Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-10-30 / 44. szám
RÉGISÉGEK. Bornemisza Péter vallásfelekezet! álláspontja. (Vége.) Az Úr vacsorája felől imígy nyilatkozik 1574-ben kiadott prédikációs könyvében 2 0 ) : »Nagy bölcs Írástudók közül is sokakat láttam, hogy becsülni akarva ezt a szent vacsorát, úgy becsülte, mint bálványt és mindazáltal magát oltalmazni akarta ama nagy szent jámbor Luther Márton Írásával, kinek minden irása iszonyodik a pápai bálványozástól, a kenyérnek testére változásától és annak imádásától. Ismét sokat láttam írástudók közül, kik igaz méltóságát meg nem adván az Ur vacsorájának, tagadták a kenyeret és bort nem Krisztus testének és vérének velünk való közösülésének lenni, hanem csak puszta kenyérnek és csak külső jelnek és emlékeztető pecsétnek, Es ezt bizonyítni akarták Kálvinusnak és egyéb doctoroknak Írásival, maga még azok is ezerszer feljebb becsültették az ő Írásukban« (611. 1.). Egy másik beszédében, melyet ugyanazon kötetben adott ki, a praedestinatióról is megemlékszik s a következőket mondja reá vonatkozólag : *lgaz dolog az, kiről sok bizonyság is 'vagyon, hogy választás vagyon és az Isten sokat választott magának az örök életre, de a kárhozatra senkit nem választott. Azért hamisság és nem jó azt mondani, hogy Isten némely ehet a kárhozatra választottf mert erről nagy sok nyilvánvaló bizonyságok vannak, hogy Isten senkinek kárhozatját nem akarja. . . A választást mikoron olvasod a szentírásban, ne értsd csak egy emberre, kettőre, eme és ama nemzetre, mintha amaz egyet vagy ama másikat Isten üdvösségre kiválasztana és emezt vagy amazt kárhozatra választana, nem ez a választás, mert eféle válogatás csak az Ítélet napján leszen; hanem a választást értsed mind a derék, szent gyülekezetre, hogy Isten mind elejétől és öröktől fogva elválasztotta és elvégezte és elrendelte volna az ő országának szent gyülekezetét és seregét, mennyivel és kikkel teljék meg az ő dicsőséges lakozó helye. . . Tévelyegnek azért mindketten: azok is, kik a mi érdemünket mondják az üdvösség okának lenni, azok is, kik a személyekben való válogatást vélik annak okának lenni« (426. s köv. 1.). Lapokat közölhetnék e prédikációból annak bebizonyítására, hogy Bornemisza leghatározottabban elitélte a Kálvin-féle praedestinatio-tant, s e kérdésben is rendü'etlen híve volt a lutheránusok közvetítő nézetének. De nincs miért tovább is e tárgynál időznöm, hiszen álláspontja az idézett sorokból is kitűnik. Vizsgálódjunk már most az után, hogy életének alkonyán nem változtatta-e meggyőződését, hogy ugyanazon hitet vallotta-e végső éveiben is, mint előbb ? Nem változtatta, abban a hitben halt meg, amelyben élt s a melyért annyit küzdött, annyit szenvedett. Az 1584. évben megjelent prédikációiból,2 1 ) az electió és praedestinatió felőli nyilatkozataiból Thúri közöl néhányat, melyekből bizonyos, hogy ő csak a választottakra vonatkozó »eltökélést« hitt, mert abból, hogy valaki meghatározza a praedestinatió fogalmát, nem következik, hogy higyje is azt. Ugyanezen prédikációs könyvben egy egész cyclus tárgyalja az Úr vacsoráját, a mely felől, hogy milyen véleménye volt, megláthatjuk a következő részletekből: '•) »Másik része az evangéliumokból és az epistolákból való tanúságoknak ....< Sempte, 1574. íl ) »Prédikációk egész esztendő által minden vasárnapra rendeltetett evangéliumból.... < Detrekő és Rárbok, 1584. t>Az Ur vacsorája a mi urunk Jézus Krisztusnak szent testével és vérével közönségesképen való részesülésünk a látható kenyér és bor által, hogy úgy is emlékezvén ő róla, erősödnénk hitünkben, bűneinknek bocsánatjárói és az örök életről.« Majd az ahhoz való előkészületről szólván, azt mondja, hogy a jól elkészültek »méltán ehetik és ihatják az urnák érettök szenvedett testét és vérét« (200. lap). Az imádságban, melyet e beszéd végéhez csatol, a következő kifejezéseket találjuk. » Velünk egyesíted a te bizony testedet és szentséges véredet, azt ételül és italul rendelvén minekünk« ; »A te szent testedet és szent véredet üdvösségünkre vehessük«; »A te igaz testeddel és véreddel bűnünk bocsánatját is, igazán való igazságot és minden mennyei jókat mivelünk közlesz« (200. 1.). Majd a következőket mondja: »A Krisztus vacsorája, kit minekünk halálakor testamentomba hogy a, oly szentséges étel ital, melyben a mi urunk Jézus Krisztus, valóban és bizonnyal, az ő igéreti szerint, nekünk adja az ő szent testét, vérét« (201. 1.). » Teljességgel beléd forrott, és az ő teste Összeelegyedett a te testeddel és a te véreddel, oly nagy egyességgel, hogy inkább felejthetnéd te el temagadat, hogy nem mint ő tégedet.* (20r. 1.). »Hogy az Ur az ő testét is és vérét ii egygyé akarja velünk tenni a kenyér és a bor mellett, szent Pál igen nemes és drága szókkal tanítja a Korinthusbelieket, ily értelemmel: Hogy az Úr kenyere, az Ur testét részesíti és közösíti velünlif^s az Ur pohara az Ur vérét részesíti velünk. És inti 'őket, hogy ezért igen megbecsüljék. Ez a szent Pál szava: A hálaadásnak pohara, amelyet hálaadással veszünk, nemde a Krisztus vérével való közösülése ; a kenyér, melyet megszegünk, nemde a Krisztus testével való közösülése? — Szép tanúság ez: hogy kenyérnek is mondja és bornak, de a mellett az JJr teste és vére közösülését is és részeltetését is ajánlja, mert azt jól meg kell értened, hogy a sakramentomokban a szent cselekedetekben, kétféle eszköznek, külsőnek és belsőnek kell lenni', mint a keresztvízben viz is, szent lélek is mosogat és ott is a Krisztus testébe beoltatunk (Rom. 6.), így az Ur vacsorájában kenyér is és Ur teste is éltet, és azért a kényért és a tésztát nem változtatja el az Ur, és abból nem teremt ott nekünk más és új testet, mert ha most teremtene a kenyérből új testet, úgy nem az ő testét adná, aki régen szenvedett a keresztfán, és mennybement, akit itt is igér minekünk; azért szent Pál helyen hagyja, hogy ugyan bizony kenyér is az, de az Ur kenyere, azaz az Úrtól arra választatott kenyér, hogy a mellett az Úr az ő régi szent testét, ki érettünk régen szenvedett, egyesítse, részesítse és belénk elégítse és velünk közösítse. Azonlcépen az Ur bora mellett, vérét is a mi vérünkkel egy vérré tegye. Igaz dolog azért, amint minden doctorok, Hilarion, Ireneus, Ágoston. Luther Márton és egyebek is tanítnak, hogy az Ur vacsorájában kétféle étel ital, külső és belső, földi és mennyei adatik« (202. 1.). >Noha egyébképen is egy test Ő mivelünk, de itt leglciváltképen kötelezi magát arra. Mint a szent lélek az apostolokban pünköst előtt is vala, de akkor leginkább. Ily értelmök volt a régi szent doctoroknak és azután való istenfélő tanítóknak, Luther Mártonnak, Filep JMelanchtónnak és többeknek. Nem sokban különbőz, noha különbőz Calvlnus János irása is ebben, hogy az Úr valóban részesíti magát velünk.« Kálvinra vonatkozólag oldaljegyzetben így utasít: » Olvasd meg magyarázatját I. Cor. 11., megérted ott a különbséget is* (204. 1.). Csak még egyet a sok közüli »A kenyér és a bor
