Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-18 / 38. szám
1197 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP 1198 Az egyháztörténetben is vannak külső események, tények, melyek egymással összefüggnek s melyek okokra viendők vissza. »Die Ursachen aber sind die freien Thaten der geschichtlichen Personen •— mondja Iiarms 4I ) — und der Zusammenhang ist der Plan der Geschichte«. E »Plan« felfogására pedig szintén az okok, de nem a látszólag első és közvetlen, hanem a mélyebben fekvő — igazán belső — okok vezetnek, melyeknek nyitjára nem emberi szenvedélyek vagy külső körülmények ismerete, hanem — igenis — az isteni gondviselésben vetett hit által jutunk el. Az egyháznak is van teste, s a testben lélek, szellem. »A látszólagos esetékességek között megidomuló társulati alak alkotja testét, a szellemi szabadság törvényei szerint s ennélfogva benső szükségesképeniséggel kifejlődő eszme pedig lelkét az egyháznak.« (Olvasd: Hagenbach—Révész Theol. encyclopaedia 209. lap.) Az egyháztörténetben is vannak eszmék, melyek a korokat mozgatják, s a tényeknek kiindulási pontokul szolgálnak. S a vezérlő eszme itt is — hiszen élet ábrázolásáról van szó, melynek pedig lényege a mozgás — a fejlődés eszméje. E fejlődés azonban vallási fejlődés, mert maga a főeszme is vallási eszme. S a fejlődés célja, végcélja : az Isten országa, vagyis az isteni szellemtől átfogott emberiség országa, melynek kiépítése méltón az összemberiség vallásává válni hivatott ker. vallás feladatához, a keresztyénségnek ideálja. A nagyszerű ideál elérése után való törekvésnek pedig egy a szabályozója: az Isten igéje, a melynek ignorálása, negálása vagy félreismerése mindig földi salakot hozott az eszmére, s homályba borította dicsőséges végcélját a vallási fejlődésnek. A »verbum dei« pedig azért szabályozó, mert benne és általa ismerjük meg és fedezzük fel a ker. anyaszentegyház történetének kezdőpontját, záró-, nemkülönben középpontját, a Jézus Krisztust, a »kinek vallásos öntudata a ker. vallás eszméje« (Räbiger), a kinek személyes élete a ker. vallási eszmének teljes foglalatja, a kinek szelleme egyedül tevékenyítheti meg s lelkesítheti az egyház benső életét. Mivel azonban az Isten országa realizálása munkájának legtermészetesebb helyén, a látható egyházban kell kezdődnie : az egyháztörténet ezáltal meghatározott sajátos feladatával s módszerével nem egy s ugyanazon úton fog minden tekintetben a világtörténettel járni, s törekedni a nagy cél felé. Más szóval »história sacra s profana« kö/t különbség támad, mely azonban nem eltérő tudományos tárgyalásban vagy talán ilyennek szükségtelenségében a »sacra«-ra nézve, nem is a tárgyaláshoz szükséges eszközök megválasztásában, segédtudományok ismeretében van (a mi mind közös), hanem abban, hogy az egyházhistorikusnak soha nem szabad lelépnie a szentírásról, mint alapról, s a tudományos tárgyalásban is a vallási szempontot mindig szem előtt kell tartania, más szóval nem csupán észszel, de szívvel s a szívben hittel kell munkájához látnia s eszméit innen is merítenie. »Das christliche kann nach seiner Eigenthümlichkeit nur von solchen gewürdigt und verstanden werden, die für seine Offenbarungen und Iieilsgiiter empfänglich sind und die von dem Lebenshauch, der die Kirche durchweht, etwas verspürt haben Der religiöse Glaube, wir meinen die mit der menschlichen Bildung Hand in Hand gehende christliche Gesinnung, die höchste Weihe des Historikers, zumal des Kirchen-41 ) Harms: Methode des akadem, Studiums« kiadta Wiese. 1885. 100, lap. historikers ist.« így ír Hagenbach.42 ) Zöckler4 3 ) pedig azt mondja idevágólag: »Es ist das Reich Christi in se:nem Gange durch die Welt, es sind die Beziehungen der christlichen Religionsgemeinschaft zur Gesamtmenschheit seit den letzten Jahrhunderten Alt-Roms. . . was dem Kirchenhistoriker zu erforschen und zu schildern obliegt.« Másfelől azonban az egyházi historikus meg ne feledkezzék arról, hogy Isten nemcsak az egyháznak, hanem az egész világnak gondját viseli, s hogy valamiképen az állam is nem istentelen institutiók alapjára építendő, úgy maga a világtörténet is legszebb s legáltalánosabb meghatározásában mint az emberi szellem fejlődésének története, a jó, igaz, szép és jogos eszméknek tényekben megörökítése által, Isten országa építéséhez hozzájárulni hívatott. Mert ha ez nem áll, akkor Leonidas hős halála gyávaság, s igaza van korunk nagy és büszke természettudósának, Du Boys Reymondnak, a ki azt mondja, hogy a világtörténet egyébről nem beszél, mint országok és királyok emelkedéséről s bukásáról, szerződésekről s örökösödési harcokról, csatákról s ostromokról, lázadásokról s pártharcokról, városok pusztulásáról s népek hajszájáról, gyilkosságról s kivégzésről, palotaforradalomról s papok ármányáról. . . . s minderről a nélkül, hogy a népek mértéktudóbbak, a királyok bölcsebbek lennének 1 De hát Du Boys Reymondnak talán nincs igaza s szomorú dolog volna is, ha azon szemmérték, melyet ő a történeti fejlődésre alkalmaz, helyesnek bizonyulna.44 ) A ker. egyháztörténetet is »bolond küzdelmek« történetének mondották, a felvilágosodás korszakának egyházi historikusai pedig. Meg is mondja nekik Hagenbach, hogy vétettek nemcsak a jó ízlés ellen, hanem árulást követtek el az emberiség szent birtokán.4 5 ) »A vallásbeli visszaélések s felfordultságok története époly kevéssé egyháztörténet, mint utcai betörések története, nem Anglia története«, mondja helyesen az angol Milner is, noha másfelől meg feledni látszik, hogy a helyes történeti tárgyalásnak nem csupán jelességekkel, hanem ferdeségekkel is, egy szóval mindkét jelenséggel van dolga. De mit keresünk mi itt az egyháztörténet tárgyalásával, valamint a világtörténet s egyháztörténet egymáshoz való viszonyának meghatározásaival, mikor nekünk értekezésünk címe szerint tulajdonképen egyháztörténeti seminarinmokról kellene tüzetesebben szólanunk ? kérdhetné valaki. Hát azért szólunk em'ített dolgokról, mert meg vagyunk arról győződve, hogy a theologiai intézeten a seminariumi oktatást, valamint általában a tanár s tanítványok közötti benső érintke/ést igen nagyon szabályozza azon felfogás, melyet magunknak épen az érintkezés kapcsát képező tudományról alkotunk. A történeti seminariumokban megoldott feladat s követett módszer visszatükrözni fogja, magának a törté netnek mint tudománynak tulajdonított feladatot s módszert. És hol és mikor, ha nem a dolgoztató módszer alkalmazásánál, a tudományos seminariumok feladatainak megoldására irányuló kísérletek alkalmával szóljon a tanár magának a tudománynak különféle módszereiről, figyelmeztessen a különféle álláspontokra s az ezekből folyó 4a ) Dr. Herzog: »Real-Encycl.« VII. k. 6273. 1857. Stuttg. és Hamburg. 4S) Dr. O. Zöckler: »Handbuch der theol. Wissenschaften« II. k. s. 1. 4Í ) V. ö. a »Bud. Szemle'«-ben 1886, 120. sz. a. 326. 1. mondottakkal, 4ä ) V. ö. Dr. Herzog »Real-Encyclop.« VIII. k. 628. .1.
