Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-02 / 40. szám

Erre Anonymus azt feleli: a hátralék nem »jó pénz«. Ha nem az, az 1878-ki hátralék sem az, s ha fordulnak elő kétes tételek, az 1878-ban felvett hátralékok közt is keresendők azok. Egyébkint eltekintve teljesen a hátralék kedvezőbb — a fenti kimutatás szerint — az 1886-ki mérleg az 1878-kinál. A tanítóképzői pénztár Anonymus szerint azonnal nem érezte az 1878-ki végzés káros következményeit, de már 1884-ben igen. Természetes, hogy e pénztár 1884-től fogva nem mutathat fel oly kedvező eredményt, mint az azt megelőző években, mert 1883. szept. i-től fogva két új tanerő fizetése s az áldásosán működő gyakorló iskolának fenntartása okozott új, jelentékeny kiadásokat. Ebben rejlik a hanyatlás oka, nem pedig az 1878-ki végzésben. Azon állítást, hogy az egyházkerület 1886-ban egyik tanár fizetését 700, a másikat 200 frttal javította, már első cikkemben rektifikáltain (1. e becses lapok 38. száma 1204—5. lapját), illetőleg kimutattam az erre alapított deficit elmélet helytelenségét. De meg kell emlékeznem arról a hírmondó mese alakjában szárnyra bocsátott csodamadárról, mely hivatva van hírt vinni urbi et orbi a dunántúli ev. egyházkerület iskolabizottság kupaktanácsszerű bölcsességéről. »Azt hallottam (!) — ez a famosus passus — hogy egy üdvösnek jelzett javítás pénzügyi tekintetekből mellőztetett* s e javítás »2000 frt befektetést igényelt, de évenként 600 frt költség-megtakarítást eszközölt volna« (!) A dolog ez. A tanítóképzői igazgató orvosi szakvéleményre hivatkozva, javaslatba hozta a lakószobák egy részének hálótermekké való átalakítását. Minthogy ez átalakítás 2000 frt befektetési tőkét igényelt, a lakószobák számának csökkenésével pedig a befogadható tanulók létszámát is csökkenteni kellett volna, mi éven- | ként néhány száz forintnyi jövedelemtől megfosztotta volna a pénztárt, az iskolai bizottság »pénzügyi tekintetekből* levette a napi rendről. Arra pedig, hogy le kellett volna küldeni a pénzügyi javaslatokat a gyülekezetekhez, hogy ezek a kerületet megtaníthatták volna észszerű gazdálkodásra, alig lehet egyéb észrevételem, mint ez. Uj terhet a kerület soha ki nem vetett a gyülekezetekre a nélkül, hogy ezeket meg ne szavaztatta volna előbb. Továbbá a leterjesztett, szakismeretet igénylő ügyekben a gyülekezetek soha azok sikeres megoldását eszközlő véleményt nem adtak (p. o. az új gyámoldai alapszabályok, a biztosítási szerződés ügyében). És, ha a gyülekezetek képviselőinek színe-java — hisz ezek gyűlnek össze a kerül, gyűlésen — annyira gyarlók, hogy könnyelműek, várhatunk-e akkor jobb eredményt a többiektől ? En nem hi- j szem, Anonymus hiszi, legyen tehát hite szerint 1 Végül meg kell még emlékeznem Anonymus kedvenc tárgyáról, a tanári nyugdíj-intézetről. Példákat sorol fel, hogy a különböző biztosító, vasúttársaságoknál, pénzintézeteknél mekkora összeget fizetnek a nyugdíjat igénylő tagok, esetleg biztosított felek. Nincs erre megjegyzésem, ha a példák számát a végtelenig nyújtja is, hisz ezek nem bizonyítanak. De ha már példákra hivatkozik ne hivatkozzék képtelenségekre. Szerinte »takarékpénztárak tisztviselőnek, 30 évi szolgálat utánra nyugdíjképen adandó teljes évi fizetésök biztosítására évi fizetésöknek 25%-át, hozzá fizetésjavításhoz a javítási összeg 50%-át, ezen felül évenként évi fizetésök 3°/0

-ját kell befizetniük a nyugdíjintézetbe.* Ezen kötelezettség mellett befizet egy 1200 frt fizetéssel alkalmazott takarékpénztári tisztviselő 10 évi szolgálat után (a 8% kamat s a kamatok kamatjaival együtt) 5300 frtot, 20 évi szolgálat után 15,000 forintot, s 30 évi szolgálat után 39,200 frtot, vagy más szóval az illető intézet tisztviselője fizetéséből biztosít önmagának örök időkre jelentékeny vagyont, oly tőkét, melynek jövedeleme egy részével »atyailag gondoskodik* hű szolgája jövőjéről, másik részét a tőkével együtt zsebre rakván. Az igaz, hogy ez jó »gescheft«, de hogy ily intézet is legyen s ha van, azt merje mondani, hogy nyugdíjat »ád«, azt már még sem hiszem. Morális célú társulatok, különösen tanodák nyugdíjintézetei •— feltéve, hogy ezek valódi nyugdíjintézetek — az illető tisztviselőket rendesen arra kötelezik, hogy évi fizetésük 13%-át, fizetésjavítás esetén annak 20—3O°/0

-át egyszermindenkorra, annak 2 — 3°/0

-át pedig évenként befizessék. így fizetnek a soproni ev. gyülekezeti lelkészek s tanítók is 13, esetleg 2O°/0

mindenkorra, (3 °/0

évenként), míg a Sopron városi tisztviselők mindenkorra csak 10%, évenként pedig 2°/0

-ot fizetnek. Ez utóbbi intézetnél a tisztviselők kevesebbet fizetnek, de csak 40 évi szolgálat után kapják a teljes, évi fizetésűkkel azonos nyugdíjat. Soproni tanári nyugdíjintézetünk szabályai szerint az évi fizetés 13°/0

, javítás esetén 3O°/0

-ja fizetendő, az évi százalék a gyámoldai pénztárba folyván, mely a nyugdíjnak egy részét fizeti. így fizet egy-egy tanár, hogy 30 évi szolgálat után rendes évi fizetésével azonos nyugdíjat élvezzen, egyszermindenkorra (940 frt után 13°/0 = 122*20; 160 frt után 30% — 48 frt) 170 frt 20 krt s évenként (2 °/0

) 21, illetőleg 25 forintot a gyámoldába. Általánosságban tehát megfelel a többi nyugdíjintézetek szabályaínak s amennyiben a befizetésre nézve némileg kedvezőbb a mi szabályzatunk a tanárra nézve, annyi ban ismét egyébb rendelkezései ellensúlyozzák e kezdeményt s nem biztosít oly előnyöket, mint egyéb intézeteké (p. o. az özvegyi nyugdíj s árvák-gyámdíj tekintetében). A csekély kedvezmény is, melyet szabályaink biztosítanak a befizetési költségre vonatkozólag, kellőleg van indokolva. Az intézet 1875. jan. I. lépett életbe s ekkor jelentékeny, egy 15,000 frtot meghaladó tőke volt rendelkezésére bocsátható. E tőke alapját az illető tanári kar vetette meg saját filléreivel, gyűjtés útján nevelte, gondosan kezelte. Erre való tekintetből állapíttatott meg évi befizetésül 3% helyett 2%, az i°/0

-nyi különbözetet bőven pótolván az alaptőke kamatai. Annak, hogy az intézet 15,000 frtnyi alaptőkével kezdte meg működését, lehet köszönni a tőke örvendetes gyarapodását, annak, hogy az remélhetőleg ezután is fog gyarapodni. Mert meg vagyok arról győződve, s e meggyőződésemben egy szaktekintély, kivel a javaslat annak idején véleményadás végett közöltetett, megerősít, hogy ez intézet a nélkül, hogy a gyülekezetek részéről anyagi segélyre szorulna, a saját alapszabályaiban számára biztosított, illetőleg igért jövedelem élvezete mellett prosperálni fog. (Figyelmébe ajánlom Anonymusnak, ki szereti összehasonlítani az egyes intézeteket, Sopron városa s Sopron »gazdag* ev. gyülekezetének nyugdíj-intézeti háztartását, illetőleg ennek eredményét, különösen a vagyongyarapodásra vonatkozólag, s tán elfogulatlanabb Ítéletet fog mondani a lyc. tanári nyugdíjintézet felett). Poszvék Sándor, a dunántúli ágost. hitv. evang. egyházkerület számvevője.