Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-30 / 5. szám

A »Protestáns Közlöny« mult évi 45-ik számában irtam én egy »A vallása törvényszék előtti című vezércikket. egy épen akkor a törvényszék előtt forgott vallásújító pere alkalmából — tehát nagyon is érthető okok alapján — melyben épen a vezércikkek inkább is irányelveket jelölő természetének megfelelőleg kimutatni igyekeztem, hogy számos, különben tudományos műveltséggel bíró ember merő tévedésből legtöbbször csak azért itéli el jelenlegi vallásos intézményeinket; a kor socialdemocraticus mozgalmai között azért tartja a vallást is egyik bűnbaknak, »mivel az azoknak alapját képező hittételek — talán épen kíilső megjelenési alakjoknál fogva — ellenkezésbe jutván korunk tudományos világnézetével, a vakhit és bigottság szolgálatában állóknak látszanak előtte« ; de mint mondottam is, »nem nehéz a vallást enemű vád alól felmentenünk, mihelyt annak igazi lényegét elkülönítjük a dogmák jól vagy rosszul értelmezett holt betűitől.« Ezen cikkemre következett a Horvát úr által kifogásolt »Több tudományt a vallásba« című cikkemben ismét csak a vezércikkek szokásos rövidségével rámutattam azon követelményekre, melyeket korunk tisztult tudományos ismerete méltán megvárhat a vallástudományok művelőitől is. S itt kezdődik már a félreértés Horvát úr és közöltem. Nem azt mondtam én, hogy a vallásnak mélyen az emberi természetben gyökerező s kitörülhetlen alapköveinek helyére a mult századnak egészen a nevetségig félszeg rationalismusát — mely mindent meg akarva magyarázni, mindent elhomályosított s az egész világot egyedül az ész segélyével akarva egy egyöntetű egészszé alkotni, Istent és világot, lelket és természetet, észt és érzelmet, szabadságot, kegyelmet és kijelentést egymás sal homlokegyeriesti ellentétbe állított s a megoldhatlan problémák egész hadát idézte fel egyszerre — vagy a természettudományok által elért ingatag s végeredmény ökben kimagyarázhatatlan tantételeket állítsuk, mert hiszen az utóbbiak által helyesebben megismert világ mindenség csak Isten helyesebb megismerésére s tiszteletére vezérelhet ; hanem e helyett én a vallásról mint tudományról, helyesebben mondva a vallástudományról beszéltem, értve ez alatt azt, hogy a theologiai disciplinákra is ugyanazon tudományos módszer alkalmazta=sék, mint bármely más tudományra s a hittételek kritikai megítélése, a bírálati eljárás ugyanaz legyen a szent, mint a profán iratokra s az ezekből levonható hitelvi tételekre nézve is. Mert úgy véljük, miszerint csak is így állhat meg a vallástudomány korunk egyébb tudományai mellett s mint ilyen mindenkor azok koronáját fogja képezni; ily íelfogás mellett az értelem, a tudomány csak eszköz lehet egy boldogító vallásos meggyőződés szerzésénél s az így vélt ellenségből legjobb barátunk válhatik. Ezen tudományos módszer alkalmazása tette Luthert s általa a protestantísmust a világ átalakító hatalmasságává ; ez szerezheti meg korunk protestantismusának is — mely előtt a katholicismusnak egy hamis tételből levezetett s minden értelemnek ellentmondó consequentiái örök mementó gyanánt kell, hogy álljanak — korunk sok tekintetben retrográd irányú mozgalmai között is a műveltebbek rokonszenvét és támogatását. Az igazí protestantismus nem rettegi a tudományt, nem nyeli el a dogmákat pilula gyanánt, savanyú arccal árulva el az erőlködést, melybe elnyelésök kerül; tiszteli a szabad véleményt a nélkül, hogy a tekintély rabjává tenné az egyeseket. Hej pedig Lessingnek ide vonatkozó ama szavai: »Luther, te a hagyomány járma alól felszabadítottál, ki szabadít meg most a betű szolgasága alól ?« bizony ma is sokszor szánkba íllenének ! A fentemlített elvi állásponton lehet aztán tudományos vitákat indítani a vallástudományok tágas mezején is a nélkül, hogy egymást roszakarat s értelmetlenséggel kellene vádolnunk. Példa gyanánt ismét Schleiermachert veszem elő. Mint jól tudjuk, épen ő volt az, ki az új-szövetségi iratokra a legszigorúbb »scriptura seripturae interpres* kritikáját alkalmazva, észrevette, hogy az így nyert eredmények árán egyenesen önmaga ássa alá vallásos világnézetének alapjait s midőn kutatni kezdte okát azon ellentmondó ténynek, hogy a mikor egyfelől önkezével döntögeti le vallásos meggyőződésének külső védbástváit, ugyanakkor talán még hatalmasabban érezte magában, hogy lelkében él a Krisztus : mihamar rájött, hog/ »a vallás különbözik azon hitcikkektől, melyeket a korábbi századok kegijes érzelme alakított; ezek csak külsőségek; mulö értékvek s mint ilyeneket a kor szelleme többé nem képes áthasonitani« s elvetve a vallás régi scholasticus meghatározásait »keresztyén hittanában »szerves sorozatban előadja a vallásos lelki életet, nem kötve hitvalláshoz, szent irathoz, hanem úgy amint azt bárki is keble mélyében tapasztalhatja.« Tévednénk, ha azt mondanók, hogy Schleiermacher a hit és tudás, az értelem és érzelem között levő összhangot megzavarva, a vakon hivést e tisztán róm. katholikus dogmát állítá be a protestantismus tanrendszerébe; távol legyen! oly kevéssé foghatjuk ezt ő reá, mint az újabb kor egyházi atyájának méltán tartott Rothé-re, ki a mellett hogy igazi példányképe a Krisztusban hivő keresztyéneknek: első megalapítója volt a tulbuzgó protestánsok által istentelennek declarált »Protestáns egyletnek® ; ki midőn eltekintve az Írástól s confessióktól tisztán spekulatív alapokon alkotá meg újabb s emberi teremtésnek méltán nevezhető hitrendszerét, melyben az egyház történelmi fejlődését egészen új szempontból vizsgálva a keresztyénség egyházi alakjainak fejlődési folyamából szüségképen annak későbbi felbomlását következteti s az egyháznak az államba való teljes bele olvadását jósolja, de a melyben a keresztyénség lényege szerinte ismét épen fog maradni: egy szállal sem maradt hátrább vallásosság és keresztyén jellem tekintetében őt eretneknek tekintő s ta'án hozzá méltatlan orthodox ellenfelei mellett. Ezen Rothe által alapított »Protestáns Egylet«-ben, s Németország egyetemeinek legnagyobb theologusai által hangoztatott elveknek akartam én kifogásolt cikkeimben szerény viszhangját adni. Ne csináljunk hát faragott képet magunknak, s ne akarjuk önkezünkkel letépni a tudomány jellegét a vallástudományról sem, melynek körén belől szintén csak a józan értelem kritériumát lehet és kell ís alkalmaznunk, ha azt akarjuk, hogy a vallás úgy is mint az egyháztársadalmi élet éltető eleme régi tisztelt állását ismét elfoglalja a félrevezetettek vagy szándékosan eltévelyedettek lelkében. A vallás létezett, mielőtt vallásalakok, vallástudomány s dogmatika lett volna s az egyes bibliai iratok eredetének, a bibliai történetek valódiságának s az ezek alapján előállott hittételeknek tudományos történelmi birá'ata a keresztyénség igazi lényegét sohasem támadhatja meg, még ha az uralkodó fogalmakkal homlokegyenesti ellentétbe jutna is A keresztyénség s vele a protestantismus nem speculatiokból s terméketlen dialecticaí szőrszálhasogatásokból épült fel, hanem miként bölcső korában a classicus kor feltámasztott stúdiumaival táplálkozott, úgy ma is a természettörvényt s isten parancsolatját egy jelentőségűnek tekinti s a szív és értelem öszhangját nem ezek egyikének vagy másikának elhallgattatásával akarja kieszközölni. Ebben van éltető