Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-13 / 46. szám

egyházi férfiak és mint egyházi testület, szeretett hazánkat is a leghívebben szolgáljuk. Szilassy Aladár. Ne idegenkedjünk a lelkipásztori látogatástól! A »Prot. Pap* márciusi számában »A helytelenül alkalmazott papi látogatás káros következményei* cím alatt Marosvásárhelyi álnevű cikkiró egy még eddig kevés figyelemre méltatott thémát hozván felszínre, különös érdeklődéssel vártam, hogy szólnak-e hozzá, és mit szólnak igen tisztelt lelkésztársaim a cura pastoralis eme nagyfontosságú kérdéséről: a lelkipásztori látogatásról ? Azóta félév telt el, s én — fájdalom! — hiába vártam a cikkiró által mintegy provokált eszmecserére : lelkésztársaim — úgy látszik — hallani sem akarnak e dologról. De én azt hiszem, hogy ennek épen a Marosvásárhelyi úr cikke az oka, mely nagyon is komikus színben tünteté fel a híveit látogató ifjú lelkipásztort: úgyszólván torzképet rajzolt róla, s ekként még azokban is lelohaszthatta a kedvet, a kik a cura pastoralis ezen ága iránt eddig legalább némileg érdeklődtek. Engedjék meg hát, igen tisztelt lelkésztársaim, hogy miután a lelkipásztori látogatás kérdése szőnyegre hozatott, én, kit ez a kérdés közelebbről érdekel, a menynyiben gyülekezetem körében ezelőtt már hét évvel megkezdtem, s azóta, a mikor csak lehet, folyton gyakorlom a hívek látogatását, hadd mondjam el e dologban eddig követett eljárásomat, szerzett tapasztalataimat és szerény nézeteimet. Mindenek előtt legyen szabad a Marosvásárhelyi úr fentebb nevezett cikkére némely megjegyzést tennem. Semmi sem könnyebb, mint valami dolgot, legyen az bár a legszentebb, nevetséges színben tüntetni fel. Ilyen nevetséges helyzetben állítja elénk a hivatkozott cikk is azt a »tüzes és elhamarkodva« cselekvő ifjú lelkészt, a ki mindjárt a második egyházi beszédben te'jes lelkesedéssel köztudomásra hozta, hogy miután ö egészen idegen, szeretné híveit megismernis miután jobb utat — módot erre nézve nem tud, kénytelen őket egyenként és házanként meglátogatni. Tehát ne bámuljanak, ha nemsokára e látogatásokat el is kezdi.* El is kezdte »xigy szólván házról házra, természetesen bejelentetlenül.« »Némelyek megijedtek. . . mások a beszélgetés miatt jöttek zavarba .... sokan költségbe verték magokat . . . sokan gyanakodók lettek . . . mások a gazdaság köréből kíváncsi, élces és fogas kérdéseket intéztek hozzá, melyekre hirtelen nem adhatott választ; erre aztán tudatlansággal vádolták. . . . Sokan, a kik előbb várták a látogatást, sértve érezték magokat, ha a nálok kisebb rangúakat látogatta meg előbb.* »Ha olyan családhoz jutott, hol épen nagy társaság volt összegyűlve, kényszerítették, hogy a társasjátékban részt vegyen (!)< Az élcesebbek meg szemére vetették: »Vesződjék csak a papi tudományokkal s ne avatkozzék a családi ügyekbe. Úgy látszik, hogy csak azért futkos házról-házra, hogy a családi titkokat kifürkészhesse s azokat egyházi beszédeiben nyilvánossá tehesse.* Sőt egy míveletlen embertől ilyen is kitelt: >Ugyan tisztelendő uram, nincs magának egyéb dolga egész héten, mint a fel s alá való futkározds.« »Mondhatom szép dolog ; úgy látszik, hogy máskép nem tud prédikálni, mintha elébb kilesi családi titkainkat. . . . Az előbbi lelkészünk . . . leginkább otthon tölté idejét . . . hogy minél szebb prédikációt tarthasson nekünk. De szépen és érthetően (is) prédikált! Hanem kegyelmed . . . ugyan hallottuk, hogy nagy tudós, de egy szót sem értünk beszédéből.« »Elég az hozzá, hogy az egész vállalat feltűnést és elégetlenséget szült a gyülekezetben, s kénytelen volt beszüntetni, ha nem akarta a közbizalmat és papi tekintélyét tökéletesen eljátszani.* No már, kérem szívesen, ha mindez valósággal igy történt, ha nem költött história az egész : akkor »megnémulok és nem nyitom meg az én számat.* Akkor csakugyan »nem nekünk való* a lelkipásztori látogatás! . . . Meg vagyok azonban győződve, hogy mindezt csak a képzelet világából vette a cikkiró, s annálfogva a fennforgó kérdésben komoly, elfogdható argumentumul nem szolgálhat. Közölnöm kellett mégis e hosszas idézetet, mint felette jellemzőt és tanulságost arra nézve, hogy hazánkban mily téves, sőt ferde fogalmakkal bírnak még sokan a cura pastoralis ezen ágáról, még pedig magok a lelkipásztori látogatásra hivatott lelkészek körében is. Mert be kell ismernem, hogy ilyesféle megjegyzéseket és ellenvetéseket én magam is nem egyszer hallottam, olyan lelkésztársaim ajkairól, kik a nélkül, hogy a dolog felett behatóbban gondolkodtak, vagy a lelkipásztori látogatással, legalább kisérletképen, valaha próbát tettek volna, kategorice kimondották, hogy a lelkipásztori látogatás a mi gyülekezeteinkben kivihetetlen, ezért meg ezért. . . . Hát erre én csak azt mondom, hogy tessék vele egyszer már próbát tenni! Majd meg fogják látni, hogy nem lehetetlen, nem kivihetetlen. Nehezebb dolgokkal is megpróbálkozott már »erős szívláng alatt, az elszántság hatalma és az ércakarat.* Csakhogy vigyázzunk, hogy »ne tüzesen és elhamarkodva*, azaz ne tapintatlanul fogjunk a dologhoz. A mi engem illet, az én eljárásom a következő volt. Már beköszöntő beszédemben céloztam arra, hogy híveimet saját tűzhelyüknél egyenkint fölkeresni és meglátogatni szándékozom. Mihelyt azután egy kissé rendbe jöttem, s az időt alkalmatosnak gondoltam, tehát mintegy két hónap múlva, hozzá is fogtam a kivitelhez. Mindenekelőtt presbyteri gyűlést tartván, előbb a gyülekezet véneinek egész körülményességgel, majd a rákövetkező vasárnap az egész gyülekezet előtt a szószékből tartott alkalmi prédikációmban igyekeztem mindenkinek lehetőleg érthetővé tenni és megmagyarázni, hogy mit is akarok hát voltaképen ? »Nem időtöltésből, vagy talán valami külsőies, akár egyházi, akár politikai célok elérése végett megyek én tihozzátok — mondám a többek közt — az én látogatásom célja ennél magasabb, fontosabb, mert tisztán szellemi, vallás-erkölcsi természetű.* »S csak azt kivánom tőletek: tartsátok előttem nyitva nemcsak hajlékotok, hanem szívetek ajtaját is.* Ilyen előkészület után indultam el aztán a hívek látogatására, még pedig nem egyedül, hanem (minden alkalommal) egy presbyter társaságában, ki előre informált minden egyes családról. Kezdtem pedig látogatásomat a község legszélső házalná', a legs egényebb családokon s úgy folytattam szigorít sorrend szerint, egyetlen református családot sem mellőzvén el. Magától értetik, hogy nem találkozott egyetlen egy család sem, mely rossz néven vette, vagy épen kifakadt volna (!) azért, hogy lelkipásztora látogatásával megtisztelé. Ellenkezőleg mindenütt kifogástalan szívességgel fogadtak (a mint ez magyar embertől máskép nem is várható), s távozásomkor a legnagyobb öröm és köszönetnyilvánítások közt bocsátottak további utamra. De miben állt hát az én lelkipásztori látogatásom? Nagyon egyszerű ez s mindenki utáncsinálhatja: csak kedve és szerető szíve legyen hozzá. »Jó napot,