Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-06 / 45. szám

templomot. És mi nézzük összetett kezekkel e pusztító baj fokozatos terjedését. Nem teszünk, nem intézkedünk semmit, hogy az állami iskolák szelleme, iránya valláserkölcsi életünkre nézve kedvezőbb fordulatot vegyen. Nincs az új fajta iskolák számára külön tantervünk s ehez alkalmazott kézikönyveink; a hitoktatók díjazásáról és számuk megszaporításáról nem gondoskodunk; a templomi énekek tanításának megengedését nem szorgalmazzuk, s az ifjak templomba járását illetőleg nincs egyetlen sürgető, annál kevésbé egy követelő szavunk. Abban, hogy az állami iskolák a többi vallásfelekezetek irányában is hasonló eljárást tanúsítanak, meg nem nyugodhatunk. Sőt aggodalommal kell néznük, hogy az a látszólag egyenlő mérték, melylyel az állam a vallásfelekezeteknek mér, a mi hátrányunkra és a többiek előnyére szolgál. Kivált a római katholikus egyház, mely a vallásoktatás céljaira nagy számú papsággal és óriási vagyonnal rendelkezik, negatíve et indirecte jelentékeny hasznot húz törvényhozásunknak azon helytelen politikai axiómájából, melyszerint a valláserkölcsi oktatásról való gondoskodás a felekezetek dolga, melybe az állam nem avatkozhatik. A gyöngék elnyomása ez az erősnek, a szegények kizsákmányolása ez a gazdagnak előnyére. A nagy, a hatalmas, a gazdag katholikus egyház gondoskodhatik híveinek vallás-oktatásáról az állami iskolákban is, de a mi szegény protestáns egyházaink ezt az áldozatot csak erőik inegfeszítesével bírják meghozni. Ezért mondám, hogy az állami iskolák, jelenlegi szervezetök és rendtartásuk mellett, akarva nem akarva is a katholicizmus terjedését munkálják a protestantizmus hátrányára. De vannak erre positiv bizonyítékaim is. Tudjuk, hogy az állami isicolák minden róni. katholikus ünnepet megülnek, melyek a naptárban piros betűkkel vannak jelölve. Az ily napokon szünetel bennök a tanítás, legyenek bár elemi, közép vagy felsőbb rendű iskolák. Recreatiót tart tanító és tanítvány egyaránt, vallja magát bár görög keletinek, protestánsnak, katholikusnak avagy izraelitának. Szent János, Szent Péter, Szent Pál, Szent István, és minden egyéb szentek. Űrnapja és a boldogságos szent szűz tiszteletére rendelt összes katholikus ünnepek pontosan megtartatnak a magyar állam iskoláiban. Es miért? Azért, mert az állam lakosságának többsége és koronás feje katholikus és azért, hogy minden ember, minden gyermek tudja, lássa, érezze, hogy országunkban a katholikus vallás az első, az uralkodó, a többi pedig csak alárendelt és tűrt vallásfelekezet, mely köszönje meg, hogy él és szabad vallásgyakorlatot élvez a boldogságos szent szűz anya által védelmezett katholikus Magyarországon. Hát ahhoz mit szóljunk, hogy az állami ÍS' kólák növendékei a király névnapján, a koronázási emlékünnepélykor s más hasonló, u. n. nemzeti ünnepélyek alkalmából, tanítóik vezetése alatt, testületileg és kivétel nélkül a katholikus templomba menni s ott misét és nem ritkán alkalmi „Szent beszédu

-et is hallgatni kényszeríttetnek!? Minő arculcsapása ez azon fennen hangoztatott liberális elvnek, melylyel a kormány, a törvényhozás és a sajtó oly gyakran dicsekesznek, hogy a magyar állam felekezet nélküli ! És minő galádul űzött játék ez a törvény szavaival, melyek szerint: >Egyik vallásfelekezetnek tagjai sem kötelezhetők arra, hogy más vallásfelekezetbeliek egyházi szertartásait és ünnepeit megtartsák, vagy hogy ezen napokon bárminemű munkától is tartózkodjanak/ (1868-iki LIII. t. c. 19. §.) Kell-e még tovább is bizonyítanom, hogy a magyar állam iskolái a katholicizmus terjesztői a protestantizmus rovására ? Vájjon az a folyton megújuló tapasztalat, hogy a pápistaság mindenütt előtérben áll, ellenben a protestáns egyház és vallás minden lépten-nyomon háttérbe szorul, nem gyakorol-e deprimáló hatást hitsorsos növendékeink vallási buzgalmára és egyházias érzületére ? És a katholikus templomokban látott fény, pompa, tömjénfüst s egyéb külsőségek nem zavarják-e meg igen gyakran növendék-iijaink és különösen leányaink fejét, kápráztatva szemeiket, csiklandoztatva érzékeiket és elbódítva egyszerű, tiszta érzelmeiket, melyeket az evangelium igéivel, az Úr Jézus tanításaival keltettünk föl ártatlan kebleikben?! Mert hiába: tapasztalati igazság, hogy a lélek megfogódik a test érzékeiben. A fény vakít, a tömjénfüst bódít. A fogékony gyermek kebel magába veszi a látott és hallott dolgokat ; benyomásokat hoz el magával a cifrán felékesített templomból, melyeket csak nagynehezen vagy épen nem lehet többé paralyzálni s a kebel mélyéből kitörülni, kivált akkor, ha alapos vallásoktatásban nem részesíthető. Epenazért én az állami iskolák katholizáló törekvéseit veszélyeseknek tartom protestáns egyházunk jövőjére nézve. Directe et indirecte a katholicizmus szolgálatában állanak, míg a mi vallásfelekezeti érdekeinket semmibe, épen semmibe sem veszik. És fájdalom, a községi iskolákkal sem vagyunk különben. Ezeken is meglátszik, hogy oly államban élünk, ahol a katholicizmus dominál. Úgy hiszem, hogy e bajon segíteni kellene valamit, és pedig minden haladék nélkül. A protestáns egyházak főhatóságai közös erővel, együttes föllépéssel sokat tehetnének ez ügyben a kormány-