Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-09 / 41. szám

Iád is, melynek megígértem volt, hogy meglátogatom. Ez okból el nem szalaszthattam a február havában kínálkozó alkalmat e missziói út 3 hét alatt megtételére és hálát adtam Istennek, hogy »Antonio Lopez« nevű nagy Atilla-gőzösön, pompás esti légben hanyatt felehettem ennek fedélzetén megolvasva a csillagokat és dicséretet zengve. É gőzössel százakra menő katonát küldött a kormány Kubába, amaz ezerek sírjába, kik most nevetve és dalolva indultak talán a sárga láz és a »vomito«, a kubai pestis elé. Ily környezetben jó volt, hogy eléggé el voltam látva traktátokkal, melyekkel sokaknak használhattam. Sok érdekes jelenet adta ott elő magát, kivált mikor rumot osztogattak, vagy helyesebben mondva általános etetés volt. A hajó ingadozása miatt ugyanis az egyik leveses tálkájával együtt, bajtársai általános nevetése közben, bukfencet hányt ; a másik viszont a levessel telt kanalat szájához viendő, a levest nyakkendője mellé öntötte. Általán nagyon vígan voltak és késő éjjelig daloltak, de én még ennél tovább is énekeltem az éjben, szíva a tengeri levegőt és élvezve a jóleső csendet. Nap közben olvasgattam Eunke »Glaubensleben und Alltagswelt«, vagy angol életképeket, német világításban, vagy az én Karácsoni ajándékémat és még más könyveket, melyeket mint útitársakat vittem magammal. Kevés embernek van foga'ma airól, mily jól esik egy kicsavart szivacsnak, ha ismét derekasan tele szívhatja magát! Ilyen dolog után nem elaléltan, hanem üdülten, vidáman, türelemre és győzelemre készen tér az ember haza ; és mely dicső tudat, hogy mindnyájan a győzelmes napnak országa felé utazunk. Harmadik osztályon utazva, több alkalmunk van az emberekhez férhetni; legyen ís a Krisztus tanítványának jelszava : »A szegényeknek prédikáltatik az evangyéliom«; de a szegény gazdagokon is sajnálkozom sokszor. Azt pedig épenséggel szégyeltem, hogy egy spanyolnak, ki első osztályon utazott, de kivel a vitorlás csónakban mentünk a gőzhajóhoz, nem adtam olvasmányul atyám spanyol nyelvű életrajzát; nem akartam tolakodónak látszani, de jobban meggondolva a dolgot, viselkedésem némileg gyávaságnak, mulasztásnak tünt fel előttem, melyet jóvá kell tennem. Menjek-e most már az első hely fedélzetére, hogy onnan visszautasítsanak ? De alig fordultam arra felé, kezemben a könyvvel, mikor felém jön az én caballeróm egy más kanáriaival beszélgetve, ki szinte Las Palmas felé igyekezett. Lám, a hűséges Isten habozó gyermekeit mindenkor megelőzi! Bárcsak jobban tartanák ezt emiékökben! Most tehát átadtam az egyiknek atyám életrajzát, a másiknak Livingstone életét s mindkettő köszönettel vette a könyvet és utóbb fel is cserélték egymás közt ez olvasmányokat, melyeknek tartalma teljesen lekötötte figyelmöket. Ugy Iá'szik nekem, hogy mai világban egy keresztyénnek sem kellene útra kelnie, a nélkül, hogy jó könyveket vigyen magával, kikölcsönzés, elajándékozás, vagy eladás végett; csináltathat magának e végre extrazsebeket és lehet ő maga egy kis ideig teherhordó csacsi, mi szinte nem megvetendő bizonysága a munkás, vagy ha úgy tetszik, a szenvedő keresztyénségnek. Utunkon, balfelől feltűnt Lauzarote és Fuerte Ventura, utóbb pedig Hierro, vagy, a mint azt a hires hosszúsági fok miatt tanultuk, a vas-sziget, Ferro és éjjel elmentünk a nagy Kanária, az e csoport negyedik szigete felé, melynek fővárosa Las Palmas. Előtte való estve még kellemetlen jelenet is fordult elő ; a katonák közt felbomlott a fegyelem, a tisztek nem mertek közéjölc menni, de a helyett mulattak a teremben ; hirtelen támadt nagy lármára azonban, a legmakacsabb katonát, egy catalanit, két lábánál fogva egy nagy vasrúdhoz vasaltak. Ily helyzetben kellett maradnia egész éjen át, s úgy látszik, hagy ez jót tett neki, mivelhogy reggel szívesen fogadott tőlem egy csomócska dohányt s néhány traktátot. Érdemes azonban ily nagy gőzhajók gépházába is lemenni, hol a szegény fűtők, leglöbbnyire meztelen felső testtel és fekete képpel nehezet dolgoznak és onnan fel az első osztály pazar termébe, hogy ekkép teljes ridegségökben tűnjenek fel előttünk az élet ellentétei. Ezen elmélkedés juttatott a szegény fűtőknek egy pár franknyi borravalót, mi a rákövetkező traktátokat annál elfogadhatőbbaknak tüntette fel előttök. A mi pincérünk ís, kinek négy gyermeke volt, szívesen fogadta a spanyol » Gyermekbarátot® gyermekei számára. Végre találtam ott egy német kereskedelmi utazót Remscheidből, ama rajnai kereskedelmi metropolisból, melynek neve Spanyolországban ismeretesebb , mint Berlinben. Vasárnap reggel szálltunk partra Las Palmas kikötőjében, mely egy kis hegyi fok által védve, körülbelül egy órányira fekszik a várostól. Első utam volt az angol alkonzulhoz, Millerhez, hogy nála tudakozódjam az angol istenitisztelet felől. Az istenitisztelet déli 12 órakor volt, s az angolok örültek, hogy én prédikálni akarok és a nagy Antilla-gőzösnek is egy órával később kellett indulni, mivelhogy az istenitisztelet egyik vezetője e gőzösnek ügynöke volt, ki az áhitatatosság óráját nem akarta elmulasztani. Nagy öröm azt tudni, hogy istenitisztelet után tudakozandók, mindenütt csak az angol konzulhoz kell mennünk és hogy a templom, mikor pap nincs jelen, biztosan az ő házában van berendezve. Örülünk annak is, hogy újabb időben a német konzulok és főkonzulok új gyülekezetek alapításainak élére állnak, nemcsak kötelességérzetből, hanem becsületből is. Csak az a híja, hogy nálunk nincs oly könyv, mely a laikusoknak megkönnyítené az istenitisztelet tartását, mit az angolok a szép Common Prayer Book segítségével könnyen elérnek, de ezen hihetőleg a gyarmatok haladásával segítve lesz. Került tehát ott mindjárt vasárnapi munkám ; mert az istenitisztelet után, délután keresztelendő volt négy gyermek. Azután Miller házába kellett szállnom s ott találtam fiát azon angol hölgynek, ki megküldötte nekünk egy szép angol böjti ének fordítását, melyet klasszikus spanyolra fordíttatva, küldtünk neki vissza. Ugyanez ittlétekor új testamentomokat és traktátokat is osztott ki. Az angol vendéglőben feküdt egy halálosan tüdőbeteg angol, kit egy ott tartózkodó angol család szeretetteljesen ápolt s kiknél én is virrasztottam egy éjen, az utolsó éjen át, mert a beteg másnap reggel elhúnyt. Mily pompásan működhetnék itt a spanyolok közt, egy angolul is értő misszionárius; a spanyoloknak prédikálná az evangyéliomot és a külföldi kolonia támogatná. Sehol sincs híja a munkára való • alkalomnak. Isten adja, hogy hűségesebben imádkozzunk munkásokért. Most azonban, kedves olvasó, kalauzollak kissé a Hesperidák kertjeiben; csakugyan van ott arany alma, még pedig nem látott bőségben és üdeségben. Az égalj alkalmas mindenféle termények ültetésére; földmívelés és dohányültetés virágzik ott. Gazdám is foglalkozik dohánytermeléssel, mihez gőzgépeket is használ s mely körül több száz szegény leány talál foglalkozást, mi reájok nézve nagy jótétemény. E szegények hegyi barlangokban laknak, hol téli hideg nincsen. Miller úr ezenkívül ültet banánokat, szőllőt és pálmát és nagy tavat ásat, kibélelve az ott található vizáthatlan, a vízben megkeményedő agyaggal. Útitársaim egyike vezetett engem a muzeumba,