Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-23 / 43. szám

hogy magyar honleányokká képeztessenek a leendő anyák. A népiskolák, melyekben a nagy közönség gyermekei nyerik az egész életre kiható irányt, a magasabb fokú nőnöveldék, melyekben a tehetősebb családok leányai képeztetnek, a tanítónő-képezdék, melyek a fensőbb körökben szükségelt nevelőnők képzésére is hivatvák, magyar szellemtől vannak áthatva, s az eredmény most is érezhető, egy-két évtized múlva pedig még inkább érezhető leend. De miként vagyunk mi protestánsok a leendő anyákra való tekintetből vallási tekintetben ? Beszélünk az elődök vallásos buzgóságáról, egyházunk iránti törhetlen szeretetükről, áldozatkészségükről: hol vették azok ez egyházias jellemet? Nem az iskola, nem a templom az első, fő forrásai a vallási életnek, hanem az édes anya keble. Azok az egykori protestáns anyák s nagy anyák! Ezek tanították meg az egyház későbbi oszlopembereit először imádkozni, Isten nevének tiszteletben tartására, Istennek legfőbb törvényeire, ezek vezették el először a még járni is alig tudó gyermeket Isten házába. Mikor a tanító keze alá vette a gyereket, már akkor ez el volt indítva az úton, csak tovább kellett vezetni. De tovább haladtában is kisérte az édes anya folyvást. Ez segített a gyermeknek a vallásos énekek s dallamok megtanulásában, ez őrködött az Úr házának látogatása felett, ez vette számon a textust, a prédikáció tartalmát, ez kommentálta, bővítette vagy példákkal illustrálta a lelkész bölcs tanácsait, intéseit. Ne csak mindig a protestáns apák érdemeit emlegessük, a valódi érdem a protestáns anyáké. De hogy vagyunk ma ? s még inkább hogy leszünk a jövőben? Ma még csak vannak férfiak, vannak kisebbnagyobb vezérembereink, kiknek bölcsejét vallásos énekeket dúdolgató édes anya ringatta; ma még vannak férfiak, kik előtt ott lebegnek gyermekkori emlékeik között a tisztes arcú, puritán jellemű protestáns matrónák s azoknak komoly, bensőies vallásossága, szeplőtelen, becsületes jelleme évtizedek multán is érezteti hatását. De e tisztes példányképei a valódi vallásosságnak egyre kevesbednek, egyházunk diakonissái s presbyterissái fogynak ; az új nemzedék már alig vagy épen nem érti azt a nyelvet, melyet apáink a templomban beszéltek, nem érti a bibliai nyelvet, a bibliai képeket, hasonlatokat, kifejezéseket, nem ismerik azokat a régi, nagyon régi — háromezer éves — és még mindig új, a mai korra s a most élő emberekre is illő szép énekeket; keble nem emelkedik, mikor felzendülnek azok a remek templomi dallamok, melyeknek némelyikéből talán a középkori Magyarország méla bús szelleme szól hozzánk, némelyike pedig összekötő kapcsot képez köztünk és külföldi hitrokonaink között. Ha kihalnak a protestáns anyák, kihal a protestáns nemzettség is. Az egyik protestáns felekezet ez előtt kéthárom héttel tartotta egyetemes konventjét, tanácskozásait figyelemmel kisértük, de aránylag igen kevés történik a nők vallásos növeltetésének fejlesztése iránt. Két-három hét múlva a másik protestáns felekezet tartandja konventjét, de — eleve is jósolhatjuk — hogy nem igen marad sem ideje, sem pénze a nőnevelés ügyével való foglalkozásra. S ha tekintjük az egyházkerületi s egyházmegyei jegyzőkönyveket, mindenütt úgy találjuk, hogy sokkal nagyobb a figyelem s áldozatkészség a férfiak, mint a nők nevelése iránt. Nem csodáljuk, hiszen a protestántismus születésétől kezdve erős szövetségben áll a tudománynyal ; ez volt a protestántismusnak a fő úttörője, ez volt dajkája s legerősebb oszlopa: illő s bölcs dolog volt, hogy a protestántismus is minden lehetőt megtegyen a tudomány fejlesztése érdekében. Meg is tett! S hogy a tudományos műveltség az utóbbi rövid 2 — 3 száz év alatt oly nagyszerű fejlődésnek indult, ez kétség kívül legelső sorban a protestántismus érdeme; hogy ma már minden műveltebb állam egyik első állami érdekűi a tudományok fejlesztését tekinti, s e célra jelentékeny áldozatokat hoz, ez a reformáció szellemének soha el nem enyésző dicsősége. De épen azért, mert ma már a tudományok ápolása s fejlesztése állami s társadalmi érdek és teendő, kevesbűl némileg az előbb kiválóan a protestáns egyházra nehezedett teher; vagy ha a teher nem is, de ma már egyházunk jól felfogott érdeke nem azt kivánja, hogy minden figyelmünket, összes anyagi és szellemi erőnket kizárólag a tudományok előcsarnokaira és szentélyeire fordítsuk, hanem ügyeljünk és áldozzunk az eddiginél nagyobb mértékben arra is, a mi minden bölcseségnek a kezdete, ügyeljünk a vallásos neveltetésre, áldozzunk oly intézetekre, melyek hivatásokúi a magyar protestáns nőknek és kivált az előkelőbbeknek valódi protestáns szellemben való nevelését tekintendik. A nép- s tudományos nevelés történetében büszke önérzettel tekinthet a protestáns egyház a nálánál számban és vagyonban hatalmasabb ellenfelére. Nem volt protestáns egyház e hazában, a mely mellett nem lett volna protestáns népiskola, míg a hatalmas kath. egyház némely vidéken alig dicsekedhetett egy két írni olvasni tudó taggal ; al- s főgymnasiumunk, jogakadémiánk a sok zaklatás, fosztogatás s akadályozás dacára is volt jóval több — a népesség számarányát tekintve —