Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-06 / 45. szám

nál és a törvényhozás házaiban. Siirgetniök, sőt követelniök kellene a törvény, az igazság és a méltányosság alapján, hogy e visszás állapot szüntettessék meg. És pedig nevén nevezve a gyermeket, egyenesen az egyetemes egyház conventjének volna mulaszthatlan kötelessége egész erejével szorgalmazni, hogy az összes állami iskolák hitoktatóit fizesse ezután az állam ; engedtessék meg, hogy a hit- és erkölcstan tanítására szánt órákon a templomi énekek is taníttassanak; a katholikus egyház ünnepeinek megtartása csak a katholikus vallású tanítók és tanulókra nézve legyen kötelező, és végül, hogy a nem katholikus vallású tanulók a katholikus templomban tartott bárminemű ünnepélyekre is elmenni ne kényszeríttessenek. Mert visszás helyzet és türhetlen állapot az, hogy a felekezet nélküli magyar állam iskolái törvény és igazság ellenére a katholicizmus szekerét tolják a többi vallás felekezetek vitális érdekeinek rovására. Dixi et salvavi animam meam. Déva. Szöts Sándor. A magyar prot. tudományos irodalmi társaság. Motto : »Zum Werke, das wir ernst bereiten, Geziemt sich wotil ein ernstes Wort ; Wenn gute Reden sie begleiten, Dann fliesst die Arbeit munter fort.< Schiller. Midőn az idei egyetemes gyűlésről haza érkeztem, mindjárt másnap arról értesültem, hogy egy városi hivatalnok házról-házra jár Eperjesen gyűjteni a pápa jubileumára. És mint később értesültem, nem eredmény nélkül fáradozott az illető. És eltűnődtem. . . . En édes Istenem! Tehát a pápa jublileumára nemcsak a katholikus intézetek, nemcsak a katholikus főpapság, a gazdag praelatusok, hanem a szegény emberek is szívesen meghozzák a magok adományait s úgy hallom, nem is volt kisebb adomány egy forintnál. És egy társaságban egy előkelő úri ember azon nézetének adott kifejezést, hogy ez adományok aligha nem fogják felülmúlni Magyarországon is az —• egy milliót — sokan kételkedtek, de lehetetlennek nem találták! (Felülmúlják biz' azok a 2 — 3 milliót is! SzerJc.) Most magunkra gondoltam. A protestántismust a kor szelleme és a vallásos lelkesültség szülte; szülte az isteniekben és emberiekben világosan látni, Istennel evangyéliomi szellemben egységre lépni óhajtó szív, lélek, a Krisztus megifjító szelleme. Es a protestántismusnak, közelebbről jelezve a magyar protestántismusnak alig van, alig képzelhető szentebb ügye, mint a testvéries, kölcsönös, egyetértésen alapuló azon szövetkezése, melynek célja a kölcsönös felvilágosítás, az eszmecsere, de különösen egyházunk dicső múltjának megismerése utján s egyházunk szellemének a századok folyamán feltüntetett nagyszerű alkotásai, élettünetei feltüntetésével lelkesedést teremtem, a hol van ápolni, azon egyházzal szemben, melynek — dicsekvés nélkül mondhatjuk — az újabbkori emberi haladás, a tudomány, a szabadság minden téren a maga lételének alapjait, forrását, legfőbb biztosítékait, feltételeit köszönheti. Mert protestántismus nélkül nem képzelhető korunk mai felvilágosultsága, a mai tudomány dicső vívmányai, a mai társadalmi élet humanismusa, szabadsága. És íme ! Egy intézmény képviselőjeért, mely intézmény már túlélte korát, a melyet a korszellemme már túlszárnyalt s egy oly egyházban, melyben a legszigorúbb s a legkövetkezetesebben keresztül vitt autokratia uralkodik, milliók lelkesülnek! És a korszelleme által megteremtett, a kor szelleme által hordozott és megkívánt egyházban, egy egyházban, melyet a vallásos lelkesültség szült, s melyet ugyancsak a vallásos lelkesültség van hivatva fenntartani, hideg közöny uralkodnék ? Nem hiszem, nem hihetem! De? És itt a kétely akar szívemhez férkőzni, nem látod-e illetve nem hallod-e, mily kevesen sorakoztak még a kibontott zászló alá ? Nem olvastad-e hogy a magyar protestántismus a magyar protestáns Sión őrei közül is eltekintve a vezérektől, mily kevesen ragadták még meg az alkalmat bebizonyítani a világnak, miszerint a föld sava még nem lett ízetlenné, a szellem, a mely a hős, a dicső elődöket lelkesítette, még nem halt ki, a lelkesülés, a vallásért való lelkelkesültség nem enyészett, nem párolgott el, mint muló köd az őszi tájról ? Nem, »a leányzó csak aluszik !« Álomba ringatta azt a mai napok küzdelme, a »küzdelem a létért«, a mult fáradalmai, és a zsibongó, nyüzsgő álomba ringató mai élet kábító zsongása. Csak hirdessük az igét, csak prédikáljuk napjainknak ezen az evangyéliomért való lelkesültségünkből keletkezett új, magyar zamatú evangyéliomát, csak prédikáljuk >még a háztetőkről is*, s az, ki egykor leküldötte a maga szent lelkét, hogy ihlesse a maga bátortalan apostolait, az le fogja küldeni" ma is ugyanazon szent lelket, hogy, a mit egykor megteremtett, azt most megmenteni, mert hiszen arról van szó, a jövőnek biztosítani is segítsen ! A róm. katholikus legény-egyletek, a róm. kath. irodalmi vállalatok, nagy apparatussal és kimeríthetlen segédforásokkal, a püspökök öntudatos egyházépitő, zárdaemelő stb. stb. munkája, mind ez mint egy jól szervezett ellenfél megannyi hatalmas serege áll velünk szemben. És mi ? És mi szétszórtan, mint a pásztor nélküli nyáj, mint az toldott kéve« egymásról sem tudunk. Hogyan álljunk ellent? Hogyan készüljünk a támadásra? De felharsan lelkemben ama régi ama felejthetetlen : »IIa Krisztus maga oltalma Anyaszentegyházának, Nem győzhet rajta hatalma Sátán birodalmának!* »Ne félj kicsiny sereg!* »Mi ne győznénk, hiszen 0 a vezérünk! A szabadság égi bajnoka !« Nem a sátán hatalma áll velünk szemben, nem, csak emberek, — nem jobbak, de nem is rosszabbak mint mi! Érsekeikkel szemben ott állanak a mi generális inspectoraink, püspökeikkel szemben főgondnokaink, püspökeink, — egyesületeikel szemben kerületeink, intézeteikkel szemben esperességeink — és népünkkel szemben — népünk! Megálljunk! Ott áll-e valóban? Vagy csak káprázat az, a mit látunk ? Úgy látszik, még nem való. De hitem, hogy az lesz, való lesz. Mert mint nem kételkedem azon, hogy összes főgondnokaink kerületi és egyetemes felügyelőink, összes főpásztoraink, 11 püspökünk, összes kerületeink, összes esperességeink és azok összes gondnokai és felügyelői, esperesei mind apostolaivá lesznek a szent ügynek