Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-09 / 41. szám

kedvűséget fogunk tapasztalni még azoknál is, kik máskülönben kellő képessséggel, szorgalommal rendelkeznek. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha közöttünk is nem volnának magukról s kötelességeikről megfelejtkező, hányi-veti emberek, kik lerázva magukról az iskola porát, azt vélik, hogy a bölcsességet kanállal ették, s hogy önmívelésre, társadalmi rutinra, a felsőbbek iránti tiszteletre semmi szükségük nincsen. Az ilyenek aztán nem hogy kikérnék lelkészeik tanácsát teendőikre nézve, de ha szükség esetén elláttatnak is ezekkel: hetykén visszautasítják. Vannak, kik idősebb kartársaikat is úgy tekintik, mint lomtárba való ócskaságokat, s az illem szabályaival homlokegyenest ellenkező tiszteletlenséggel bánnak velük s beszélnek róluk. Hát bizony — mint minden pályán — úgy a tanítók között is vannak ilyen félszegúszók. De ha megtöri őket az élet ezer fogú kereke: ezek is szelid bárányokká lesznek, csak a bánásmód legyen tapintatos. Példákat tudok rá. És itt nyílik már legszebb tere a lelkésznek a cura pastoralis szeretetteljes alkalmazásával. Aki téged kővel, te azt kenyérrel, mondja idvezítőnk. Jó tettekkel, szeretettel nyerjük meg az eltévedteket. Ne tessék azonban elhinni, hogy csak a tanítói osztály tagjai volnának egyedül annyira elmaradva, hogy függést ismerni egyedül ezek nem akarnának. A társadalom minden osztályában találkoznak oda nem illő egyének, de sehol nincsenek kitéve oly szigorú kritikának, mint épen a néptanítói pályán. Az igaz, hogy nincs is annyi felülbíráló, annyi parancsoló egyetlen pályán sem, s hogy ezeknek jóindulatát megnyerhesse, megőrizhesse : sokszor önérzetével is ellenkezésbe jön, kivált ha anyagi existentiája kényszerítő hatással nyomakodik reá. Igen, az anyagi nyomás alatt elveszti idővel szellemi függetlenségét is az anyagiakra utalt ember; a nélkülözés, a szükség megtöri a legerősebb lelket is. Mindenekelőtt tehát anyagi függetlenséget kérünk. Ha a tanítónak napról-napra anyagi gondokkal kell küzdenie : legalább is méltánytalanság tőle kívánni, hogy egyedül hivatalának éljen. Hasson oda a törvényhozó testület s az egyházi felsőbbség, hogy a tanítói fizetések rendeztessenek s úgy állapíttassanak meg, hogy társadalmi állásához mérten tisztességesen megélhessen; mert csak akkor munkálhat a lélek jó kedvvel, ha annak porsátora a mindennapiakban nem szűkölködik. A családapa csak akkor végezheti nevelői, tanítói tisztét nyugodtan s odaadólag, ha saját magát és gyermekeit nem kell a kíváncsiak elől szobájába zárni a testi ruha hiányossága miatt. Pedig ilyen példákat is tudnék fölhozni. Ezen utóbbi bajon lehetne ugyan segíteni az olyan inhumánus tanács követése által, mi az a minőt egy gyermektelen lelkész adott egy sok gyermekkel megáldott kartársamnak, midőn ez előtte panaszkodott s fizetésjavítást kért. E drasztikus modorban adott tanácsot elhallgatom, az olvasó úgy is eltalálhatja. A gyermekes apa nem köszönte meg, de nem is követte a lelkipásztor szájába nem illő tanácsot. Isten segedelmével fölneveli azért apró gyermekeit, ha fizetésjavítást nem kapott is. És itt magamévá teszem Somogyi László kartársamnak azon indítványát, hogy a tanítói állomások jövedelmük és a tanítók készültségük s felmutatott munkásságuk alapján osztályoztassanak. A dolog mikéntjére nézve akkorra tartom fel nézeteim elmondását, ha a most fölvetett eszme elfogadtatik. Magamévá teszem S. L. kartársamnak azon indítványát is, hogy a tanítóképezdébe ne vétessék föl kellő előkészület nélküli egyén ; noha elismerem s tapasztalatból tudom, hogy az iparos pályáról tanítóképezdébe lépett ifjúból is jeles tanító vált idővel, ha kedvező viszonyok mellett belső hivatást is érzett magában s így a képezdében nyert alapra önszorgalma s a lelkésztől nyert felvilágosítások által folyton építkezett. Erre is tudnék néhány példát fölemlíteni. Mindazonáltal fölötte kívánatos, hogy legalább is hat gimnáziumi osztályt végezzen a képezdébe lépő ifjú. Hogy pedig ezt elérjük, ismét az anyagi függetlenségre kell törekednünk ; mert 3—400 frtos állomásokért a tehetséget érző ifjú nem fogja magát a tanítói pályára kárhoztatni, midőn egy olvasni, irni tudó, felsőbb iskolákat nem végzett egyén ugyanannyi fizetés mellett tisztességes hivatalokra alkalmaztatik, s mellékjövedelemre is számíthat, míg a tanító fizetése — legtöbb helyen naturálékkból állván — csak papiroson üti meg a minimumot. Pedig az is megtörténhetik, hogy az eddigi díjleveleket megnyirbálják, s a hol eddig a halottak búcsúztatása szokásban volt, vagy egészen eltörlik, vagy bizonyos korévhez s papi functióhoz kötik minden kárpótlás nélkül, miáltal számbavehető mellékjövedelemtől fosztatnak meg az illető tanítók a lelkészek előnyére. Én sem vagyok barátja a verses búcsúztatásoknak, szerintem legszebb az egyszerű imával való temetés, de a hol az, mint egyik főjövedelem szerepel, illő és méltányos dolog, hogy beszüntetés esetén kárpótoltassék. Ha valahol, úgy a tanítóí pályán kívánatos, hogy ne a megélhetés ösztöne, de a belső hivatás vonza az embert, mert ha ez hiányzik s mellé az anyagi gondokkal kell nap-nap után küzdenie: lehetetlenséget kívánunk tőle, ha azt kívánjuk, hogy egyedül hivatalának éljen. És épen ezen okból szabad legyen azon nézetemnek kifejezést adni, hogy föld-, rét-, szöllőből álló fizetést sehol nem adnék a tanítónak, hanem azoknak 10 évenként tisztességesen megállapított jövedelmét készpénzben ; mert a gazdálkodás nemcsak sok időt elrabol, de annak ezerféle hibája levén, a tanító figyelmét nagyon is megosztja Egy rosz termés, csekély ár, reményeit, számításait keresztül húzza s minden a tanügy hátrányára van, mert a gond- s bajjal küzdő egyén igazán csak immel-ámmal végzi kötelességét minden pályán. Az önmívelődés eszközeit, a tanító-egyleti könyvtárak felállítását én is szükségesnek tartom s e célra magam is közreműködtem, áldozatot Ís hoztam eddig is, tehetségem szerint ezután is mindent megteszek ez ügyben, de a legjobb könyvet is csak akkor tanulmányozhatjuk sikerrel, ha nyugodt, gondmentes életünk van, ha gyakorlatilag Ís szemlélhetjük a paedagogia vívmányait; azért is melegen ajánlom a tanítóegyleti gyűléseken a gyakorlati előadások pontos megtartását, mert nincs olyan hitvány iskola, melyben valamit tanulni nem lehetne. A hibának felismerése már magában vívmány s annak elhárítása sok tanulságos eszmecserére alkalmat szolgáltat. Ajánlom e cél sikeresebb elérhetése végett az egyleteknek kisebb körökre osztását, s a vándor gyűlésezést. Hogy a népiskolai tanterv nem vihető keresztül az egy tanítóval biró iskolában, ezt már belátta maga a közoktatási miniszter úr is, s többször felhívta az elemi tanítókat a tanfelügyelőkhöz intézett körlevelében, hogy az elemi népiskolákban legtöbb gond fordíttassák az olvasás, írás, számolásra; a reáliákból csak az életre legszükségesebb dolgok taníttassanak, ezek is az olvasókönyv alapján. Es ez helyén is van. Én csak azt teszem még hozzá, mint felekezeti tanító, hogy ezek mellett a vallásos erkölcsi nevelés legyen legfőbb teendőnk. Neveljünk a hazának hű honfiakat és leányokat, az egyháznak buzgó, vallásért élni-halni kész tagokat. S ha az