Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-04 / 49. szám

adatokat beszerezzék s ez által a Konventet a konkrét javaslat-tétel munkájában támogassák. E tekintetben is azt véljük, hogy a közügynek teszünk szogálatot, ha gyorsírói feljegyzés alapján legközelebbről közzé teszszük azon konventi felszólalásokat, melyeknek termékeny eszméit a gyűlés is jegyzőkönyvre vétetni határozta. Általában az idei Konvent nem volt fukar a tervezésekben és nem szegény a y

termékeny1 eszmékben. Hogy tervezései realisak, eszméi életrevalók lesznek-e, azt a jövő s legközelebb a az egyházkerületek tapasztalata mutatja meg. melyekre az idén annyi utalás, áttétel és leküldés történt, mint talán soha egy Konventből sem. Adja Isten, hogy onnan egészséges javaslatok és kiforrott ideák kerüljenek vissza jövő évi egyetemes gyűlésünk zöld asztalára! Szőts Farhas. TARCA. A régi jó öregek. (Vége.) IV. A jó népszerű stíluson kívül még egy sikeres módot is használ Gombási arra nézve, hogy beszédeit ne csak megértsék, de meg is tartsák hallgatói: az emlékezetet bizonyos események, történetek s életképekhez köti nemcsak a sz. könyvből, de a történelemből is hoz fel példakat, melyek szorosan összefüggenek a tárgygyal s ezek beszövése által változatossá, érdekesebbé teszi beszédeit. »A régi pogányok jeles mondásaival és külső históriákkal is kívántam prédikációimat trágyázgatni« mondja szokatlan, de nagyon találó kifejezéssel. Amabban Sz. Pált látja maga előtt, ki alkalmazkodván a görögök nézetéhez, melynélfogva a ki tudós s mivelt embernek akart tartatni, beszédében Homer, Heisodos vagy más szép poétából vett idézetekkel kellett bizonyítgatnia. Pál is idézgeti a pogány poétákat p. o. Arátust (Csel. XVII. 28.) Menandert és Euripidest (1. Korinth. XV. 33.) Epimenidest és Kallimakhust (Tit. I 12). A historiákia nézve a szentírást tartja szeme előtt. »Maga az Isten is szentséges beszédének nagy részét históriákba foglaltatta. Édes Idvezítőnk is a pogányok példaival szégyenífgette a zsidóságot.* Ez indokok alapján Gombási feljogosítva érzi magát azon módszer használatára., melyet kívüle, következetesen s rendszeresen, sem kortásai, sem a későbbi s mai irók nem követnek s melyet ő sajátságos kifejezéssel »trágyázgatásnak « nevez. Azon helyes meggyőződés vezérli e módszer használatában, hogy valamint a gazdászatban minden művelet haszontalan trágya nélkül: úgy az egyházi beszédben is (falusi prédikációkról van szó) mulhatlanul szükséges a példák, történetek, életképek használata. Nagy igazság rejlik e használatban, uraim 1 A mai prédikációk egyegy sivatag oáz nélkül, tenger kikötő nélkül ; a példák, történetek beszövése lenne egy-egy sziget a tengeren, egy oáz a sivatagon, hol a kifáradt hajó, tikkadt utas megpihen, egy Ararát az özönvízben, hol az emlékezet, mint Noe galambja, megszáll; a mai sivár prédikációk özönvizeiben fáradtan hull alá;

elvész a lélek, az emlékezet. Nem kell e módszert megvetni, kicsinyleni. A népies irályt azért nem szeretjük követni, mert a magasabb izlés póriasnak tartja; a Gombási e fejezet alatt jelzett módszerét pedig, mert a művelt olvasó előtt ösmereteink fitogtatni akarása gyanánt tűnik fel. De nem szabad feledni, hogy népiink izlése s felfogása s képzettsége, itt a mérvadó. Nem az a jó prédikáció, mely a műitész igényeinek, hanem a mely a gyülekezet lelki szükségeinek megfelel. A mindnyájunk által nagy mesternek vallott Dobos beszédeinek varázsa nem egyedül ritka zamatosságú jó irályában rejlik, hanem a módszerben is. Történeti tárgyakat, eseményeket dolgoz fel, személyeket léptet fel. Határozottan kimondja nemcsak az előszóban, de a homiliáknak bevezetéseiben is, hogy a synthetika módszer, hittani cikkek, bölcseimi tételek felett irott prédikációk eldeklamálása az igehirdetést meddővé, sikertelenné teszi. Ajánlja a fiatal nemzedéknek a népies nyelv tanulmányozását s a homiliai módszer használatát. »Istentiszteletünk legszélesebb körébe, legnagyobb vegyületű templomi gyülekezeteink előtt kell a nyitott bibliát felvinni a szószékbe, és a helyett, hogy egy mondat, egy vers, sokszor egy szó felett tartanánk hatalmas logomachiát, zugó szónoklatot : olvassunk el egész lapokat, rajzoljunk egész jellemeket, idézzünk egész jeleneteket, hadd éljen, hadd .szóljon, tegyen mindaz, a mi él és mozog a szentírásban !« Jó homiliát írni nehéz dolog. Ellenben mi sem könnyebb — mondja Dobos — mint egy rövid bibliai mondatra egy egész theologiai, erkölcsi s bölcsészeti tant ráépíteni. Epen azért kevés a homilia és túlsók a jelmondatos egyházi beszéd. Ezekben már a népszerű jó irályon s szövegszerűségen kívül mulhatlan szükség a történetek, é'etképek, példázatok ügyes beszövése, különben altatóul szolgálnak, vagy nagy hirtelen elröpül az emlékezetből a hallott beszéd. Gombási gondoskodik a figyelem ébrentartásáról s az emlékezet lekötéséről. Hogy messze ne menjünk példáért, lássuk a már bemutatott pünkösti beszéd egy-két helyét. A felosztás után így kezd a tárgyaláshoz : »Hogy jobban megérthessük, mivel illette meg az apostol a sokaság szívét s mi indította őket az üdvösség útjáról tudakolásra, elébb némely körülményeket szükség elmondanunk. AJ Leszállván a szent lélek píinköst ünnepén az apostolokra: a Jeruzsálembe felgyűlt különféle nyelvű népek nyelvén kezdék legott a Isten nagyságos dolgait hirdetni. Régen büntetés vala a Babeltornya építőin a különböző nyelv. De íme az Isten, ki hatalmas a gonoszból is jót hozni ki, most a különböző nyelvek tudását anyaszentegyháza építésére tudá fordítani. Mitridatesrol, ki Krisztus előtt nem sokkal Pontus s Bythinia királya volt, mint csodát jegyzé fel a történelem, hogy a birodalmában élő 22 nemzetiség nyelvét úgy tudá, hogy soha tolmácsra nem volt szüksége (Mesofanto). S bizonyára méltó is ez a csodálkozásra. Mert ki nem tudja, mily nehéz munka csak egy-két idegen nyelv elsajátítása ? Es íme az apostolok, kik elébb a saját született nyelvüket sem tudák jól (Itt jegyzetben bizonyít : Péterre nyelvéről ismert rá a főpap szolgálója, hogy galileus. A galileabeliek nyelve a már akkori zsidókétól csak annyiban különbözött, hogy durva s ízléstelen kiejtésű volt, majd úgy beszéltek siiiai nyelven, mint a gyergyóiak magyarúl.) most az ég alatt levő minden nemzetek nyelvén úgy beszélnek, még pedig minden tanu-