Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-23 / 43. szám

mint a többi s részben államilag is támogatott vallásfelekezetnek. xA nemes versenyt a múltban, viharok közt, dicsőséggel megállottuk ellenfeleinkkel szemben. Ma, midőn békességben élünk, midőn erőnket szabadon fejthetjük ki, s vallási s egyházi érdékeink előmozdításán akadálytalanul dolgozhatunk, hogy állunk a versenynyel a nőnevelés terén ? A versenytársnak majd minden nevezetesebb városban van egy-egy magasabb nőnöveldéje, egyházának egy-egy hatalmas erődje ; nekünk az egész országban alig egy-kettő s azok iránt is hiányzik, nem az anyagi áldozatkészség, de még az érdeklődés és erkölcsi támogatás is. Igaz, hogy sok a teendőnk, sokfelé kell áldozatot hoznunk, de egy-egy fon-' tosabb feladat alig ha áll mai napság egyházunk előtt, mint a nőnevelés felkarolása. Ne téveszszük szem elől azt a nagy hivatást, mely a protestáns anyákra várakozik. Farkas József. Hogy csinálódik a „Confusio idearum." A »Debreceni Prot. Lap* folyó 1887. évi 32. és 33-ik számában »Confusio idearum« című cikk egészére kiterjeszkedni már csak azért sem fogok, mivel annak első része más egyének dolgozataival és eljárásával foglalkozik, azonban a »Protestáns Pap* folyó 1887. évi áprilisi füzetében megjelent konfirmációi beszéd és ténykedés is — melyet én írtam és cselekedtem meg — alkalmat adván »Confusio idearum« csinálására, nemcsak jogosultnak, hanem mintegy kihivottnak tartom magamat megkisérleni annak kimutatását, hogy kinél nem volt és nincs, vagy kinél van hát »Confusio idearum.* Követve a cikkíró eszejárását és sorrendjét, én is előre bocsátom, miszerint »a leghiggadtabb tárgyilagossággal igyekszem elmondani az alább Írtakat, tehetem ezt minden feszély érzése nélkül, mert megtanítottak rá, hogy a »tárgyilagosság* oly bő és tág értelemben is használható, hogy annak köpönyege alá mindaz befér, a mit a beszélő vagy iró saját egyéni ízlése vagy szeszélye jónak és helyesnek diktál.« Cikkíró bevezetésképen a konfirmáció fogalmát érintvén, a Révész Imre »Kálvin élete és a kálvinizmus* című munkájából idézi, hogy az úgynevezett konfirmációnak »a szigorú kálvinizmus szerint semmi helye nincs.« »A skótok mai napig határozottan elvetik a konfirmációt*. Ezeknek megírása után rögtön beismeri, hogy »mégis idők multával a skótokon kívül minden reformált egyház, maga Genf is, bevette ezen szertartást s gyakorolja azt mint a hitbeli megerősítést.* Hiszen ha épen maliciózus akarnék lenni, itt mindjárt azt kérdeném a cikkírótól, mi célja volt »a szigorú kálvinizmussal« — a skótokat kivéve — minden refopmáit egyházat, magát Genfet is ellentétbe állítani? És ha tette, minthogy tette is, miért nem jelezte egyúttal saját álláspontját, t. i. a szigorú kálvinizmus alapján, a skótok közé sorakozik-e, vagy a többi minden, és így »az evangyéliom szerint reformált magyarországi ker. egyház* tagjául tartja magát? mely utóbbinak törvényei, szentesíttetve az Úr 1882-dik esztendejében, világosan rendelkeznek a lelkipásztorok kötelességeiről, a 95. §-bán ezek közé sorozván a »konfirmációt«, a 109. §-ban pedig szórói-szóra ezt mondván: »Kötelessége az Úr asztalához készülő növendékeket előkészíteni, s a konfirmációt egész ünnepélyességgel végezni * Részemről tisztában voltam és vagyok azzal, hogy én a az evangyéliom szerint reformált magyarországi keresztyén egyház« szolgálatában állok, annak tényleges törvényeit tisztelem, azok szerint járni el kötelességemnek ismerem mindaddig, míg egyik vagy másik zsinatirag megváltoztatva nem lesz. A konfirmációra vonatkozó rendelkezéseket annyival inkább megtartom, mert a törvény életbeléptetése előtt annak szellemében működtem oly értelemben is, hogy azt »egész ünnepélyességgel végezni« édes kötelességem volt s most is az ; mert én ezen álláspontot vallom magaménak, tehát nem megyek vissza a mult idők messzeségébe, keresni akár nyilvánított, anynyival inkább elhallgatott elveket, mely eljárással saját hit felekezetem egyetemére mintegy a hűtlenség bélyegét látszanám kisütni, és ez alig is lehetséges, mert a protestantismus lényege és isteni ereje a felvilágosodás, a haladás, a most élő emberek hit és vallásbeli szükségleteinek, az evangyéliom általános irányelveinek betartása mellett, ezek szerint való kielégítése; legkonokabb ellensége pedig a tespedés, a merevség, mely az intő jeleket meg nem értvén, mozdulni nem akar, sőt a mozgásban másokat is kész meggátolni, ragaszkodik a régiekhez, az újabb igényeket és igazságokat nemcsak figyelmen kívül hagyja, de el is kárhoztatja; azonban mindennek dacára a lelki világban is megdönthetetlen ez az axióma, hogy: »Mégis mozog a föld.« Aztán ha valaki más népek, más idegen tartománybeliek hitbeli meggyőződésére, vallásos szokásaira hivatkozik, mondja ki azt is, azokat tartja-e helyeseknek és így a saját magunkéit helyteleneknek ? A mikor is természetesen kötelessége az eddigi kötelékből kiválni és mint ellenlábas szerezni érvényt nézeteinek, a miképen tettek vala a nagy Kálvin és reformátor társai. Ennyit lett legyen szabad elmondanom a cikkiró által — a konfirmáció létjogosultságát illetőleg — felhozottakra. A konfirmáció fogalmának fejtegetésébe nem mélyedek, mert akkor csak ismételnem kellene azokat, melyeket e tekintetben a »Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1886. évi 41. és 1887. évi 16., 17., 18. számában megírtam. Annyit minden esetre mégengedek magamnak, hogy nézetem szerint a konfirmáció lényegét és jelentőségét úgy akartam érteni és visszaadni, a mint az minden reformált egyházban, így a miénkben is a nagy többségnél idáig visszhangra talált, úgy hogy az senk; által rám nem fogható, mintha én a cikkiró részéről, a Tóth Sámuel, Tóth Mihály és Kovács Ferenc munkáiból vett idézetekkel ellenkezőt csak egy szót is írtam volna. A fentiekből minden elfogulatlan itélő kivonhatja, hogy nem konfundáltam magamat sem a konfirmáció létjogosultsága, sem annak fogalma és jelentősége körül. Az általam végzett konfirmációi szertartással foglalkozván a cikkiró, így ír: »Az ünnepély egy élőbeszéddel vette kezdetét. Szerintem helyén lett volna egy rövid fohász, mivel minden munkánkat Isten segítségül hívásával kell kezdenünk.* Aztán kérdezi: »Miért épen azt ily alkalommal mellőzni ?« Jelezve van a »Protestáns Papc áprilisi füzetében közlött konfirmációi ténykedésről, hogy az az »úrvacsora előtt mondandók és teendők után közvetlenül vette kezdetét, a kettő nem volt egymástól elválasztva, ha úgy tetszik, egybe volt illesztve; minthogy pedig az Úr