul. A nemes cél sokakat indít cselekedetre, úgy hogy a körnek vagyona folyton nő és szaporodik. A mult évi szeptember 27-diki kimutatás szerint a kör összes vagyona volt 742 frt 42 krajcár, ez idén már örvendetes szaporodást láthatunk, mert az 1887. évi szeptember 26 iki pénztári kimutatás szerint már 1040 frt 31 krajcár a kör összes vagyona, melyből a különféle helyeken elhelyezett tőke összeg 1003 frt 20 kr és folyó összeg 37 frt 11 kr, ez utóbbi összeg a szegény sorsú és jó erkölcsi viseletű theologusok segélyezésére fordíttatik. A mult évben a kör ingyen segélykép 35 forintot osztott ki 7 theologus közt; ez évben az első rendes gyűlésen, szept. 26 ikán, egy theologust részesített 5 frtnyi segélyben. A körnek jelenleg 42 tagja van és pedig 13 alapitó (kik legalább 20 forinttal gyarapítják a kör tőkéjét), 8 pártoló (kik tetszés szerinti összeget adományoznak a körnek) és 21 rendes tagja (ez utóbbiak csak az akadémia hallgatói lehetnek). — A kör bizalommal fordul hazánk protest. fiaihoz, valamint az összes nemes szívű pártfogókhoz, arra kérve őket, segítsenek szegény sorsú theologusaínk anyagi helyzetén, támogassák e nemes célú intézményt, szem előtt tartván a nagy apostol ama mondását : »Egymás terheit hordozzátok, s úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.« — Az esetleges adományokat kérjük az akadémia nagytiszteletű igazgatójához küldeni, s a nagyiiszteletű szerkesztő úr becses engedelmével e lapban fogjuk nyugtázni. * A Duna-Marosközi ref. segély-egylet ügyében a következő sorokat vettük. A Duna-Marosközi ref. lelkészek és tanítók, úgy nemzeti, mint a vallási szempontból fontos hivatással bírnak, összeszedegetni, s összetartani s nemzetiségükben és vallásukban az itteni 340 községben elszórtan élő magyar reformátusokat. Azonban, hogy ezen magasztos feladatnak megfelelhessenek, ki kell emelni őket azon nyomasztó tengődésből, melyre most kárhoztatja őket azon körülmény, hogy a legtöbbnek alig van 200 —300 frt évi jövedelme. E célra lesz alakulandó a Duna-Marosközi ref. segély-egylet, melyeknek célja leend egy bizonyos tőkét gyűjteni, mely tőkejövedelméből emeltetnék némileg a Duna-Marosközi ref. lelkészek és tanítók jövedelme. Ezen alakuló közgyűlés Szapáryfalván november hó i-én tartatik meg, melyre egyházmegyénktől nyert megbízatásunk folytán, egyházainkat s híveinket ez úton azon kéréssel hívjuk meg, hogy e gyűlésen résztvevő szándékaikat a szapáryfalvai lelkészi hivatallal tudatni kegyeskedjenek (u. p. Lúgos), hogy a vasúti állomásról való elszállíttatásokról (a vasút állomás Belinckiszeto) elszállásolások s ellátásokról — mit a szapáryfalvai testvér egyház legnagyobb örömmel teljesíteni igért — intézkedés tétethessék. — Vécsey István, egyházi főgondnok. — Szalay József, ref. pap. * Luther Márton életrajza Angolban. A nagy reformátorhoz méltó életrajz még mindez ideig nem volt az angol olvasó közönség számára. A mult hóban jelent meg dr. Bayne Péter Luther Márton élete és kora című munkája két vaskos kötetben az angol könyvkiadók szokásos díszes kiadásában, ára : a mi pénzértékünk szerint 9 frt, pár hó múlva azonban valószínűleg olcsó, népszerű kiadásban is meg fog jelenni. A szerző a rendszeres német munkák — Röstlin, De Wette stb. — felhasználása mellett önálló tanulmányokat is tett s pár évi Németországon való tartózkodása alatt bejárta mind ama nagy dolgok szí íhelyeit. A munka nem tudósok, hanem a nagy közönség számára van írva, és ami a legfőbb érdame a szó teljes értelmében jellemrajz. A szerző tárgyalási módja nagyon hasonlít Carlyléhoz, erőteljes jellemzés, drámai elevenség teszik élvezhetővé minden lap> ján a munkáját. Luther alakja is, úgy a mint az e két kötetes munkából elénk domborul, kicsinyben ott van Carlylénak »A hős, mint pap« című felolvasásában, a mely nem egyéb, mint egy commentár a Kranach festette arckép felett. Kik szívesebben olvasnak angolul és megszerezhetik a könyvet, nagyon érdemes munkával gyarapítják könyves-állványukat. — P. sm /Áv á>> ^ 4^ 4^ 4^ 4^ 4^ 4^ cA_> cAj cAj tAj tAj cA_> cAj tAj cA_> lAj iAj t/o «_Aj lAj cAj cAj iA> cAj cA_> liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin í íIRDHTÉSHK. Mfm A szatmár-németii ev. ref. gimnáziumban az 188'/s• iskolai év december i-én elfoglalandó rendes tanári állápra. A megválasztandó rendes tanár szaktárgyai a görög- és latin nyelv, esetleg más tárgy is. Heti óráinak száma Jegfölebb 24. Evi fizetése: 900 frt készpénz, évnegyedes részletekben előre; 41 km. beszáliítatlan tűzifa, melyből egy tantermet fűtetni tartozik. Föltétel: csak ev. re . vallású középiskolai tanárok vagy tanárjelöltek pályázhatnak. A megválasztott oki. tanár sikeres próbaév végével állandó alkalmazást nyer, ha pedig a megválasztottnak oklevele nem volna, tartozik állandósítása esetére azt a törvényes határidőn belől megszerezni. Az állandósított rendes tanár a tanári nyugdíj és gyámintézetnek jogos és kötelezett tagja. Pályá/ók kellő-n felszerelt kérvényüket 1887. évi november hó 12-ig alantirott igazgató-tanacsi elnökhöz küldjék be. 1—3 Szatmártt, 1887. okt. 18. Fülöp Áron, Farkas Antal, igazgató tanács jegyző. igazgató tanács-elnök. T" Mellékletül kapják olvasóink : Előfizetési felhívás a „TÉLI ÚJSÁG" című vallásos olvasmányokat tartalmazó képes heti néplap 9-ik folyamát. Kiadja a „Vallásos iratokat terjesztő egyesületi' Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: jDx. ZBalla-gri J^£óxm DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.