Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-12-11 / 50. szám
iparos iskolák számára. A legújabb miniszteri tanterv alapján a kolozsvári ipariskolák felügyelő bizottsága megbízásából írta dr. Veress Vilmos, a kolozsvári kereskedelmi akadémia tanára. I. füzet, az első osztály; Il-ik füzet a második osztály számára. Egy-egy füzet ára kötve 30 kr. — Szabolcsmegye közigazgatási térképe. Hivatalos adatok alapján rajzolta Hátsek Ignác, magyar királyi térképész. 3-ik, színnyomatú kiadás; mérték : 1 : 500,000 Ára 30 kr. „Halotti beszédek és imák'' cimű műre hirdetnek előfizetést Kupai Dénes runyai ref. lelkész mint szerző és Ferenczi Bernát mint kiadó. A kiadandó beszédek és imák — mondja a felhívás — az újabb időben szokásba jött temetési modorban vannak írva, t. Í. alkalomszerű beszéd, bezárva imával. A beszédeket Mitrovics Gyula előzetesen átnézvén, róluk »kedvezően, elismeréssel nyilatkozott s megjelenésüket a prot. egyházi irodalom mezején nyereségnek tartja.* A mű december hó végén jelenik meg, előfizetési ára 1 frt, mely a kiadóhoz küldendő Miskolczra. Rath Mór kiadásaban épen most jelentek meg: Shakspere színmüvei. Fordítják többen. Jegyzetekkel ellátta Csiky Gergely. 32-ik és 33-ik füzet: III. Richárd király. Egy-egy füzet ára 40 kr. Arany János balladái. Iskolai kiadás. Ara fűzve 40 kr. — Arany János hátrahagyott iratai és levelezése. 12-ik, 13-ik és 14-ik fűzet. Egy-egy fűzet ára 40 kr. Az utolsó füzetben máikezdetét veszi a költő leveleinek közlése, melyhez számos mű-melléklet van csatolva. Ilyenek a költő két arcképe; az egyik alatt e versecske, 1880-ból: Melyik ta'ál? Hogy melyik arcképem választom rajzai közzó'l? Fényképíró úr! a botos és kalapost. Mint maradó vendég, ul s áll a többi nyugodtan, Menni csak egy készül: útja van, ez leszek éti ! A többi képek közül megemlítjük még Arany nagykőrösi lakházának, Arany János szülőházának, Szalonta főterének képmását. Az utóbbi alatt e sorok olvashatók: Szülőhelyem Szalonta, Nem sziilt engem szalonba, Azért vágyom naponta, Kunyhóba és vadonba. A Fraklin-társulat kiadásában legújabban a következő tan- és segédkönyvek jelentek meg : Irály- és költészettan polgári és felsőbb leányiskolák használatára. Irta Dr. Szántó Kálmán. Ara 40 kr. — Olvasókönyv az irály- és költészettanhoz polgári és felsőbb leányiskolák használatára. Tárgyi és nyelvi magyarázatokkal ellátva kidolgozta dr. Szántó Kálmán. Ára 1 frt 20 krajcár. — Dr. Holzweiszig Frigyes rövid latin nyelvtana az egyes osztályok tananyagának megjelölésével a gymnázium mindenik osztálya számára, leordította és magyar iskolákhoz alkalmazta Székely Ferenc. Ara 1 frt 60 krajcár. — Dr. Holzweiszig Fr. latin gyakorlókönyv az első osztály számára. Fordította, latin-magyar és magyar-latin szótárral ellátta Székely Ferenc. Ára 1 frt. — Vörösmarty Mihály: A két szomszédvár. Regényes költői elbeszélés négy énekben. Magyarázta Vozári Gyula, gymná/iumi tanár. Ara 50 kr. —• Egmont. Ein Trauerspiel von J. W. von Goethe. Bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel ellátta Dr. Bauer Simon, állami főreáliskolai tanár. Ára 60 kr. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. Bakó Imre fehérvár-csurgói lelkészt a mezőföldi egyházmegyében fekvő sió-hidvégi ev. reform, egyház lelkipásztorává választották. — Ifj. Jákóy Pál inotai lelkész a hajmáskéri ref. egyház (veszprémi egyházmegye) lelkészévé választatott. — Zoltáni Elek léczfalvi lelkész az egyházmegye legutóbbi közgyűlésén kézdi esperessé választatott; elődje Szini János 27 évig viselte az esperesi hivatalt s most hajlott korára való tekintetből lépett vissza. * A budai ref. egyház helyi bizottsága f. hó 8-án ünnepélyes ülést tartott. A volt világi elnök lemondása folytán f. hó 7-én nagy lelkesedéssel dr. Darányi Ignácot, közéletünk ez ismert nevű jelesét, országgyűlési képviselőt s a pesti ref. egyháztanács tevékeny tagját választotta elnökké. Egy négy tagú küldöttség ment azonnal az új elnökhöz, felkérni őt e tiszt elfogadására s ő engedve a közbizalomnak kinyilvánítá, hogy egyházát mindenkor kész szívvel szolgálja s az elnökséget elfogadja. F. hó 8-án a bizottság folytatólagos ülést tartott, melyen az új elnök emelkedett s egyháziasságot sugárzó beszéddel foglalta el elnöki székét, miután őt előbb a volt világi elnök, Borosnyay Oszkár, majd az egyházi elnök, Kontra János s. lelkész üdvözölték. Szívből örvendünk a budai egyházi bizottság e szerencsés választásán ! Dr. Darányi Ignác, a Budán lakó s vallásosságáról és áldozatkés?ségéről jól ismert Darányi-család e kiváló tagja, kétségkívül legilletékesebb arra, hogy e szépen kezdődött egyházi mozgalom élére álljon s azt célra vezesse. A volt elnöknek, ki kezdettől fogva buzgón vezette e mozgalmat, szintén küldöttség tolmácsolta a bizottság háláját és köszönetét, mit különben jegyzőkönyvileg is megörökíteni határozott. Ugyan ez ülésen a bizottságismert buzgalmú pénztárnoka — Szőts Albert — engedve a bizottság kérésének, újból átvette a pénztár kezelését, melyről sok elfoglaltatása miatt ezelőtt egy hóval lemondott. * Püspöki látogatás a nagy-kőrösi ev. ref. tanininíézetekben. Nagy-Kőrösről írják lapunknak: főtiszt, és mlgos Szász Károly püspök úr dec. 4-kén, esti 10 óra után szállott ki Nagy-Kőrösre, a főgymnasium és tanítóképezde meglátogatása védett, nt. Adám Kálmán kecskeméti egyházmegyei esperes úr társaságában. Az indóháznál fogadták: a lelkész-elnök, a fő- és helyettes főgondnok s a két intézet igazgatója. Dec. 5-dikén — hétfőn — reggel fogadta a két igazgató-tanács, Nagy-Kőrös város és a két tanár tisztelgését s az egyes főgymnasiumi osztályok meglátogatására indult. Mégha'1-gatta úgy az ifjak feleletét, mint az egyes tanárok magyarázatait. Ézt folytatta hétfőn délután és kedden délelőtt is. Kedden dec. 6-ikán délután a tanító-képezdébe jött s meghallgatta az igazgató és a tanárok magyarázatait, az ifjak feleletét, a gyakorlóiskolatanító és két ifjú tanítását a gyakorlóiskolában. Szerdán dec. 7-ikén d. e. tanácskozott az ígazgató-tanácscsal; d. u. pedig a tanári testülettel s megtekintette a szertárakat s a főgymnasiumi isk. közigazgatást mutató könyveket s naplókat s mindkét intézetet illetőleg megelégedésének adott kifejezést. Még pedig: ugy a tanároknak az előadási órákon tapasztalt működésével, mint az iskola rendjével, a tanítványok fegyelmezésével és szorgalmával a legteljesebb mértékben meg volt elégedve. Jól eső s teljesen őszinte örömmel nyilvánítja ki — mondá — hogy a körösi főgymnasium az általa ismert középiskoláknak mindenesetre elsők közé tartozik s ezt, mint az intézet főfelügyeletével