Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-02 / 1. szám

táns, mint legalább az öt református egyházkerületnek Krisztus egységes testévé való összeforrasztásán; az egyházkormányzat fejlesztésén, az egyház, az egyháziak anyagi helyzetének javításán ; az összes tanügynek a mai kor színvonalára való emelésén. Lapunk nem támaszkodott soha senkire másra, mint egyedül a hazai protestáns közönségre; de nem is szolgálta ezen kívül senkinek másnak az érdekeit, mint a hazai protestáns egyházét. Ennek a szolgálatában áll most is, midőn élete 30-ik évébe lép. Teljes tudatával vagyunk egyházunk elmaradásának s hiányainak; tudjuk, hogy hosszas idők mulasztásait egyszerre helyrepótolni, idült sebeket egy pillanat alatt megorvosolni nem lehet; de azt is tudjuk, hogy minden napnak meg van a maga terhe s feladata, tétlenül megállanunk nem szabad, hanem a rohamosan haladó kor szelleméhez s viszonyaihoz képest fokozott erővel s buzgósággal munkálódni. Hiszen ha egyházunk életéből az árnyoldalokat akarnók feltüntetni, nagyon gazdag thémára akadnánk. Az átmeneti korszakok mindig nagy változásokat szoktak a népek életében előidézni. A régiek leromboltatnak, az újnak pedig, jó szerencse, ha alapjai eléggé korán lerakathatnak. így vagyunk vallás-erkölcsi tekintetben is. A hit azon temploma s a tiszta erkölcsök azon szentélye, melyet az előbbi három század kegyes protestánsai felépítettek, az 1848-iki idők szabad szelleme, a később szabaddá, sőt féktelenné lett sajtó s némileg a közös iskolák által leromboltatott. A politikai s társadalmi tekintélyek alapján nyugodott Sión megingattatott, a szabad meggyőződésen alapuló s a modern műveltséggel párhuzamosan emelkedő szent hajléka pedig a valláserkölcsiségnek még alig van épülőfélben. Erre kell s erre fogjuk mindenek felett figyelmünket fordítni. Lelkészképző intézeteinknek tudományos vallás-erkölcsi, anyagi tekintetben való fejlesztése, erősbítése, a vasárnapi iskolák terjesztése, a lelkészikar közszellemének egyházias irányának ápolása, liturgiánk s közelebbről énekügyünk reformálása: szent célok gyanánt fognak előttünk lebegni. Az iskolák az egyház veteményes kertjei. Nem elavult frázis ez, de igen is nagy igazság, melyet egyházunknak, ha élni akar, szem elől tévesztenie nem szabad. Épen ezért a tanítóképezdékre minél erősebben reá kell az egyház bélyegét nyomni, a világias ismeretekkel legalább is párhuzamosan fejlesztendő a leendő tanítóknál a vallásos, az egyházias érzület, az erkölcsi tökélyesbülés után való törekvés. A középiskolák kiváló szolgálatot tettek hosszú időn át úgy protestáns egyházunknak, mint a hazai értelmiségnek; viszont azok drága s féltékenyen őrzött kincsei valának a protestáns egyháznak. És mégis az újabb időkben hideg közömbösség s talán néhol gyűlölet tapasztalható a gymnásiumok részéről az egyház irányában ; de viszont az egyház is majdnem mostoha gyermekként tekinti a középiskolát. Pedig protestáns gymnásiumaink előtt az újabb időkben nehéz feladat áll. A középiskolai képzés elé az új idő az eddiginél sokkal magasabb célt tűzött. Az állam s egyik vallásfelekezet bőkezűleg osztogatja középiskoláinak az ezen cél eléréséhez szükséges anyagi eszközöket, a mi egyházunk pedig — eltudva a kevés kivételt — még mindig csak a régi anyagi támogatásban részesíti tanárait s ezzel állítja őket a modern kor versenyterére. Mi erősen fájlaljuk, ha egyházunknak egyik legintelligensebb s a jövő nemzedék intelligentiájának szívét és lelkét kezében tartó eleme meghidegül az édes anya, az egyház irányában ; de másrészt nem szűnünk meg munkálódni azon, hogy az egyház ismerje fel középiskoláinak modern hivatását s hozza meg e célra a kor által igényelt áldozatokat. De van a hazai protestáns egyházi sajtónak különösen egy nagy kötelessége: a protestáns tudományos és a vallás-erkölcsi népirodalom érdekében való működés. Lapunknak közelebbi számaiban is többször felszólaltunk már ez ügyben; szólni, kürtölni fogunk ezentúl is, míg le nem omlanak Jerikhó falai. Nagy szégyene s nagy kára az egyházunknak, hogy a sajtó, mely pedig a reformatió ügyével oly szorosan össze volt forrva századokon át, előbb s nagyobb mértékben felhasználtatik mai napság a katholikus egyház által, mint általunk. Pedig a sajtó volt az, mely Róma erődjén a legnagyobb s legveszedelmesebb rést ütötte, s ím most az a méregből gyógyszert készít magának. Nagyon itt az ideje, hogy a protestáns egyház kezébe ragadja ismét ezt a hatalmas fegyvert, s ezzel behatoljon a protestáns társadalom minden rétegébe. Ha ez a fegyver a kezünkben leend ismét, fokozott sikerrel működhetünk minden nemesebb cél érdekében. Ha p. o. ostorozni, irtani kell népünknek valamely divatosabb bűnét, ha a szegény- s árva-ügyet, a lelkészi, tanári, nyűg- özvegy- s árva-intézeteket felvirágoztatni a bel- s külmisszió ügyét tovább fejleszteni akarjuk : az irodalom segítségével tetemesen megkönnyebbül munkánk. A mennyire Istennek ereje a mi erőtlenségünkben munkás leend, mi ott leszünk a munkások között, szent vallásunk, egyházunk, a társadalom, a tudomány az erkölcsiség ügyét e lapok