Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-30 / 44. szám

mintegy köntöse a Krisztusnak, de a kenyér és bor alatt, avagy mellette, avagy benne: bizonnyal ő magát veszszük, ö magával részesülünk« (204. 1.). Mint tudjuk, lényeges különbség a Luther és Kálvin tana között az is, hogy míg Luther szerint az Úr vacsorájában a Krisztus teste és vére mindenkivel közöltetik, úgy hívővel, mint hitetlennel, de csak a hívőnek áldására, a hitetlennek pedig kárhozatjára; addig Kálvin szerint csak a hivő élvezi a Krisztus szellemileg közlött testét és vérét, a hitetlen ellenben csak kenyérben és borban részesül. Bornemisza e tárgyban Ís a legszilárdabb lutheri alapon állva, hosszasan fejtegeti erre vonatkozó véleményét s a Iegkevésbbé sem tér el a Luther által megállapított elvtől (204—208. 1.). Mint az idézetekből látszik, nemcsak az Úr vacsorájáról előadott vélekedéséből tűnnek ki lutheránus érzelmei, hanem ki is nyilvánítja, hogy »ily« értelme volt Luthernek, Melanchtonnak ; ellenben a Kálviné különbözött, habár nem sokban is. Hasonló nyilatkozatot tesz »A hamis próféták eltávoztatásáróU irt beszédében, ahol is a »sacramentariusokat* szintén a hamis tanok követői közé sorozza, és pedig az Úr vacsorájáról vallott nézetökért (467. 1.). Ugyanezen prédikáció végső mondataiban »Mit tanulánk« cím alatt kivonja az egésznek summáját, s a többi között ezt mondja: »Nagy drága ajándéka Istennek csak így is bizonnyal megismerni, ki tanítson igazat és hamisat. ]r

ess azért a szentírás mellé minden tudományt, törökök, zsidók, pápások, Luther Márton tanítását és egyebekét; és megismerhedd, hogy amit Isten ez utolsó időben Luther által prédikáltatott, mindenben egyez a próféták, Krisztus és az apostolok tanításával.* (480. 1.). íme! tehát Bornemisza Péter a Luther Márton tanait tartja a bibliával megegyezőknek. Félremagyarázhatlanul kijelenti, hogy a szentírásnak az összes dogmatikus nézetekkel való összehasonlításából Luther igazsága tűnik ki. így hát hiábavaló erőlködés az, mely őt mint a Kálvin hivét, mint reformátust akarja szerepeltetni magyar protestáns egyházunk és ennek irodalma történetében. Zoványi Jenő, theol. s.-tanár és főisk. alkönyvtárnok Sárospatakon. Egyháztörténeti jegyzeteimből. Ballagi Aladár úr, e lapokban legközelebb megjelent közérdekű cikkében, a cseh ref. egyház papjaira vonatkozó adatokat kérvén : szives örömmel közlöm vele s ez ügyet figyelemmel kisérő olvasókkal, azt a keveset a mit e részben én tudok, s a mit különösen még közzétéve nem láttam. A maga korában nagy tekintélyű Szőke Ferenc borsod-gömöri esperes sajátkezűleg vezetett naplójából, a következőket vontam ki szórói-szóra. »Ad 1793. 25-a juli. Mind a ns. velezdi eklésia jelenti, mind tiszt. Kovács Ferenc uram, hogy ezen utóbbi tiszt, prédikátor Morvaországba szándékozván menni: helyette rendeljek prédikátort. Melyre nézve, Velezdre rendeltem t. Sütő Sámuel uramat félfizetésre.« 31794. 25. aug. Tiszt. Fazekas György úr helyébe, ki vissza megyen Csehországba, rendeltem interimálisnak tiszt. Kapczy István uramat.« »1798. i-a aug. datált levelét vettem főtiszt. Hüchenbach bécsi superintendens úrnak, melyben jelenti, hogy csehországi superintendens Szűcs Sámuel úr tetemesen bevádoltatván a bécsi consistoriumnak : nem Ítéli tanácsosnak, míg pere el nem végeztetik, hogy bevétessen valamely eklésiába. Ezt a levelet közlöttem fő curátor urammal.® >1799. aug. vettem t. Turóci és Gsider uraimék instantiáját, együtt a többivel.* »T. Breznyai úr Gálszécsből applicaltatni kivan.« Cseh- és Morvaországból haza került ref. papjaink közül egykorú bejegyzések szerint 1806 tavaszán Gömörben még éltek és rendes papok voltak: Gsider Imre Zádorfalán, Turóczi János Bejében, Kaposy Sámuel Kisfaludban. Az utódokat illetőleg, Szőke Ferenc naplójában a következő bejegyzés van: >1798. szept. ?5. írtam levelet Kálosára t. Jessenius József úrnak, hogy esztendő alatt írt predikátióit pro censura küldje be*, eadem, Tardy József úrnak is ugyanazon materiába A. vadászra.* »1798. szept. 27. Jessenius József úr behozva predikátióit, esztendő alatt csak 34-et mutatott be. Megvallotta, hogy sokszor nyomtatott prédikációkat vitt fel és olvasott. Megintettem, hogy minden héten két predikátiót dolgozzon. Nyomtatott predíkatiókkal ne éljen.* Az 1862-ik év junius 15-én előttem mint akkori gömöri esperes előtt, pontosan vezetett naplóm szerint, egy tisztes öreg papné, Jessenius József né, magáról és családjáról híven és kifogástalan igazsággal a következőket mondotta el: »Apósom Jessenius Jóel Csehországban paposkodott. Anyósom Budics Klára, szepsi ref. pap leánya, oly szép volt, hogy József császárnak is feltűnt, s ott jártakor meg is tetszett és akarta, hogy kövesse Bécsbe; de nem adták. Két fiuk volt. József az én férjem, kit atyja, mikor Csehországba ment, az oskoláztatás miatt itthon hagyott; ki is tanult és lett kálosai pappá, hol 7 évig lakott. Innen Martonfalvára vitték, a hol csak 3 évig szolgálván, meghalt. Két gyermekünk volt. József a ki mint szabólegény járt-kelt a világban, és Borbála Lekenyében vagyonos nemes Özvegy Ludmán Istvánné, öreg édes anyjának hűséges táplálója. Ez örökölte az Ároni család rendkívüli buzgóságát, annyira hogy éveken át ő volt a sok bajjal küzdő lekenyei ref. kis leányegyház éltető lelke, nemcsak, de valóságos kurátora egy ideig — az Isten meg is áldotta gyermekeiben. »Folytassa csak —- biztatám — magáról elébb, úgy aztán tovább.* »Az én atyám Csepely István is pap j volt Szkároson — folytatta — tehát anyám Ludmán Borbála után örököltem egy kis nemesi birtokot, mit a magokéval kezelnek gyermekeim, s élhetünk belőle tisztességesen. Tiz évig éltem férjemmel, 53-ik esztendeje hogy özvegy vagyok. Akkoriban a gömöri ÖZvegy papnék a Deficiensek kasszájából 15 vagy 16 váltó garas segítséget kaptak esztendőnként; én is kaptam 4 vagy 5 évig. De ez után is járni kellett, vizen-sáron Beretkére, mint anyaegyházba tartani szokott visítátióhoz. Szégyenlettem, azután nem mentem, el is felejtettek; azóta semmit sem adtak, pedig most már 82 éves létemre rám férne.* Igyekeztem megnyugtatni. . .. Orvosoljuk lehetőleg a sebet, behozzuk most már, többecskével gyámolított özvegyeink közé. Még ezeket mondotta : »Férjem testvérjét Teofilnak hívták. Ez mártyrrá lett, a prágai hidra szögezték nyelvét, mivel pápistává lenni nem akart.* Gsider Antal, az Imre fia, maga idejében a gömöri ref. egyházmegye egyik legkitűnőbb táblabírája. Lángbuzgó pap, szép szónok, jó gazda, ki nem csak hívei, de az egész egyházmegye, sőt a Balogon gyakran megfordult herceg Koburg Kohári elismerését is kivívta. Az ő szellemét átörökölték gyermekei: Károly, a gömöri